Így újult meg ez a zalaegerszegi 42 nm-es lakás mindössze néhány színnek hála

Így újult meg ez a zalaegerszegi 42 nm-es lakás mindössze néhány színnek hála

Mire elég két hétvége, néhány új árnyalat és egy jó adag elszántság? CSODÁKRA! Ezt bizonyítja Zitáék története is, ami egy zalaegerszegi kis lakásnak adott új esélyt.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

“Főiskolás lányom számára kerestem egy lakhatási opciót Zalaegerszegen, hiszen a következő 4-5 évét abban a városban fogja tölteni. Így akadtunk rá a 42 m2-es téglaépítésű, gázfűtéses lakásra, amelynek a legvonzóbb tulajdonsága első ránézésre ez elrendezése volt.

A következő, ami nagyon szimpatikus volt a lakásban – a kedvező árazás mellett –, a belső kialakítása. Az előző lakó szerencsére kivette a konyha és az eredetileg egészen aprócska szoba közötti válaszfalat, ezzel egy kb. 12-14 nm-es konyhát sikerült kialakítani. A tulaj nem használta ki ezt az adottságot, de én az első megtekintésnél tudtam, hogy ott remek amerikai konyhás nappalit lehet kialakítani, ami találkozóknak és baráti beszélgetéseknek lesz kiváló színtere. A lakás egy folyosóból, egy fürdőből (benne a WC-vel), egy kamrából és egy aránylag nagy, 6×3,5 nm-es hosszúkás szobából áll.

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

Ahogyan a képeken is látszik, a lakás tisztasági festésre szoruló állapotban volt. Bár igyekeztek meleg színeket használni (bézs, rózsaszín, lila, mályva), az egész lakásnak nyomott hangulata volt. Azt éreztem, hogy a terek rám- ülnek. Közben persze láttam benne fantáziát, tudtam, hogy festéssel teljesen más hangulatot tudunk majd kialakítani.

A belső berendezés kialakításánál a vezérelv az volt, hogy egy főiskolás lány igényeit kielégítse. A lányom ízlése formálta a lakást, aki inkább a hidegebb, letisztultabb vonalakat kedveli. A konyha kapott egy sárga (New York-i taxis mintás) kihúzható kanapét (baráti beszélgetésre és “ott alvásra” is tökéletes) egy hozzá illő, ugyancsak sárga taxis faliképpel. Emellett egy bárasztal és két bárszék kapott még helyett benne, és a sárga kiegészítők dominálnak. A konyhaszekrény még használható állapotban volt, ennek díszéül PVC falpanelből készítettünk védőréteget a mosogató és a munkapult mellé. A konyha különlegessége még az átadó ablak (ami a régi ajtó helyén lett kialakítva), ide idényjellegű dekorációk kerülhetnek. Nem mellesleg növeli a teret, és fényt is enged a konyhába. A konyha egyszerű fehér festést kapott (Héra prémium, 2 rétegben).

A KONYHA

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

A nagyszoba egyik fala erős mályvaszínnel volt lefestve, ami rettenetesen összenyomta, sötétítette a szobát. Arra a falra egy kékes-szürke, de ugyancsak erős tónusú festéket választottunk, tudva, hogy a többi fal és a plafon hófehér lesz. Ezzel szerettük volna nyitni a teret. A szoba egyik falára pedig maszkolószalag segítségével geometriai mintákat festettünk. Itt az adott szürke festéket, illetve a szürkéből és a fehérből keverve egy világosabb szürkét használtunk. Nem töltöttük meg mintával a teljes falfelületet, így még inkább nyitni tudtuk a teret. Ezzel a technikával több négyzetméter látványával lett nagyobb a szoba. A mintás fal egy olvasósarokká alakult egy szürke lábtartós fotel segítségével. A falra ugyancsak került egy geometriai mintás kép, rajta a Brooklyn híddal. Mivel a konyhába került egy kanapé, úgy döntöttünk, ebben a szobában egy franciaágy kap majd helyet.

A NAGYSZOBA

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Utoljára hagytuk az előszobát, ami eredetileg egy nagyon furcsa lila színnel volt kifestve, tele gázcsövekkel és nehezen hozzáférhető felülettel. Itt a fal alja 80 cm magasan a szobában használt kékes szürke színt kapta meg, míg felül a tér nyitására ugyancsak hófehéret használtunk. Magunk is meglepődtünk azon, milyen elegáns és nagy lett. A bejárati ajtó csere most nem fért bele a keretbe, így azt egy öntapadó tapétával a szürke falhoz illő famintázattal vontuk be. Nagyon jó lett az összhatás.

AZ ELŐSZOBA

Galéria / 2 kép

Megnézem a galériát

Emellett néhány ajtókeret és a beépített szekrény, valamint az erkélykorlát átfestése zajlott fehér zománccal, ezek is mind csak világosítottak a lakáson.

A nyílászárok szerencsére nagyon jó állapotban vannak, pár éve lettek cserélve, ahogy a szoba, a konyha és az előszoba laminált padló burkolata is, és a fürdőszoba is pár éve lett teljesen felújítva.

Ahogy tehát látszik, szinte csak festéssel varázsoltunk egy teljesen más hangulatot a lakásba. Az egész felújítást két hétvégén csináltuk meg, teljesen önerőből.”

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Kert Ezeket a konyhakerti növényeket válaszd a grillszezonra

Ha a nyár nálatok is a grill partikról és kinti összejövetelekről szól, akkor ideje a konyhakertedet kibővíteni olyan fűszernövényekkel, amelyek még ízletesebbé teszik majd a grillen készült fogásokat. Mutatjuk a listát, illetve azt is eláruljuk, melyik fűszer milyen ételhez passzol a leginkább.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin