Forrás: Getty

Kukkants be J. Lo luxusvillájába – Meg fogsz lepődni a berendezésen

Mit rejt J.Lo új otthona?

A pár „mindössze” 1,2 millió eurót (közel 430 millió Ft-ot) fizetett az ingatlanért, ami 1948-ban épült és 205 négyzetméteres. Más luxusházhoz képest ez majdhogynem kicsinek számít, hiszen mindössze 3 hálószoba, 2,5 fürdő, 1 nappali és egy hatalmas konyha található az épületben. Természetesen nem hiányoznak belőle a hatalmas francia ajtók, melyek a teraszra nyílnak, ahol egy tűzrakóhely mellett számos ülőalkalmatosság is helyet kapott.

A külső rész, azaz a kert 4047 négyzetméteres, ennek ellenére nem igényel túl sok törődést, ugyanis a teljes területen műfű található, illetve kevés gondozást igénylő növények lettek telepítve.

A belső tér

A bútorok modernek, némi retro hatással ötvözve. A fekete fakeretes ablakok, a sötét színű plafon és dekorációk különleges kontrasztot alkotnak a fehér falakkal és felületekkel, amit a világos fapadló tovább fokoz.

Lapozd végig a galériát!

A dekorációk és a bútorok barátságos hangulatot varázsolnak az enteriőrbe, hiszen meglepő módon visszafogott stílusúak. Épp ezért nem lehet pontosan tudni, hogy tényleg maguknak vásárolták-e ezt a villát vagy egy rokonnak, esetleg befektetésként.

Jennifer Lopez és Alex Rodriguez többi ingatlanja

A sztárpárnak természetesen nem csak egy háza van. Malibuban egy tengerparti otthont mondhatnak magukénak, egy további Bel Air-ben található, de van a listán egy hamptonsi és egy manhattani ingatlan is.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.