Kicsi a gyerekszoba? Ezzel az 5 tippel több helyet teremthetsz

Kicsi a gyerekszoba? Ezzel az 5 tippel több helyet teremthetsz

Egy gyerekszobában zömében káosz uralkodik. Ha tágas a helyiség, akkor ez nem okoz túl nagy problémát, ellenkező esetben szükségünk lehet pár okos megoldásra. Ebben szeretnénk most segítséget nyújtani.

Ötletládához ad!

1. A megfelelő bútorok

Minden szobának megvannak azok az alapbútorai, melyekről nem lehet lemondani. Nincs ez másképp egy gyerekszoba esetén sem, azonban itt tényleg próbáljuk minimalizálni ezek számát. Ennek a helyiségnek a berendezése során mindig az legyen az első számú szempont, hogy elegendő hely legyen a játékhoz, a futkározáshoz és a barkácsoláshoz. Épp ezért teljesen elegendő egy ágy, egy ruhásszekrény és egy komód, semmi szükség további bútorokra.

2. Bútorok, melyekre nincs szükség a gyerekszobában

Egyes bútorok esetén felvetődik a kérdés, hogy azokratényleg szükség van-e. Ilyen például a pelenkázó komód, ami rengeteg helyetvesz el a szobából, és sok esetben teljesen felesleges, hiszen más, kevesebbhelyet foglaló megoldás is létezik. Ezek közül az egyik legpraktikusabb a merevpelenkázó lap. Ezt rátehetjük a rácsos ágy keretére, de akár a mosógépre, azágyunkra vagy egy asztalra is. Ezzel máris több helyet biztosítottunk arohangáláshoz.

3. Rugalmasság és funkció

Egy gyerekszoba berendezése során olyan bútorokat válasszunk, melyeket akár könnyedén ki tudunk vinni a helyiségből, vagy épp ellenkezőleg, be tudunk tenni a szobába. A legjobb választásnak az olyan kisméretű darabok szoktak bizonyulni, melyek alján kerekek is vannak rögzítve, és emellett még könnyűek is. Szintén praktikus megoldás lehet például egy olyan ülőpad beszerzése, amibe pakolni is lehet, így több funkciót is kitölt. Szintén remek választás egy olyan elem, amit könnyedén össze lehet csukni, így csak kis helyet foglal. Ha pedig több pakolóhelyre van szükségünk, akkor vegyünk színes dobozokat, melyekbe pikk-pakk bele tudjuk szórni a játékokat.

4. Emeletes- vagy galériaágy

Nem véletlen, hogy már évtizedek óta töretlen az emeletes-,illetve galériaágyak sikere, hiszen több gyerek esetén az előbbivel rengeteghelyet spórolhatunk meg. A galériaágy pedig az egy gyermekes családok eseténlehet jó választás, vagy ha mindenkinek külön szobája van. Ennél a típusúágynál fent tud aludni a gyerkőc, míg alatta elegendő játszóhely van, későbbpedig akár egy íróasztal is elfér az a „földszinten”.

5. Kevés dekoráció

Egy gyerekszobában nem szükséges sok dekorációt elhelyezni, hiszen már a játékok maguk is dekorelemei a helyiségnek. A falakra természetesen nyugodtan tehetünk képeket vagy fali dekorációt, esetleg tapétát, azonban a bútorokon inkább mellőzzük ezeket, illetve a minimumra csökkentsük. Kisebb gyerek esetén arra is figyeljünk, hogy ne érje el ezeket a tárgyakat.

Íme, néhány bájos inspiráció kicsi gyerekszobákhoz:

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Képek forrása: Shutterstock és Europress

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin