Így teleltesd át a leandert, hogy jövőre még szebb legyen

Így teleltesd át a leandert, hogy jövőre még szebb legyen

A leandert mindenáron meg kell védenünk a téli hidegtől, ellenkező esetben komoly károkat tehet benne a fagy. Annak érdekében, hogy ez ne következzen be, át kell teleltetnünk, amihez most adunk néhány tippet.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

A leander nem bírja a mínusz 5 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletet, ami teljesen érthető, hiszen mediterrán éghajlatú országokból származik. Ennek ellenére kis hazánkban is találhatóak gyönyörű példányok, melyeket azonban télen egy védett helyre kell eltennünk, nehogy a hideg kárt tegyen bennük. Azért ennek ellenére egy igencsak strapabíró növényről beszélünk, hiszen a mínusz 5 Celsius-fokot még jól viseli, ami egy mediterrán növény esetén viszonylag ritka.

Teleltetés előtti teendők

Nagyon fontos, hogy mielőtt betennénk a leandert a téli helyére, alaposan vizsgáljuk át, nehogy kártevők legyenek rajta. Ezen kívül távolítsuk el s cserépből a gazt, és vágjuk le a kopasz, hosszú hajtásokat. Fontos, hogy jobban ne vágjuk vissza, ugyanis ennek majd tavasszal jön el az ideje.

Megfelelő hely

Mivel a leander is egy örökzöld növény, fontos, hogy a téli helye világos, hűvös (maximum 10 Celsius-fok), és jól szellőztethető legyen, ezáltal megelőzve a kártevők és betegségek megjelenését. A leander rendkívül jól érzi magát egy télikertben, egy világos pincében vagy egy hűvös lépcsőházban. Általánosságban továbbá elmondható, hogy minél sötétebb van a téli helyén, annál hűvösebbnek kell lenni.

A teleltetés során néha ellenőrizzük, hogy nem támadták-e meg kártevők a növényt, illetve nem kell-e meglocsolni. Utóbbi esetén mindössze arra kell figyelnünk, hogy a föld ne legyen teljesen száraz.

Kinti teleltetés

Amennyiben nincs arra lehetőségünk, hogy bevigyük a leandert, viszont a hőmérséklet biztosan nem megy mínusz 5 Celsius-fok alá, akkor kint is át lehet teleltetni. Ehhez mindössze arra kell figyelnünk, hogy egy olyan védett helyre tegyük, ahol nem éri a szél és fagy. Ezen kívül mindenféleképp rakjunk a kaspó alá némi szalmát vagy egy habisztirol tálcát, a lényeg, hogy valamivel védjük a gyökereit az alulról jövő hidegtől. A kaspót továbbá csomagoljuk körbe buborékfóliával vagy kókuszszőnyeggel, az ágakat pedig óvatosan kössük össze, majd húzzunk rájuk egy légáteresztő gyapjú fóliát. Így már nem áll semmi annak az útjában, hogy jövőre is egy gyönyörű leander díszítse a kertünket vagy a teraszunkat.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Tipp Mi a teendő, ha megjelennek a ruhamolyok a lakásban?

Ha az utóbbi időben ruhamolyokat fedeztél fel a ruháid között? Tény, hogy kellemetlenséget okozhatnak, de szerencsére vannak hatékony módszerek a kiirtásukra és elriasztásukra. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes a molyokról, és arról, hogyan is lehet őket elűzni a szekrényből – és a lakásból.

Kert Ezeket a zöldségeket termesztheted az erkélyen magaságyásban

Nincs kerted, de nem szeretnél lemondani a saját termesztésű zöldségekről? Jó hír: a magaságyásoknak hála akár az erkélyen is tudsz zöldséget nevelni. Nézzük, mit.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin