Forrás: Getty

Mi semlegesíti a füstszagot a konyhában? Ezzel a 4 praktikával próbálkozz

Mindenkivel előfordult már, hogy főzés vagy sütés közben valami elterelte a figyelmét, így odaégett az aznapi fogás. Ez nem csak bosszúsággal, hanem bűzzel is jár, aminek eltüntetésére szerencsére van pár tippünk. Így mostantól nem kell többé feltennünk magunknak a kérdést, hogy mi semlegesíti a füstszagot, mert tudni fogjuk!

Az első és legfontosabb teendőnk, hogy megszabaduljunk az odakozmált ételtől, nyissuk ki az ablakot, hogy minél előbb kiszellőzzön a konyhánk. Sok esetben ez azonban nem elegendő a füstszag semlegesítésére, így különféle házi praktikákat is a segítségünkre kell hívni. Lássuk, hogy melyek ezek!

Mi semlegesíti a füstszagot a konyhában?

#1 – Citromos víz

Egy edényben forraljunk fel vizet, közben szeleteljünk fel egy citromot. Ha felforrt a víz, akkor tegyük bele a szeleteket, majd hagyjuk állni 10-30 percig, így a teljes lakásban szét tud áramlani a kellemes citromillat. Ha jobban szeretjük a szegfűszeg illatát, akkor a gyümölcs helyett azt is tehetünk a forró vízbe.

#2 – Hagymavíz

Ez az ötlet elsőre furcsának tűnhet, hiszen a hagymának nincs igazán jó illata, ennek ellenére hatékonyan eltünteti az odaégett étel szagát. Ehhez aprítsunk fel egy hagymát, szórjuk bele egy tál vízbe, majd azt helyezzünk el a konyha középső részén. Amennyiben a teljes lakásban büdös van, akkor készítsünk több tállal, melyeket tegyük az otthonunk különböző pontjaira. A legideálisabb, ha egy teljes éjszakán át hagyjuk hatni a hagymavizet, így bőven van ideje semlegesíteni a füstszagot.

#3 – Ecetes kenyér

Ez a házi praktika még az előzőnél is meglepőbb, ennek ellenére működik! Öntsünk némi vizet egy lábasba, adjunk hozzá két pohár ecetet, majd forraljuk fel a keveréket. Ha felforrt, akkor 15 percig hagyjuk enyhén forrni. Amikor letelt az idő, akkor mártsunk bele egy kenyérszeletet, és tegyük egy tálra. Ezután már csak meg kell várnunk, hogy az ecetes kenyér semlegesítse a szagot. Ha nem szeretnénk a kenyérrel bíbelődni, akkor az is elegendő, ha felforralunk egy tál ecetet.

#4 – Sütőporos víz

A sütőpor rengeteg szagot tud semlegesíteni, de a legjobban a konyhára jellemzőket képes eltüntetni. Az odaégett étel szagának felszámolásához szükségünk lesz több adag 120 ml sütőporos vízre, amiket külön edényekbe kell töltenünk, melyeket aztán a konyha különböző pontjaira helyezzünk el. Addig hagyjuk kint a tálakat, amíg nem tűnik el teljesen a szag.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.