Kulcsrakészen vásárolt csodásan felújított idős ház

A budapesti létformát cserélte csendes vidéki életre vendéglátónk, aki követte lányát a Budapest környéki agglomerációba. A család éljen egy kupacban, a szülők pedig olyan távolságban, hogy papucsban már ne tudjanak átjönni, közelségük azonban biztonságot jelentsen a gyermekeknek és az unokának egyaránt – él az emberek fejében a közhelyesnek számító, de sokak által gyakorolt életbölcselet. A békés egymás mellett élés alapszabályát elfogadva került néhány utcára egymástól egy kicsi faluban anya és lánya, akik a bel-budai nagypolgári környezetet hagyták hátra a csendért. Azért a csendért, amelybe csak néha zavar be reggelente egy kis kakaskukorékolás, hétvégenként pedig némi fűnyírózaj.

Egyszer volt

Alanyunk kisgyermekként Budafokon lakott a szüleivel, méghozzá a Gyufagyár épületében egy szolgálati lakásban. Alul volt az óvoda, fölötte a lakások – emlékszik vendéglátónk a boldog és meleg gyerekkorra, amikor a helyben keletkezett faipari hulladék révén a fűtés is megoldott volt. Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Budafokon akkoriban sok volt a barlanglakó, nekik épített az önkormányzat egy házat, itt ajánlottak fel a családnak a szolgálati lakás helyett egy új otthont az államosítások idején. Innen házasodott 1968-ban Bel-Buda egyik csodálatos bérházába alanyunk, majd hagyta ott gondolkodás nélkül 40 év után az elit környezetet. Lánya így emlékszik a történetre. „Anyám a XII. kerületi lakásból állandóan kertes házba akart költözni”. „Igen, mert kertes házban voltam gyerek, sosem tudtam megszokni a 4-es busz fékezését és a városi hangokat…” – erősíti meg lánya mondandóját a mama. „Én már javában kint laktam az agglomerációban, amikor jelezte, hogy talált egy házat a falumban, ami ugyan romos és felújítandó, viszont van hozzá borospince és egy 3000 m²-es kert. Ez a pakk azonban túl nagy falat lett volna a felújítással együtt, így visszaléptünk tőle, de ma már bánom, hogy nem ezt vettük meg” – meséli a lány, aki nem hagyott fel a kereséssel. Maga vette kézbe a dolgot, leült az internet elé, és kutakodni kezdett, mígnem elfogadható áron egy kép nélküli parasztház jött vele szembe a világhálón. Mivel két utcára volt az ingatlan, kocsiba ültek, és elmentek megnézni, amikor is csodát láttak.

Amint meglátták, azonnal beleszerettek a házba

Meglátni és megszeretni

Kulcsrakész állapotban volt. A korábbi tulajdonos ugyanis agglomerációban lévő kisméretű házak felújításából és eladásából él. „Anyám, emlékszem, meglátta, leült, és azt mondta, ő többet innen el sem akar menni. Méretben és ízlésben is megfelelt neki. Egy nyugdíjas számára pedig óriási ajándék az élettől, ha nem kell végeláthatatlan felújításba kezdenie” – húzza alá a család szóvivője. Ezután a budai lakást odaadták egy ingatlanosnak, akinek közvetlenül az ingatlanpiac megtorpanása előtti időszakban három hét alatt sikerült értékesítenie azt. Százezer forint differencia volt a két ingatlan között. Noha méreteiben az új ház kisebb, a polgári lakás bútorai éppen befértek oda, ahol elvileg tisztasági festést sem kellett volna végezni, de higiéniai okokból mégis megcsinálták. A beköltözés után – ennek immár öt éve – pár apró tennivaló azért akadt. A konyhában az IKEA konyhabútornak csak az alsó része volt meg, a felsőt meg kellett vásárolni. Illetve a nagymamát ábrázoló kép fölé egy lámpát kellett erősíteni, hogy este jól mutasson a felmenőről készült egész alakos portré, ami a második világháborús sérülései ellenére – a kép lőtt sebeket kapott – ma is szép hangulatfestő eleme a nappalinak.

A régi lakás bútorai épp befértek a nappaliba

Másokon a teher

A felújítás terhét az előző lakók viselték, annak költségeit eladáskor érvényesítették, az ingatlanhoz pedig a felújítás részletes számait is mellékelték. A ház közel hetven éve épült, egymást váltogatták benne a lakók, szerencsére még nem derült ki, hogy miért. Ami bizonyos, hogy alapterülete 83 négyzetméter, ami magában foglal egy amerikai konyhás nappalit, két szobát és egy fürdőt. A felújítás egyértelmű nyertese a konyha és a nappali, amely 40-50 éve épülhetett hozzá a házhoz, immár téglából. Az előző tulajdonos ezt a teret tette élhetőbbé a konyha, az előszoba és a nappali egybenyitásával. Ha ma belépünk a házba, ebbe az egy légterű helyiségbe érünk. Az előszoba bontott téglából készült kiszögellése leheletfinoman érzékelteti az előszoba-funkciót. A bontott tégla falon rögtön a belépéskor a családi címer fogad bennünket. Itt a főszerepben egy huszár áll hetykén, karddal, kezében egy levágott fej – akármit is jelentsen ez. A nappali egyik legfőbb erénye, hogy új nyílászárói által úszik a napfényben, és a besütő nap aranysárga bevonatot képez az 1897-ben készült ülőgarnitúrán, az anyai nászajándék-örökségen. A bútoroktól a nappali egy klasszikus szalon benyomását kelti, ritkán van azonban használatban, főleg akkor, ha vendégek jönnek. Pedig a számozott porcelán teáscsészék gyakrabban kikívánkoznának az előszobai vitrinből, ahol vendéglátónk bagolygyűjteményének mívesebb darabjai is helyet kaptak.

A konyha-előszoba-nappali egy légtér

Baglyok közt

A bagolygyűjteményről vendéglátónk szerényen nyilatkozik, egyelőre az csak  pár száz darabból áll. A szenvedély nem annyira régi keletű, úgy kezdődött, hogy kapott egy matrjoskaszerű baglyot ajándékba, amit megszemlélt közelebbről, végül arra jutott, fantasztikusan szép állatok, elkezdte hát gyűjteni őket. A kollekció darabjaiból a ház minden szegletébe jutott. A konyhába is, ami – mint minden magyar háztartásban – a szociális élet legfőbb tere. Erről a helyiségről is elmondható, hogy szintén fantasztikusan napfényes, ablakában a pozsgás növények remekül érzik magukat. Falán jól mutatnak az Ecseri piacos zarándoklatokon beszerzett kincsek, az antik kuglófforma, illetve az uborkareszelő. A helyiségben szétnézve érdekes az asztal lába, ami macskavédelemmel ellátott, nem pedig balesetes. „Falun a macskák az élet velejárói. Szeretem őket, de amikor tönkreteszik a tárgyaimat, azt kevésbé” – mondja a baglyok és a macskák elkötelezett híve, aki nem bánta meg a falusi életet.

A bagolygyűjtemény néhány darabja

Falun élni jó!

Pozitívumai között említi a csendet, a nyugalmat, hogy az emberek köszönnek egymásnak, érdeklődéssel fordulnak a másikhoz és hogy a polgármester a veje 50. születésnapjára kézzel írott levélben gratulált a kerek évfordulóhoz. Ilyen az élet faluhelyen… „Ha hiányzik a város, busszal 35 perc alatt bent vagyok, de ritkán hiányzik. Nem szeretem, amikor a Széll Kálmán téren nekem esnek a kéregetők” – mondja alanyunk, aki az apró dolgokat megtermeli magának, ami pedig hiányzik a veteményesből, azt jó minőségben megveszi a helyi kisboltban. Persze túl rózsaszín lenne a történet, ha csak a pozitívumokat említenénk. A környék hibája, hogy túl kemény a víz, virágzik a vízkő. Míg Budapesten a víz keménységi foka 14, itt 25. Noha csapvíznek iható, a mosógépet erősen károsítja, és a kazánra is fel kellett szerelni egy vízlágyítót. Probléma emellett a térerő hiánya, telefonálni csupán a ház bizonyos pontjain lehet. Búcsúzóul még felmerül a kérdés: tervez-e valami fejlesztést a házban a közeljövőben, mire kiderül, mindennel elégedett. „A lányom az, aki állandóan tervez, én maximum azt tervezem meg, hogy ki ássa majd fel a kertet a hátsó traktusban” – mondja, zárszóként pedig hozzáteszi, aki ide betér, azt mondja, szép nyugdíjaskor jutott nekem. „Aláírom, gyönyörű a környezet, és panaszra semmi okom, de mindez nem jöhetett volna létre a gyerekeim anyagi és erkölcsi támogatása nélkül.” n

Nyugalmas a falusi élet