Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia

Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia

Andrea, aki most megmutatja nemrég vásárolt otthonát, Salgótarjánból a válása után költözött Budapestre, hogy új életet kezdjen itt.

Ötletládához ad!

A Salgótarjánban 19 millió forintért eladott ház árához családi segítséggel hozzátett 4, 5 milliót, hogy megvásárolhassa Óbudán ezt az új építésű, 62 m2-es lakást. A lakás két nagy szobából, amerikai konyhás nappaliból, fürdőszobából és 12 m2-es teraszból áll. Andrea és kisfia, a négyéves Áron kényelmesen elférnek itt.

Bizonyos hátulütők

A lakás viszonylagosan olcsó árához tartozik egy-két kellemetlenség is. A cég, mely a házat építtette, az építkezés közben tönkrement. Bizonyos idő múlva egy bank megvette az épületet, befejezték a szükséges munkálatokat és árusítani kezdték a lakásokat. Igen ám, de a cég tönkremenetele és a bank vásárlása között eltelt időben a háznak nem volt valódi gazdája, az időjárás pedig megtette a magáét, tönkretett itt néhány dolgot. “A tetőt például újra kellett szigetelni a beköltözés után egy hónappal, ami lakásonként 100 ezer forintba került. Aztán édesapám, még az ingatlan megvásárlása előtt, határozottan megtiltotta, hogy a ház másik oldalán lévő lakások valamelyikét vegyem meg. Az épület ugyanis arról az oldalról kapja a csapadékot, így azokban a lakásokban a beázások nyomai jelentősek voltak.” Andrea sem úszhatta meg azonban következmények nélkül a gazdátlanság időszakát. A redőnyösök segítettek például neki abban, hogy a műanyag ablakok vetemedéseit helyreállítsák.

A fürdőszoba burkolata adott volt

A fürdőszoba burkolata adott volt

Előnyök és hátrányok

Az sem válik az otthon előnyére, hogy gipszkartonból készültek a válaszfalak, plusz a lakások közötti hangszigetelést kispórolták. A konyhában pedig a központi elszívórendszer miatt másik három lakó napi menüjéről is értesül Andrea, a szag és az elszívójuk hangjának működése alapján. De nézzük azért a lakás előnyeit is! “Jó helyen van, a város szélén. Bár éjjel nem könnyű hazajutni, szeretem a csendet és nyugalmat, amely körülvesz.” Valóban, a teraszról a házzal szemben lévő természetvédelmi területre látni, ami biztosan nem lesz beépítve sohasem. Mivel pedig zsákutcában laknak, ide csak az jön, aki maga is itt él vagy éppen vendégségbe érkezik. Az utóbbi időben a lakóközösség is kezd összekovácsolódni, közösen hoztak létre például a hátsó kertben egy játszóteret.

Áron szobája igazi gyerekbirodalom

Áron szobája igazi gyerekbirodalom

Ami megvolt és ami nem

A félkész állapot tehát fura helyzeteket eredményezett. A fürdőszoba csempéje és burkolata már adott volt, ami azért okozott később némi kellemetlenséget, mert Andrea szeretett volna a fürdőkád mellé egy plusz polcot ugyanabból a csempéből. Nyakába vette ház a várost és addig nem nyugodott, míg meg nem találta azt a típust, amelyet keresett. Ennek a félkész állapotnak köszönheti azt is, hogy a fürdőszobája és vécéje mellé még van a lakásban egy plusz vécé. Valaki ugyanis már kiszemelte magának anno a lakást és neki ilyen igénye volt. Ugyanígy készen kapott a világos színű laminált padló, de a konyha például teljesen üresen állt, a konyhabútor beszerzésének feladata Andreára várt. Egyébként is egy gipszkarton-fal eltávolításával kezdték az előszobában a munkálatokat, majd bútorasztalossal csináltattak egy mindent elnyelő, modern, beépített előszobaszekrényt. A szekrény fényes felülete rendkívül mutatós, a háziasszony viszont ma már senkinek sem ajánlaná, mert elképesztően kényes és sérülékeny.

Andrea hálószobája

Andrea hálószobája

Jó itt lakni

A négyéves Áron szobája igazi gyerekbirodalom, ahová édesanyja igyekezett mindent összeválogatni a fiúcska kedvére. A konyha sárga-zöld színkombinációja egészséget és frissességet sugall, és a hálószoba is világoszöld árnyalatú, mert Andrea nagyon megnyugtatónak találja ezt a színt. Amikor arról kérdezem, így, egy év elmúltának tapasztalataival is beköltözne-e ebbe a lakásba, igennel felel. Ez azt mutatja, hogy a bosszúságok ellenére az új otthon előnyei mindent felülírnak, és mindketten szeretnek itt élni. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia
Az előszoba, két irányból
Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia
A nappali bútorai még Salgótarjánból valók
Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia
A terasz, a szemben lévő természetvédelmi területtel
Ebben az óbudai újépítésű 62 nm-es lakásban kezdett új életet anya és fia
A mosógép a konyhába került

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat a Fundamentával
Megnézem
Bezárom
Otthon Így találd meg a BIZTOSAN környezetbarát termékeket

A környezetbarát szó jelentése: "nem káros a környezetre". De az, amit környezetbarátnak hiszünk valóban az?

Kert Kertépítési ötletek házilag – Így varázsolj magadnak tökéletes zöld oázist

Mindjárt jön a tavasz, ezzel együtt pedig előkerül a gumicsizma és a kislapát, és irány a kert! A zöld oázis megteremtésében pedig idén mi segítünk. jöjjenek kertépítési ötletek házilag.

Tipp 10 tuti tipp, hogy a te otthoni irodád legyen a legmenőbb

Az irodai környezet, ami körülvesz minket, nagyban befolyásolja a munkánk minőségét, és az ott töltött órák hatékonyságát. De mi a helyzet akkor, ha valaki kizárólag otthonról dolgozik, vagy esetleg sok időt tölt home office-ban?

Stílus Falfestés ötletek nappaliba – Ennél a 7 színnél nem találsz trendibbet

Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő színt, különösen ha a nappaliról, a ház központi helyiségéről van szó. Ebben segítünk neked, bármilyen stílus is a kedvenced. Jelige: falfestés ötletek nappaliba.

Otthon Ez lenne Kim Kardashian 60 millió dolláros otthona? – Egész másra számítottunk

Mit hoz magával egy 4 évig tartó felújítása? Ebben a családban nem sokat...Ezt pedig a rajongók sem hagyhatták szó nélkü.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin