Forrás: Europress

Online bútorvásárlás? Ezt a 7 tanácsot feltétlenül fogadd meg hozzá!

A mai modern világban már szinte mindent el tudunk intézni online – ideértve, hogy akár kanapét vagy étkező garnitúrát is vásárolhatunk “távolról”. Persze utóbbiakhoz kell némi merészség, hisz úgy választunk ki egy – remélhetőleg évekig szolgáló – bútordarabot, hogy nem ültünk rá, nem képzelegtünk mellette állva. Nem azt mondjuk, hogy nem okos dolog, csak annyit, hogy ha mégis belevágnál, legyél körültekintő, és az alábbi tanácsainkat feltétlenül fogadd meg hozzá.

1. Ellenőrizd kétszer a méreteket

Talán a legnagyobb hiba, amibe belefuthatunk, ha nagyobb/kisebb elemet veszünk, mint amekkorára valójában szükségünk van. Érdemes tehát kétszer ellenőrizni szobánk adottságait. Vegyünk kézbe egy mérőszalagot, és próbáljuk meg pontosan „odamérni” a megvásárolni kívánt tárgyat a tervezett helyére.

2. Miből készült?

Ezt a kérést lehetőség szerint ne akkor tegyünk fel magunknak, amikor már ott áll előttünk a megvásárolt tárgy. Járjunk alaposan utána, miből készült a kiszemelt darab, és csak ez utána kattintsunk a „Megrendel” gombra. Vigyázat! Néha a kép nem tükrözni vissza pontosan a valóságot.

3. Vizsgálódj

Ma már szerencsére egy-egy termékről több képet is feltöltenek a honlapokra. És az is mázli, hogy ezek nézegetéséért nem kell fizetnünk. Érdemes hát időt szánnod arra, hogy – ha már körbejárni nem tudod, legalább – jó alaposan átnézed a kiszemelt prédát.

4. Okosan ess szerelembe

Persze mondani könnyű… De ne okozz magadnak csalódást! Csak akkor kezdj el komolyan tervezni egy bútordarabbal, ha elérhető, azaz van belőle raktáron. Fájó pillanat, mikor tervezgetés után derül ki, hogy már nem is kapható a fotel, amit annyira megszerettél.

5. Mennyi az annyi?

Vannak olyan webshopok és bútorelemek, melyek esetében több opció áll rendelkezésre az alapanyagot nézve. Ez nagyon hasznos, hiszen árát tekintve nem ugyanannyi egy ágykeret fenyőfából, mint tölgyből. Az anyagiak esetében is alkalmazd az „inkább kétszer ellenőrzöm, mint egyszer sem” elvet.

6. A visszatérő

Noha a hatályos szabályok értelmében a távollévők között létrejött szerződések meghatározott időn belül külön indok nélkül felmondhatók, bútorvásárlásnál nem jó, ha ettől teljes biztonságban érzed magad. Míg ugyanis egy sportcipőt akár saját költségen is visszaszállít egy webshop, egy szekrény már keményebb dió. Ha pedig téged terhel a postaköltség, könnyen ráfizethetsz vele.

Ezt ne! Semmiképp!

Végezetül egy alapszabály, amit egyenesen kötelező betartani: kényelmi bútorelemet ne vásárolj online. Egy fotel vagy kanapé esetében érdemes empirikusan hozzáállni az ügyhöz! Ülj bele, dőlj el rajta, tesztelj és tapasztalj – azaz menj el egy áruházba. Másképp könnyen derékfájás lehet a könnyű vétel vége.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.