Tetőtéri konyha berendezése – Hasznos tippek a tökéletes konyha érdekében

Tetőtéri konyha berendezése – Hasznos tippek a tökéletes konyha érdekében

Ha egy új lakrészt szeretnénk kialakítani a tetőtérben, akkor vannak olyan helyiségek, amiknek a tervezése egy kicsit nehezebb, mint másoké. Például a tetőtéri konyha berendezése több fejvakarással jár, mint egy hálószoba kialakítása, hiszen jóval több dologra kell figyelni. De nézzük, hogyan is készítsünk tetőtéri konyhát.

Ötletládához ad!

A megfelelő hely megtalálása

A tetőtéri konyha berendezése már akkor elkezdődik, amikor még csak a helyét keressük. Ha olyan szobák felett alakítjuk ki, ahol már be van vezetve víz vagy a vezetékes gáz, akkor jelentősen más dolgokra lesz szükség a berendezéskor, mint a lakás egy olyan pontján, ahol ezek a közművek hiányoznak. Természetesen a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodni kell majd, így az is befolyásoló tényező.

Konyhai szagelszívó és páraelszívó telepítése

A tetőtérben sokkal nehezebb kiszellőztetni, mint a lakás alsóbb szintjein, hiszen kevesebb az ablak, így nem lehet olyan könnyen huzatot csinálni. Mivel a meleg felfelé száll, a főzéskor keletkező pára és a szagok könnyen be tudnak ragadni a tetőtérbe. Ezek ellen jó megoldás egy elszívó beszerelése, ami nem csak a kellemes, szagmentes környezetet képes biztosítani, de a tető szerkezetét is védi azzal, hogy nem engedi a pára nagy mennyiségű felgyülemlését.

Tetőtéri konyha berendezése közművek nélkül

Ha nincs bevezetve a víz és a gáz, valamint nincs is erre lehetőség, akkor is lehet konyhát építeni, de egy kicsit körülményesebb lesz a mindennapi használata. Ilyen esetben a mosogatógép kizárt, így mindent kézzel kell majd elmosni. A tiszta vízhez és a koszoshoz is szükség lesz egy-egy tartályra, valamint a meleg víz előállításához egy árammal működő melegítőre, ami akár a csapba is lehet szerelve. A gáz megoldása könnyebb, ott olyan tűzhely beszerelése hasznos, ami vagy teljes egészében árammal működik, vagy gázpalackról kapja az ellátást. Az elektromos főzőlapok drágábbak, de hosszabb távon kevesebb velük a munka.

Tárolók kialakítása

Mivel a belmagasság adott, ráadásul a falak valószínűleg a tető vonalát követve csapottak, a falra szerelt tipikus konyhai szekrénysorok nem jöhetnek szóba. Ha elég nagy a helyiség alapterülete, akkor ezt az elvesztett tárolókapacitást jól lehet pótolni egy konyhaszigettel, így nem kell kompromisszumot kötni a tárolni kívánt konyhai eszközeinkben, hiszen minden el fog férni.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Albérlet helyett önálló lakás? A Fundamentával ez is megoldható.
Megnézem
Bezárom
Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin