Ilyen egy igazán gyermekbarát kert!

Ilyen egy igazán gyermekbarát kert!

Megyeri Szabolcs kertészmérnök érveit osztjuk most meg veletek.

Ötletládához ad!

Mikor egy gyermek megteszi az első lépéseket, onnantól kezdve nincs akadály az apró felfedező előtt. Ha van ilyen kis totyogó a családjában, akkor Ön tudja a legjobban, mennyire résen kell lenni, amikor útnak indul egy világgal ismerkedő kisember.

Fontos, hogy mindez nem csak a lakásban igaz, hanem a kertben is, ugyanis számos veszély leselkedhet egy kíváncsi apróságra járva-kelve a növények között. Természetesen nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy a pici ki sem teheti a lábát a házból, viszont elengedhetetlen az elővigyázatosság. Megmutatom, mi mindenre érdemes odafigyelnie, hogy a kertje ne csak gyermekbiztos, de igazán esztétikus is legyen.

Ha éppen most építi át a kertjét vagy tervezi az átalakítást, érdemes figyelembe venni ezeket a szempontokat. A gyermekbiztos kert kialakítása során számos különböző ténezőt érdemes figyelembe venni, hiszen számít, milyen növények kapnak helyet a birtokon, valamint lényeges az is, hogy más szemmel tekintsünk a különböző terep-és dísztárgyakra is.

Elsőre elég összetettnek és bonyolultnak tűnhet, viszont az eredmény majd magáért beszél. Egy biztonságos kert tökéletes alapja egy felhőtlen gyermekkornak, ahol a család legkisebb tagjai is hamar kapcsolatba kerülnek a természettel és a növényekkel.

Amit a növények szempontjából figyelembe kell venni

Számos olyan növény van, amelyről nem is gondolná, hogy bármilyen szempontból veszélyt jelent az apró felfedezőkre. Mindenekelőtt azonban fontos leszögezni, hogy ha van olyan növény a kertjében, amely veszélyt rejt, nem kell megszabadulnia tőle, mindössze meg kell tennie a megfelelő óvintézkedéseket. Viszont ha még most állítja össze, hova milyen növényt fog ültetni, mindenképpen figyelembe kell venni azt is, hogy a legifjabb családtagok is gond nélkül élvezhessék a birtok nyújtotta pozitívumokat.

Szúrós növények

Számos olyan mutatós növény létezik, melyek tüskéi veszélyt jelenthetnek a gyermek számára. Az egyik ilyen gyakori virág a rózsa, amely a mondás szerint sem létezik tövis nélkül, de ide sorolandó például a szeder vagy a tűztövis is. Ha egy elkülöníthető területen vannak a kertjében ezek a növények, akkor könnyű dolga van, ugyanis egy ideiglenes kerítés segítségével elrejtheti ezeket, amíg nagyobb nem lesz az apró felfedező.

Amennyiben nincs ilyen szerencsés helyzetben, tudatosan kell cselekednie és minél előbb megtanítani a gyermeknek, hogy a kertben csak a járdán sétálunk és a tövises növényekhez nem szabad hozzányúlni. Higgye el, hogy ha már a kezdetektől ezt szokja meg a gyermek, partner lesz a dologban!

Mérgező levelű vagy termésű növények

Néhány olyan dekoratív kerti növény is létezik, melyeknek bizonyos részei mérgezőek, ha valaki a szájába veszi azokat. Nyilván egy felnőtt esetében ez ritkán fordulhat elő, azonban egy kisgyermek még szereti megkóstolni azt, ami a keze ügyébe kerül. Éppen ezért nagyon fontos odafigyelni ezekre a növényekre. Ilyenek például a leanderek, melyeknek minden része mérgező a szervezetbe kerülve olyannyira, hogy hányást, hasmenést, fejfájást és keringési zavarokat is okozhat.

Ebbe a kategóriába tartozik a tiszafa is, melynek a levelei és a termései egyaránt mérgező hatásúak. Heves szívdobogást és izomgörcsöt is okozhat bizonyos esetekben.

A nárciszok hagymáira is érdemes odafigyelni, ugyanis ha esetleg megkóstolja a gyermek, szintén kárt tehet magában.

Mindezek mellett természetesen még számos toxikus hatású növény létezik, melyek előfordulhatnak a kertben. Éppen ezért érdemes tájékozódni a már meglévő és a jövőben ültetendő növényekkel kapcsolatban is e téren, hogy ne történhessen baj. Ha van mérgező hatású növény a kertjében, roppant fontos az elővigyázatosság. Ha lehet, kerítse el a kert ezen részét a szúrós növényeknél említett módon és semmiképpen ne hagyja a kisgyermeket egyedül kószálni a birtokon.

Mit tegyen, hogy megbizonyosodjon arról, melyik növény veszélyes és melyik nem?

Természetesen egy komplett listát összeállítani a fent említett kategóriákba tartozó növényekről szinte lehetetlen lenne, ezért azt javaslom, hogy először is tekintse át, milyen növények vannak most a kertjében, és jegyezze fel azokat is, amelyeket tervez telepíteni a birtokára. A feladat pedig innentől kezdve adott, minden tételnek egyesével kell utánanézni a szakirodalomban vagy az interneten.

Amennyiben talál olyan növényt, amely veszélyes lehet a gyermekre, érdemes azt kerítéssel körülvennie vagy más módon megakadályoznia a közvetlen érintkezést. Mindemellett természetesen az sem elhanyagolható, hogy már egészen kis korától próbáljuk tudatosítani a gyermekben, hogy nem szabad letépni a leveleket és semmiképpen sem ajánlott a szájába vennie azokat. Hiszen egy kirándulás alkalmával is okozhat gondot, ha mérgező erdei növény van a közelben.

Ajánlott növények és hasznos elrendezések

Itt az ideje, hogy végre ne csak arról beszéljünk, mit nem szabad, hanem ejtsünk szót arról is, milyen egy csodálatos gyermekbarát kert, ahol öröm minden egyes pillanat Önnek és a gyermekeinek egyaránt. A pázsit önmagában nem túl izgalmas egy ifjú felfedező számára, ráadásul a nyári focimeccsek és a fogócskázások nem tennének túl jót az egybefüggő zöld felületnek.

A színes, illatos virágok, a bújócskázásra alkalmas térhatárolók, a szebbnél szebb cserjék és a dekoratív dísz- és gyümölcsfák mind alkalmasak a gyermekbarát kert kialakítására úgy, hogy közben buja, csodálatos és élettel teli legyen a birtoka, amely minden évszakban tartogat valami meglepetést a kertbarát számára.

Óvintézkedések, amelyekre érdemes odafigyelni

A növények mellett van néhány egyéb dolog is, amelyekre érdemes odafigyelni, hiszen az éles, hegyes, kiálló részek, valamint a szerszámok és növényvédelmi szerek tárolása is mind nagy fokú figyelmet igényelnek. Lássuk, mi minden tartozik ide!

Növényvédelmi szerek és szerszámok

Az egyik nagyon kardinális pont a növényvédő szerek biztonságos helyen tartása. Teljesen mindegy, hogy műtrágyáról, permetszerről vagy egyéb szerről van szó, a helyük mindenképpen egy a gyermek számára elérhetetlenül magas polc tetején van, ahol véletlenül sem férhetnek hozzá a gyerekek.

Ugyanez igaz a szerszámok tárolására is, hiszen az éles, szúrós eszközök, mint a kapa, az ásó, a fűnyíró vagy a fűrész mind precíz és megfelelő tárolást igényel. Remek helye van ezeknek a garázsban vagy egyéb tárolóhelységben, ahova egyedül nem tud bejutni a gyermek.

Kerti tó

Szintén említésre méltó szempont, ha van egy tó a kertjében, ugyanis a világot felfedező kisember biztosan kíváncsiskodik majd a környékén, függetlenül attól, milyen évszak van éppen. Így nem kérdés, hogy a tó környékén egyedül sétálgatni teljes mértékig tilos még akkor is, ha nagyon izgalmasnak tűnik a cseperedő kis kertbarát számára.

További kertészeti tippekért és tanácsokért látogassatok el Megyeri Szabolcs blogjára!

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin