Forrás, Getty

Tégy ma valami jót, és segíts rászoruló gyermekeknek

Az állami támogatásnak hála sokan újítják fel otthonaikat, azonban még többen vannak, akiknek így sincs erre lehetőségük. Őket is támogatja a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány, így adónk 1 százalékával mi is teljesíthetjük ezen családok álmát, továbbá szebbé tehetjük a mindennapjaikat és az otthonaikat.

A Fundamenta Gondoskodás Alapítvány már a kezdetektől fogva azokat a nehéz sorsú családokat segíti, akik sok esetben beteg gyermekeket nevelnek. Az alapítvány azonban nem csak rájuk gondol, hanem az őket támogató és befogadó intézményekre is. Mivel 2016 óta ez egy közhasznú alapítvány, bárki támogathatja adója 1 százalékával, jobb jövőt biztosítva ezzel számos olyan családnak, akiknek minden nap egy óriási küzdelem.

Az alapítvány 2017 óta rendszeresen ír ki pályázatot Álom születik címmel, melynek célja a szociálisan rászoruló, mélyszegénységben élő, tartósan beteg, esetleg fogyatékkal élő gyerekek és családjaik megsegítése. Ez magába foglalja otthonuk felújítását is, sőt mi több, amennyiben szükség van rá, steril szobák kialakítását is, mindezt a gyermekek kéréseinek megfelelően.

Amennyiben biztosra szeretnénk menni, hogy adományunk eljut a rászoruló családokhoz, akkor a Gondoskodás Alapítványt (adószám: 18396962-1-43) válasszuk. 2020 óta akár rendszeres banki átutalással is támogathatjuk az alapítvány munkáját, akár havonta egy kiló kenyér árával is. Ebben az esetben a 10700024-72011560-51100005 bankszámlára kell utalnunk az összeget, a közlemény rovatba pedig fel kell tüntetnünk az adomány szót.

Nézd meg az alapítványról készült videót!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.