Forrás: Getty

4 kedves húsvéti dekoráció, amivel pillanatok alatt ünnepi hangulatba kerültök

Végre újra minden adott ahhoz, hogy körül üljétek az asztalt, és családilag együtt készüljetek az ünnepre. A főszerepben ezúttal a nyuszi és a tavasz páratlan frissessége áll, melyek együtt csodákra képesek.

Töltött tojáshéj

Kifújni a tojásokat – megerőltető feladat. De a gyerekek biztos szívesen besegítenek ebbe (rendezhettek akár versenyt is). Főleg, hogy most nem kell arra ügyelnetek, nehogy megsérüljön az üres héj. Sőt, a cél éppen az, hogy a felső részét letörjétek, hogy aztán friss virágokkal teleültethessétek az alját.

Nyuszizacskó

Az egyik leggyorsabb húsvéti dekorötlet, amit el tudunk képzelni. Csupán néhány papírzacskó kell hozzá, amit nyuszi formára vágtok, plusz egy kis vattapamacs – ebből lesz a nyuszi farka.

Alternatív tojásfa

Idén ne tojásokkal aggasd tele a tojásfát – inkább készítsétek el a díszeket magatok. Egy díszhez kb. 6 db papírból kivágott tojásformára lesz szükségetek. Ezeket hajtsátok félbe, és a gerincük mentén ragasszátok össze. Ha megkötött a ragasztő, óvatosan nyissátok szét a lapokat. Olyan formát kell kapnotok, mint a lampion. Ebből készítsetek annyit, amennyit kedvetek van, és töltsétek meg vele a tojásfa ágait.

Keretbe zárt hangulat

Ehhez a különleges dekorációhoz mindössze egy üres képkeretre, egy kevés madzagra és puha, könnye hajlítható drótra lesz szükségetek. Utóbbiból formázzátok meg a nyuszi fejét – egy kört és két fület –, a megfelelő pontokon pedig illesszétek össze a “testrészeket”.


Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.