Blanka Villa Bakonyszentlászló: egy csipetnyi luxus a múlt ízével

“2020 év végén a netes ingatlan hirdetéseket böngészve botlottunk bele ebbe a 100 éves, nagyon elhanyagolt állapotban lévő villába a Bakonyban, Bakonyszentlászlón.

Első látásra szerelem volt a homlokzata, az ablakai és a ház karaktere miatt. Mikor személyesen is elmentünk megnézni, rögtön éreztük, hogy ez a ház ránk vár, hogy új életet adjunk neki. Azonnal ajánlatot tettünk rá, így 2021. január végén át is vehettük a szebb napokat is megélt idős Hölgy kulcsait.

Ilyen volt a ház eredeti állapotban

Galéria / 16 kép

Megnézem a galériát

A felújítási munkákat 2021. február elején kezdtük meg saját terveink alapján. De csak az után, hogy közel 1 hónapig “csak” bozótot irtottunk és bontottunk, mert annyira siralmas állapotok voltak az akkor már közel 10 éve lakatlanul álló telken és házban.

A kezdetektől tudtuk, hogy a felújítás után is szeretnénk a villa eredeti karakterét, hangulatát meghagyni, és amit csak lehet, megmenteni az eredeti anyagok, nyílászárok közül. Biztos pont volt, hogy a külső és belső eredeti, korabeli vörösfenyőből készült ajtókat, ablakokat felújítás és hőszigetelés után meghagyjuk, és hogy a szobákba hajópadló kerül majd vissza a fűtés és a szigetelés elkészítése után.

A munkáknak már azzal a határozott céllal álltunk neki, hogy az elkészült villa vendégházként üzemel majd, tehát a belső tereket ennek függvényében gondoltuk újra, alakítottuk át.

Az átalakulás képei

Galéria / 12 kép

Megnézem a galériát

Az első 2-3 hónap arról szólt, hogy mindent, ami nem oda való vagy ingatag, azt lebontottunk, kibontottunk. Mivel központi fűtés nem volt a házban, csak 2 cserépkályha, a teljes fűtési rendszert ki kellett építeni a nulláról. A kályhák sajnos katasztrofális állapotban voltak, és stílusukban sem illettek az elképzelésbe, így  elbontásra kerültek. Az egész házban felbontottuk a padlót. A régi hajópadló alatt kb. 70 cm vastagon homok volt, amit ki kellett talicskázni (kb. 10 m3), hogy az új szigetelt, aljzatbeton az új fűtés, víz és szennyvíz csövekkel együtt elkészülhessen.

Lassan, de biztosan az új alaprajznak megfelelően kialakultak a helyiségek. Volt egy gyönyörű padlótól plafonig érő üvegfal ajtóval, amit mindenképpen meg szerettünk volna tartani, de az eredeti helyén funkcióját veszítette, mivel ott zártuk le a két lakrészt. Ekkor jött az ötlet, hogy a modern lakrész konyháján viszont szépen mutatna, és még funkciója is lenne, szóval helyezzük át. Finoman szólva is rezgett a léc, hogy épségben megússza-e az üvegfal a bontást és az új helyre építést, de végül sikerült.

Komoly fejtörést okozott a ház hátsó frontjának kialakítása.Ezen a részen nagyon meglátszott, hogy átgondolatlanul össze-vissza toldozták, foldozták, a veranda beépítésével, stílusidegen nyílászárókkal és logikátlan bejáratokkal próbálták növelni az alapterületet. Teljesen jellegtelen és az utcafronti homlokzathoz meg a belső terekhez nem illő volt ez a rész. Az ablakok, ajtók cseréjével, valamint egy terasz és arra felvezető közös lépcső kialakításával próbáltuk kicsit összhangba hozni, javítani a helyzetet.

A legnehezebb pontja az egész munkának a tető volt. A cserepet és a léceket mindenképpen cserélni akartuk, viszont az eredeti szerkezethez, ami szintén vörösfenyőből készült, nem szerettünk volna és nem is volt szükséges hozzányúlni. Mire felkerültek az új cserepek, kb. 2 hónapunk ment rá, és a negyedik brigádnak sikerült normálisan befejeznie.

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

Ahogy a benti munkák haladtak, úgy jöttek az újabbnál újabb ötletek a kert és a külső terek tekintetében. Egy biztos és fix pont itt is volt már az elejétől: a közel egy évszázados, máig is termő szőlőlugas marad.

Ekkor merült fel az is, hogy a ház végében lévő fásfészert alakítsuk át wellness részleggé: egy 5 személyes jakuzzi, infraszaunaés egy zuhanyzó wc-vel került végül kialakításra.

Galéria / 9 kép

Megnézem a galériát

10 hónap alatt értünk a teljes felújítás végére úgy, hogy minden nap, hétvégén is, reggeltől estig ott voltunk és dolgoztunk rajta. Amit csak lehetett, magunk csináltunk, és amit csak lehetett, újrahasznosítottunk – ha nem is itt a házban, akkor máshol, így csökkentve minimálisra a hulladék mennyiségét. Kidobásra tényleg csak az került, ami már menthetetlen volt.

Nagyon sok dolgot mi is használtan szereztünk be:

  • Volt egy ablak, ami menthetetlenül elrohadt, korhadt az évek során. Újat nem akartuk betenni a helyére. Hirdetéseket bújva akadtunk rá egy méretben passzoló darabra, amit egy szintén 100 éves házból bontottak ki. Sajnos Békéscsabára kellett elmenni érte, de megszereztük. Kalandos úton, az utánfutó tetején egyensúlyozva autóztunk vele keresztül az országon.
  • Az antik lakrészbe több olyan bútor került, aminek története van. Például a hálóban lévő franciaágy és éjjeli szekrények eredetileg az 1920-as években Olaszországban készültek cseresznyefából a pécsi Nádor szálló egyik lakosztálya számára. Konkrétan ez az ágy, amit megvettünk, az 1936-ban készült Hotel Kikelet c. magyar filmben volt díszlet.
  • De van jó pár olyan régi bútorunk is, amit a falubeliektől kaptunk ajándékba, hogy itt jó helyük lesz. Illetve sok olyan is, amit kidobásra szántak, de megmentettük, átfestettük, helyre hoztuk. 
  • Különleges eleme még a háznak az antik lakrész nappalijában álló öntöttvas kastélykályha. 1800-as évek végén magyar mesterek kézzel készített munkája. Eredetileg Rusicabányáról származik, és egy vonyarcvashegyi gyűjtő-restaurátortól került hozzánk. Nem csak dísz, de máig működőképes!

A viszonylag nagy – közel 140 m2-es – alapterület lehetővé tette, hogy ketté osszuk a házat, létrehozva 2 külön bejáratú, egymástól függetlenül is működő, de igény esetén össze is nyitható lakrészt, apartmant. Ezen a ponton döntöttük el azt is, hogy az egyik részt a ház korának megfelelően, a 20-as-30-as évek polgári stílusában, míg a másikat mai, modern stílusban rendezzük be, alakítjuk ki, szimbolizálva ezzel a ház múltját és jelenét/jövőjét. A lakrészek színvilága is rögtön az elején eldőlt: a modernben a zafírkék ezüsttel, krómmal, az antikban pedig a smaragdzöld réz/bronz színnel lesz az uralkodó az alapot adó fehér és szürke mellett. A 2 lakrész neve ebből adódott: Zafír és Emerald.

Emerald lakrész

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

Zafír lakrész

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

Sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan oldjuk meg praktikusan és esztétikusan a 2 lakrész/apartman elválasztását olyankor, amikor azokat külön szeretnénk működtetni. Az nem volt kérdés, hogy a két szobát eredetileg összekötő ajtó marad az eredeti helyén. Viszont kellett valami, mai elrejti amikor le van zárva.

Végül terveztünk mindkét nappaliba az ajtó elé egy olyan fali sínen futó polcot, ami az ajtó elé húzható és takarja azt, ha a két rész külön működik, félrehúzva pedig szabadon hagyja az átjárót, amikor együtt szeretnénk használni az egész házat.

Nehéz pár mondatban összefoglalni ezt a munkát, amit itt csináltunk. Számos kaland, történet, fennakadás, érdekes megoldás tarkította az elmúlt 10 hónapot, mire megszületett a Blanka Villa Wellness Home, egy csipetnyi luxussal és a múlt ízével.

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.