Juditnak természetesen közel sem volt elég a látványos kert, saját terasza is roskadozik a dúsan virágzó növényektől, és a lakáson belül is van bőven „zöld”. Ő aztán tudja, hogyan lehet a buja természetet a falak közé is bevinni.
A ház egy kifejezetten lejtős telekre épült, viszont tökéletes a fekvés, a hegy déli oldala már-már mediterrán klímát kínál a növényeknek. Nem véletlenül volt ez régen szőlőterület, és a kertben volt is korábban egy pár közel százéves szőlőtőke. Sajnos ezt fel kellett áldozni a tereprendezés miatt: a társasház komoly befektetéssel átalakította a szinteket, új teraszokat épített ki. A növények telepítésének fő szempontja az volt, hogy minden évszakban virágozzon valami, így a kanyargó szegélyű ágyásokban, a régi kőlépcső mellett és a kővel kirakott ösvényeket keretezve is állandó színpompában gyönyörködhetnek a lakók. A könnyebb és olcsóbb fenntarthatóság jegyében évelők fajtákat választottak, hogy ne kelljen minden évben újraültetni mindent.
Judit napos, déli fekvésű terasza is remek helyet kínál a növényeknek, az alapterület több mint felén cserepekben állnak a hatalmas leanderek, az egyszerre rengeteg virágot hozó hibiszkusz, a hortenziák és a fűszernövények. Természetesen a tulajdonos csak olyat választott, ami jól bírja a rengeteg napot.
A lakás belső tereiből sem maradnak ki zöldek, ezekbőlminden szobába került. Judit jó érzékkel helyezte el a hatalmas kaspókat aföldön és a kisebb cserepeket a bútorokon és az ablakpárkányokon.
Ha már ennyire zöld környezetben lakik, ráadásul az ablakokból nem csak a Gellérthegy, de a szemközti hegyek is látszanak, Judit úgy döntött, nincs szüksége függönyökre. Mivel a lakásba sehonnan nem lehet belátni, semmi nem akadályozta, hogy a zöldet a látványon keresztül is bevarázsolja a belső terekbe.

Galéria / 5 kép
A villa és páratlan kertje részleteit – megannyi szép lakásbelső és hasznos tipp kíséretében – keresd az Otthonok&Megoldások magazin legfrissebb, őszi lapszámában.