Második otthon – 77 nm két szinten elosztva

Második otthon – 77 nm két szinten elosztva

Van egy városi és egy vidéki, Balaton-felvidéki otthonuk az ingatlan tulajdonosainak. A felvidékiben korábban már jártunk, lássuk most a városit, amely annyira új, hogy még érezzük a festékszagot odabent.

Ötletládához ad!

A gyerekek iskolái, edzései egyre többet és hosszabban a városba szólították a családot, így a háromgyermekes pár, amely a csok igénylésére alkalmasnak bizonyult, úgy döntött, belevág, és lakást vesz egy új építésű ikerházban. Kisebb, 77 m2-es életteret választottak, két szinten pont akkorát, amekkorában néhány napot eltölthetnek a héten, de még nem mennek egymás agyára, utána pedig irány a tágas vidéki otthon.

Ajóbarátok rendmániás Monicája: Kata

A lakás már épült,amikor meghozták a döntést, így a burkolatokba, szaniterekbe még voltlehetőségük beleszólni. A feleség Schéner Mihály művésztelepén gyerekeskedett,így a lakás küllemét az ő jó és igen biztos ízlése határozta meg, amelybentetten érhető a 60-as és 70-es évekre jellemző geometrikus formavilág. A lakáskarakterét a tárgyak, a festmények, a tapéták és a válogatott bútorok összességeadja, de jót tesz az ingatlannak az életteret meghosszabbító terasz, a méretesüvegablakokon be-
áramló fény és a rend, ami itt nemcsak látszat, mindig ilyen mértékű. „Nálamnem megy át a rusztikus kupleráj semmilyen formája. A gyerekeim gyakran előhozakodnakazzal, hogy olyan rendmániás vagyok, mint Monica a Jóbarátokból, amit büszkénvállalok” – mondja Kata, aki hogy a gyerekek számára is vonzóvá tegye a lakást,beleszólást engedett szobáik kialakításába. Ők választották a viharos tapétátés a fürdőbe a metrócsempét is.

Légiességmindenhol

A rendtartásban talán a legnagyobb szerepet játszó bútor a beépített előszobaszekrény. A kabátok, sporttáskák, dzsekik káoszát jótékonyan elnyeli, így már a belépés pillanatában sem kell ezeken, illetve a cipőkön keresztülbotladozni. Utunk az előszobából a nappaliba vezet, ahol a rendélményhez nagyban hozzájárul, hogy a falakat nem darabolják fűtőtestek, hiszen a lakásban a hűtő- és fűtőrendszer a plafonba és a padlóba épült. A konyha szellőssége annak köszönhető, hogy a konyhabútornak csak alsó polcai vannak. A lépcsőház erénye, hogy az ablakok juttatnak oda természetes fényt, látványnak pedig pazar, hogy a lépcső belépőmagasságban cementborítást kapott, a fehér szín pedig eleve tértágító tulajdonságokkal bír. A lépcső tetején három kis szoba fogad: a szülőké, a nagylányé és a két fiúé. Mindegyikük minibirodalmára jellemző, hogy a terek nincsenek tárgyakkal agyonzsúfolva és ezáltal elnehezítve.

Astílusérzék fejleszthető

A dekoráció, a vázába helyezett virág, a szobák berendezése úgy tökéletes, ahogy van. Hogy ez tanulható-e, arra Kata azt mondja: „Stylist és lakberendező vagyok, erről van is papírom, de a lényeges tudást nem az iskolában szereztem. A nagypapám mentette meg a Dunántúl összes kastélyát, a zsennyeiben művésztelepet üzemeltetett, itt alkotott és pihent sok neves képzőművész. A Vas megyei kastélyban a szépség a mindennapok része volt, ebben felnőni pedig maga volt a paradicsom számomra. Az ott feltankolt munícióból élek ma is.” Kata szerint a stílusérzék fejleszthető, 100 százalékból 70-et el lehet sajátítani utazással, tanulással, olvasással, de 30 százalék az otthonról hozott mintákon múlik. „A szépség szeretetét át szeretném adni a gyerekeimnek, és úgy érzem, jó úton járnak. A fiúk például szóvá teszik, ha egy hétköznapi vacsorán nincs gyertya vagy virág az asztalon. Már ők is tudják, hogy virág, gyertya, szobor, festmények nélkül nincs otthon, ha a dolog tárgyi oldalát nézem. Bár tetszenek a steril terek, úgy gondolom, kellenek a személyes apróságok, mert az különbözteti meg a saját életterünket egy szépen berendezett szállodától. Emellett szükséges jó arányérzék is, tudni kell, mely tárgyak mit vonzanak, mi mivel mutat jól és hogy lesz pár lerakott tárgyból szép kompozíció, amelyre kellemes ránézni és amely miatt végső soron jó hazatérni és lerogyni a kanapéra egy fárasztó nap után.”

Galéria / 13 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2018/04-es számában jelent meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakóingatlan felújítása esetén válaszd a Fundamentát.
Megnézem
Bezárom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin