Fotó: Europress

Ezekről minél előbb beszéljetek, ha közös lakást terveztek venni

Mennyit szántok a lakásra? Ki mennyit ad bele a vételárba? Illetve ha szükséges, ki, mennyi hitelt, és milyen futamidőre fog felvenni? Ezeket alaposan beszéljétek át, hogy ne a bankban nézzetek egymásra kérdően, és legyen ebből akkor esetleg konfliktus.

Ebből adódóan azt is meg kell vitatni, hogy ki lesz a lakás tulajdonosa, haszonélvezője, ezek mivel járnak, stb.

Nem árt tisztázni, hogy mire vágytok. Egyikőtök mindenképp szeretne egy külön dolgozószobát? A másik egy szép nagy erkélyre vágyik? Szívesen élnél egy tizedik emeleti lakásban is, mert ott gyönyörű a kilátás, a párod viszont hallani sem akar másodiknál magasabb emeletről? Kössetek kompromisszumot, találjátok meg az arany középutat mindenben. De ehhez az kell, hogy elmondjátok egymásnak, mire vágytok!

A lakás stílusát illetően is van mit átrágni, különösen, ha az egyikőtök hófehér lakásról álmodozik, míg a másik inkább egy színes lakást tudna elképzelni. A bútorokról, a fák színeiről, de még a képekről a falakon se feledkezzetek meg!

Beszéljétek meg azt is, hogyan fogjátok felosztani később a kiadásokat. Ki fizeti a rezsit? Ki vásárol majd élelmiszert és háztartási cikkeket? Esetleg közös számlátok lesz és arról fog menni minden? Különösen fontos ez, ha valamelyikőtöknek magasabba  keresete, illetve ha babát terveztek és az anya otthon marad vele, akár több évre is. De bárhogy is legyen, legalább egyszer mindenképp beszéljetek róla.

Milyen gyakran szeretnétek majd vendégeket hívni, hányszor akartok csajos, illetve focinézős estét, és olyankor mit csinál a másik, hány embert hívhattok maximum és ki fog utána rendet rakni? Ugye, hogy ezt sem árt előre tisztázni!?

És ha már a rendrakásnál tartunk, egyezzetek meg abban, ki hol és mit fog takarítani, ki felel azért, hogy ha elromlik valami a lakásban, az meg legyen javítva és azt is beszéljétek meg, hogy kinek lesz a feladata levinni a szemetet. Rengeteg felesleges vitát előztök meg, hogy ezeket mielőbb tisztázzátok.

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok&Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!
<< Ezt ITT tudod megtenni! >>

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.