Álomházak miniben – gyerekeknek!

Álomházak miniben – gyerekeknek!

A gyerekek imádják utánozni a felnőtteket: babakonyhában főznek, orvosi táskával gyógyítanak, műanyag harapófogóval szerelnek. Miért ne lenne hát saját házuk,mondjuk a kertben?

Ötletládához ad!

Melyik szülő ne szeretné, ha a gyerekei kevesebb időt töltenének a tévé és a számítógép előtt? Nem könnyű őket kiküldeni a levegőre, de ha van valami, ami még az előbbieknél is izgalmasabb, az a saját játszóház. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy valódi ház kicsinyített, és sokszor döbbenetesen élethű mása. Egy babaháznál viszont sokkal nagyobb: akkora, hogy szabadon lehet benne játszani, olvasni, felnőtteket utánozni vagy akár aludni. Ehhez azonban be is kell rendezni: természetesen olyanra, amilyennek a gyerekek szeretnék. Ez sok esetben a szülőknek is jó szórakozás, hiszen a miniatűr szekrénykékkel, étkészlettel vagy székekkel bíbelődni, azokat rendezgetni, nekik is jó program lehet.

Készen vagy magunk?

Az üzletek elkényeztetnek bennünket, házat már kompletten is kapni. A legegyszerűbb színes műanyag házak néhány tízezer forintosak, a barkácsáruházakban kapható szerkezetkész faházikók több tíz vagy százezerbe, míg egy külföldről beszerzett, szinte lakható többszintes faház akár milliókba is kerülhet. Aki fillérekből megúszná, az otthon a fáskamrában található lécekből, építkezésből visszamaradt alapanyagokból egy kis kreativitással maga is barkácsolhat ilyet. Ha megvan, mennyit szán a családi költségvetés a dologra, érdemes eldönteni, hogy mennyit akarunk a gyerekek képzelőerejére és kézügyességére bízni, és mi az, amit készen vennénk meg. A legvalószínűbb, hogy épp az lesz a legnagyobb öröm a kicsiknek, ha maguk fúrhatnak, faraghatnak, fűrészelhetnek, vagy varrhatnak, díszítgethetnek, ahogyan otthon is látták.

Műanyag készház

Műanyag készház

Ha szerkezetkész…

Akinek nincs kedve vagy ideje a barkácsolni, azok számára az áruházak már többféle kész házat kínálnak. Ez esetben csak a berendezésre és a házikó dekorálására lesz gondunk. A nyers színben megvehető fáskamrákra általában ráfér egy festés, mielőtt azonban nekiveselkednénk, hogy vidám színekkel dobjuk fel a homlokzatot, tudjuk meg, milyen fából készült. A puhafa szívóképessége erősebb, a keményfáé gyengébb, az alacsonyabb nedvességtartalmú fa több, a nagyobb nedvesség- vagy gyantatartalmú fa kevesebb lazúrt szív magába. A nem mérettartó szerkezeteket, amelyek félnyers fából készültek és az időjárás, a nedvesség, a napsütés állandó váltakozásának vannak kitéve, nem szabad filmképző lazúrral bevonni. Ezeken az állandó méretváltozás miatt előbb-utóbb megreped a lazúrréteg, ezért itt vékony lazúrral vagy rugalmas fedőlazúrral érdemes dolgozni. Mielőtt nekiállunk a favédelemnek, ügyeljünk arra, hogy a még kezeletlen, natúr fa legyen légszáraz, a göcsörtöket és a fahiányokat pótoljuk, és simítsuk el színazonos folyékony fával, a gyantakiválásokat pedig észter hígítóval távolítsuk el. A fát csiszoljuk szálirányban simára, és portalanítsuk a felületet. Ha ez megvan, kezdődhet a festés, majd a lakberendezés egyéni ízlés szerint.

Kalózhajó bunker

Kalózhajó bunker

Meseházak, kalózhajók

Nyugaton nagy hagyománya a kis kerti lakoknak. Legyen az valódi mézeskalácsház, kacsalábon forgó palota, istálló, szélmalom, erődítmény vagy kalózhajó, nincs olyan játszóház, amelyet ne kaphatnánk meg az interneten.Vannak cégek, amelyek régies stílusú (viktoriánus, századfordulós) házakra specializálódnak, míg mások éppen, hogy a jelenleg divatos házakat kicsinyítik le a legkisebb részletekre is ügyelve. A Disney-rajongók mesefilmjeik palotáiba vonulhatnak el a felnőttvilág elől, és népszerűek a mesehősök, mint Maugli kunyhója vagy Jancsi és Juliska mézeskalács házikója. A legtöbb gyártó nemcsak a házak falait, ablakait szállítja le, de megrendelhető akár a vele stílusban és színvilágban harmonizáló, komplett berendezés is. Egyedi kérésre vállalják, hogy a gyerekek házát a család házához igazítják akár úgy, hogy annak kicsinyített mása legyen, akár úgy, hogy annak szervesen illeszkedő részévé váljon. A méretek is változóak: vannak, amelyekbe legfeljebb csak négyéves gyerekek férnek el, míg olyanok is készülnek, amelyekben a felnőttek is kinyújthatják a lábukat, és még a fejüket sem verik be az ajtófélfába.

Variációk gyerekbunkerre

  • Üvegház virágszálaknak: Csak úgy árad a fény a csupa üveg falú házikókba. Így könnyen szemmel tarthatjuk, mivel foglalkozik a csemete. Este hangulatos, ha lampionokkal világítjuk meg kívül – belül egyaránt.
  • Kölyökhordó: A legkisebbeknek akár egy hatalmas boroshordó is elég nagy ahhoz, hogy berendezzék a titkos bunkert. Egy erős, fix támaszték, kicsike tető, ablakrés és lengőajtó, és kész a hordólak.
  • Ökoszülők kedvence: Divat a recycling, és amúgy sem biztos, hogy mindent csak méregdrágán tudunk beszerezni: a jó állapotban megmaradt fa-, farost- és bádoglemezekből, deszkákból, palából, üvegtéglából, cserepekből némi fantáziával és kézügyességgel valódi zöld házat rakhatunk össze a kertben.
  • Játszóházhoz játszótér: Kombináljunk, variáljunk és spóroljunk a hellyel. Ha nincs hely külön a hintának, csúszdának, mászókának, akkor építsünk olyan játszóházat, amelynek oldalához illeszthetőek a játékok. Legyen biztos a ház statikája és erősek a falai, de ezt amúgy is szem előtt tartanánk. n

    Flights-Elm-2

    Emeletes játszólak

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin