Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak

Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak

Már tűkön ülsz, mikor el újra elkezdeni kertészkedni, virágot ültetni? Jó helyen jársz! Hoztunk 4 olyan fajtát, amiket már az enyhe februári időben is ki lehet ültetni, hogy a tavaszt már virágba borulva köszönthesse kertünk.

Ötletládához ad!

1. Harangláb

Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak
Forrás: Getty

A harangláb – vagy másik nevén sasfű – egy népes nemzetség, ahová nagyon sok faj tartozik. Azért lehet már februárban is kiültetni, mert nagyon jól tűri a hideget, sőt még a faggyal sem gyűlik meg a baja. Sok színben pompázhatnak, így könnyű kiválasztani a számunkra megfelelőt. A virágzása májusban várható. Elsősorban a fényes helyeket kedveli, de egy félig árnyékos, lombok alatti területen is kiválóan érzi magát. A haranglábnak egy hátránya van, mégpedig az, hogy erősen mérgező, ezért kisgyerekek és kisállatok mellé nem ajánlott ültetni.

2. Háromszínű szulák

Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak
Forrás: Getty

A háromszínű szulákot ismerhetjük még törpe hajnalkaként is, azonban van egy fontos eltérése a hajnalkák többségéhez képest: ez nem kúszik, hanem bokrosodik. Egynyári növény, júniustól nagyjából szeptemberig hozza kékes-sárgás virágait. Érdemes csak akkor kiültetni, ha már elmúltak a fagyok, mivel azt nem tolerálja túl jól. Szereti a napos helyeket, illetve a viszonylag sok locsolást.

3. Törpe százszorszép

Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak
Forrás: Getty

A törpe százszorszépet nagyon sokan kedvelik, nem is ok nélkül, hiszen hamisítatlan tavaszi hangulatot képes varázsolni szinte akárhova. Április-május magasságában bújnak elő a virágai, amiket egészen júliusig csodálhatunk. A napos helyet illetve a nyirkos, de nem állóvizes talajt kedveli.

4. Martilapu

Virágok, amiket már februárban ki lehet ültetni, és tavaszra virágba borulnak
Forrás: Getty

A martilapu egy rikítóan sárga, nagyon korán virágzó gyógynövény, amit márciustól egészen májusig csodálhatunk. Kedveli a laza, nedves talajt, viszonylag igénytelen, így akár még az utak mentén is találkozhatunk vele. A gyógyászatban egyébként a köhögési inger csillapítására használják.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin