KertészKEDDj! I. – Kis cserepes hagymások gondozása

KertészKEDDj! I. – Kis cserepes hagymások gondozása

Ahogy azt már megszokhattátok, idén tavasszal sem hagyunk benneteket kertészkedő sorozat nélkül: KertészKEDDj névre keresztelt szériánk mától 6 hétén át minden kedden jelentkezik. Ezúttal ráadásul igazán bennfentes tippeket hozunk nektek.

Ötletládához ad!

Szakértőnk, Vukmirovits Nóra virágkötő, a SZEZØN Fenntartható Virág tulajdonosa osztja meg velünk szezonális tanácsait, és segít virágba borítani a kerteket – a legkisebbektől a legnagyobbakig.

KertészKEDDj! I. – Kis cserepes hagymások gondozása
Vukmirovits Nóra,
virágkötő SZEZØN Fenntartható Virág
(Fotó: Vasali Katalin)

Kezdjük a tavasz jelképeivel, a kis cserepes hagymásokkal!

Nőnap után, tavaszi hangulatban úszva, friss illatokra vágyva, rendre bekerülnek az asztalainkra a szebbnél szebb kis hagymás „tavaszhírnökök”. Érdemes azonban kicsit odafigyelni rájuk, így a következő években is megörvendeztetnek majd bennünket szépséges virágaikkal. Íme néhány tanács ehhez:

1. Amíg a lakásban dédelgetjük hagymás virágainkat, igyekezzünk minél hűvösebb pontra helyezni őket, mert ezzel érdemben megnövelhetjük a virágzásuk időtartamát.

2. Gondoskodjunk a megfelelő vízellátásról a “kevesebb több” jeligére. Valamennyi nedvességre szükségük lehet a növényeknek a melegben, de semmiképp se essünk túlzásba! Ha nem megy a mértékletesség, inkább ne is öntözzünk, mert a túl sok vízben könnyen kirohadhatnak a hagymák.

3. Ha elnyíltak a virágok, a csúnya, elszáradt részeket távolítsuk el, az ép leveleket viszont hagyjuk még zöldellni, mert ilyenkor töltődik vissza a hagyma, ezzel biztosítva a következő virágzást.

4. Ha teljesen elszáradt a növény minden levele, szedjük ki a kis cserepéből és pucoljuk le róla a földet, a hagymákat pedig tegyük száraz, sötét, hűvös helyre. Nyár végén, ősz elején pedig keressünk számukra megfelelő helyet valahol a kertben.

KertészKEDDj! I. – Kis cserepes hagymások gondozása
Forrás: Getty

Virágba borult kertek sorozatunkban sorra vesszük a legkedveltebb kerti fajták gondozását. Erről se maradj le:

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin