A pelenkatorta kötelező!

Hogyan rendezz babaváró bulit?

Honnan máshonnan is eredhetne a babaváró buli ötlete, mint Amerikából… Az angolszász nyelvterületen baby shower-nek keresztelt összejövetel itthon is egyre népszerűbb a kismamák körében. Miért is ne lenne, hiszen a babaváró buli majdnem olyan, mint egy vidám születésnap a legjobb barátnőkkel.

Kell egy jó szervező

A bulit sosem a várandós anyuka szervezi, barátnőitől kapja azt ajándékba, éppen ezért nem árt, ha akad a társaságban legalább egy olyan lelkes barátnő, aki magára vállalja a szervezési feladatokat. Minél színesebb a program, annál izgalmasabb és érdekesebb eseményt kerekíthettek az ünnepelt és a társaság többi tagja számára. Szervezés közben érdemes szem előtt tartani, hogy a kilencedik hónapot „taposó” anyukák mozgása igencsak korlátozott. A tánc, a hangos zene ezúttal biztosan elmarad, ellenben vidám beszélgetésekre, mosolyt fakasztó babaváró történetekre mindenképpen számíthattok. A helyszínt a résztvevők közösen vagy a szervező választja ki, egyetlen kitétel, hogy az sohasem a kismama otthona. Leggyakrabban valamelyik barátnő lakásán vagy egy hangulatos étteremben találkozik a csapat.

Szabadon választott program: kvízjáték

A helyszín mellett megbeszélés, egyeztetés kérdése a buli kezdőidőpontja is. A barátnők ekkor már az ünnepeltet is beavathatják. Ha a kismama nem az első babáját várja, még fontosabb, hogy időben értesüljön a programról, hiszen tőle is szervezést igényel a nagyobb gyerek felügyelete. Ideális időpontok a hétvégék koradélutánjai lehetnek, esetleg ünnepek előtti hétköznapok délutánjai.

Ha lefoglaltátok a helyszínt és az időpont is elérkezett, kezdődhet a buli. Étteremben a szervezés során előre rendelhettek több fogásos menüt, a lakásra szervezett bulin a saláták, szendvicsek, pogácsák biztosan elfogynak. A lényeg az ünneplés, az önfeledt együttlét. A hangulatot fokozhatjátok kvízjátékkal, amelyből kiderülhet, mennyire ismeritek egymást vagy éppenséggel mennyi tapasztalattal rendelkeztek a várandósság, a babagondozás terén. Nem érdemes a tesztet túlzottan komolyan venni, vidám, kacagtató kérdésekkel fűszerezve mindenkinek élmény lesz a kitöltése. Minden helyes megoldás egy pontot ér, a legtöbb pontot összegyűjtő játékos díjat nyer, amely egy üveg pezsgőn át a popsitörlő kendőig bármi lehet.

Kötelező kellék: pelenkatorta

A buli fénypontja a pelenkatorta. Nem ehető, ellenben rendkívül kreatív. Az újszülött méretű eldobható pelenkákat csavarjátok össze, és gumival rögzítve helyezzétek kör alakú tálcára. Minél több emelet készül, annál jobb, hiszen a torta közepe apró ajándékokat rejthet. Piciny zoknit, cumit, etetőkanalat, hőmérőt, mini könyvecskéket, de bármilyen tárgyat belepakolhattok, amit ötletesnek gondoltok. Színes szalaggal körbekötve, celofánba csomagolva kitűnően mutat ez az igazán hasznos meglepetés. A bontogatás pedig különösen izgalmas élmény nemcsak a megajándékozottnak. A pelenkatorta kibontása a legjobb alkalom, hogy átadjátok ajándékaitokat az ünnepeltnek. Vásárolhattok közösen nagyobb összegért vagy ki-ki a saját kis csomagját nyújtja át barátnőjének. Ezt követően, mint a születésnapokon, jöhet a valódi torta is. A babaváró buli remek alkalom, hogy együtt töltsetek néhány feledhetetlen órát, átadjátok ajándékaitokat, amelyeket az újszülött látogatásakor vinnétek. A kismamáknak is kényelmesebb, ha nem a baba születését követő napokban, hetekben lepik meg őket az ismerősök. A babalátogatásra ráértek két-három hónap múltán is! n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Hogyan rendezz babaváró bulit?
Hasznos ajándékok a kicsinek
Hogyan rendezz babaváró bulit?
A pelenkatorta bontogatása
Hogyan rendezz babaváró bulit?
A közös meglepetés
Hogyan rendezz babaváró bulit?
Van mit kicsomagolni!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.