Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog

Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog

Hangulatában angolos az a ház, amelynek tulajdonosai az ingatlan belsejében is törekedtek az angol stílusjegyek megjelenítésére.

Ötletládához ad!

A házaspár egy közeli lakóparkot hagyott hátra az új otthonért, ami eleinte csupán egy telek volt, rajta egy rozoga házzal. Az adásvétel 2005-ben köttetett, ám az építkezés csak 2009-ben indult el, mert a tulajdonosok kedvét szegte egy helyi tervez?, aki nem volt túl jó véleménnyel a telek fekvésér?l, így lemin?sítette az ingatlant. A feleség egészen addig kételkedett a szakvélemény igazában, amíg meg nem ismerkedett Scholtz Gáborral, a tervez?vel. Szerinte a telek fekvésével nincs baj, központi, mégis csendes helyen van, ami inkább áldás, semmint átok. „A jó hírnek megörültem” – er?síti meg a ház tulajdonosa, Nagy Éva, aki a tervez? munkáival lakberendezési és házépít? magazinokban találkozott, illetve esett szerelembe. Mikor férjével kihívták helyszínelni, már tudták, hogy kizárólag vele szeretnének építkezni.

Angol hatás

A tervezés megkezdésekor a pár tudta, mediterrán ház biztosan nem jöhet szóba. Éva, aki az angol lakáskultúra rajongója, régies házra gondolt némi viktoriánus beütéssel, ami a vidéki brit stílus jegyeit is magán hordozza. „A homlokzat, amely azt az érzetet kelti, mintha a nagyobb ház el?tt lenne egy kisebb, az angol stílusról üzen” – mondja a háziasszony, aki örült, hogy a sikeresen megtalált tervez? egy kész házak építésben érdekelt cégben dolgozik. Ez ugyanis azt jelentette, hogy vele a kivitelezés valamennyi ny?gét?l megszabadulhatnak. Vagyis csak hitte, mert persze minden alól nem mentesültek. A burkolatok és a nyílászárók, miként a színek, az anyagmin?ségek kiválasztása az ? feladatuk volt. Ekkor érezték igazán, hogy öröm, amiért nem nekik kell a munkák és a folyamatok szervezésével vesz?dniük. Míg ?k a beltér kialakításával foglalkoztak, a munkások állandóan dolgoztak, sosem állt a munka.

Country konyha

A country stílusú konyha

Belterek

Kéréseket a tervez? felé persze megfogalmazott a család. Nem akartak amerikai konyhát. Éva sokat f?z és nem szerettek volna örökké ételszagot a nappaliban. A konyha vidékies, úgynevezett country stílusban készült. Története azért is érdekes, mert egy kovácsoltvas szakácskönyvtartóhoz lett igazítva, amiben olyan jeles brit szakácsok könyvei vannak általában nyitva, mint Jamie Oliver, vagy Nigella Lawson. A könyvtartó színe után lett vajszín? a konyhabútor, a munkapult calvados árnyalatú, a járólap világos szín?. A vidékies hatást a süt? formája és a kockás függöny fokozza.

A nappaliban hamvas barack színt kaptak a falak, itt a brit érzetr?l a kandalló gondoskodik. Ez ugyan nem vízteres, csupán egy hagyományos darab, ami ?sszel és télen jól felf?ti a lakást, ám télen inkább csak hangulati kiegészít?. A f?tés oroszlánrészét ekkor nem a kandalló végzi, de díszít?elemként karácsonykor fontos szerepe van a lángnyelvek és a ráaggatott díszek miatt. Dísz egyébként is van a kandallón. A szaknyelvben csak babafejként emlegetett elemet a háziasszony tervezte, aki a kandalló faberakásánál figyelembe vette azt is, hogy az passzoljon a régi lakásból  áthozott polcrendszerhez.

Nappali

A kandalló tüzénél át lehet melegedni hideg id?ben

Költségek

Földmunka, alapozás: 1.700.000 Ft

Kiemelés, térbeton készítése: 1.700.000 Ft

Földszinti f?falak, vasbeton födém: 5.100.000 Ft

Emeleti f?falak, ácsszerkezet: 3.400.000 Ft

Tet?héjalás, bádogozás, válaszfalazás: 5.100.000 Ft

Gépészeti alapszerelés: 5.100.000 Ft

Aljzatbetonozás, vakolás: 3.400.000 Ft

Homlokzati nyílászárók, küls? színezés: 3.400.000 Ft

Bels? festés, hideg- és melegburkolás: 3.400.000 Ft

Gépészeti szerelvényezés: 1.700.000 Ft

Összesen: 34.000.000 Ft

A lenti tér 78 négyzetméterét egy 55 négyzetméteres tet?tér követi. Itt 2 szoba, köztük a háló, illetve a fürd? található. A háló falai almazöldek, a tér a tömörfa ággyal, a tet?téri ablakok római rolós megoldásával, illetve a virágos ágynem?vel romantikus hatást keltenek. Odafigyelésr?l üzen, hogy az ágy anyaga megegyezik az ajtó és a gardróbban használt faanyaggal. Az elhúzhatós ajtó itt és mindenhol másutt borovi feny?b?l készült. A fürd?szoba romantikáját leginkább a réz csaptelepek adják, amelyek természetesen az angolokat idézik: a hideg-meleg víz kombinációját az embernek saját magának kell kikevernie.

Magad, Uram!

A család nem vesz semmit üzletben, ha nem muszáj. Meglátásuk az, hogy a boltban vásárolt dolgok mindig kompromisszummal járnak, ha a forma jó, az anyag nem stimmel, de jobbára a szín sem.  A faipari és a kovácsoltvas munkákat mindig Éva tervezi meg, a szakemberek rajz alapján pedig kivitelezik. Így készült az ágy, a kulcstartó az el?szobában, a karnisok vagy a fakorlát, illetve az arra épül? kovácsoltvas korlátdísz, ami a lépcs?forduló elemeit köti össze.

Épül-szépül

A 150 nm-es ház ház 7 hónap alatt készült el. A család ma nagyobb garázst csináltatna, igaz, ez azzal járna, hogy a földszinti lakótér egy darabjáról le kellene mondaniuk. Amiben még gondolkodnak, hogy az árnyékolást id?vel zsalugáterekkel oldanák meg. Persze így is nagyon elégedettek az egy éve birtokba vett házzal. Noha a kert nem túl nagy, a terasz mellett kis kertészkedésre lehet?séget ad. A hobbi f?szerkert melletti dísznövénykert alapdarabjait természetesen az angol kertek tipikus növényei, a borókabokor, a liliom és a hortenzia adják. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
A gyep is oly zöld, mintha Angliában lenne
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
Emiatt a könyvtartó miatt lett a konyhabútor vajszínű
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
A vidékies hatást a sütő formája és a kockás függönyök fokozzák
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
A nappaliban hamvas barack árnyalatot kaptak a falak
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
Kis ház a nagy ház előtt - annyira brit!
Egy ház, amit minden brit mániás imádni fog
A ház alaprajza

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat! Válaszd a Fundamentát, az otthonteremtés szakértőjét
Megnézem
Bezárom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin