Forrás: Getty

Le a kupival! 10 praktikus ötlet otthonod rendben tartására

1. Kosarazás – Ha stócolás helyett kosarakba vagy tárolódobozokba rendezed a ruhásszekrény tartalmát – amit akár még fel is címkézel –, nem csupán átláthatóbbá teszed a rendszert, de a kisebb egységekben a rendet is könnyebb fenntartani.

2. Konyhai nagy teszt – Minden konyhára ráfér a rendszeres felülvizsgálat. Ennek egyik módja lehet, ha minden eszközt egy kosárba pakolunk, és amit rendszeresen használunk, csak annak van maradása. A túlélőket is osztályozhatjuk tovább szolgálatuk gyakorisága szerint: amire folyton szükségünk van, hagyjuk a munkalapon, ami után viszont csak hetente egyszer nyúlunk, annak keressünk helyet valahol a szekrényben.

3. Hűtő nagytakarítása – Ami a szekrényekre igaz, a hűtőnkre még inkább. A rendrakást kezdjük azzal, hogy mindent kipakolunk a frigóból, majd az alapján alakítjuk ki az új rendszert, hogy mi után nyúlunk gyakrabban, és mi az, amit ritkábban fogyasztunk. A dobozolás természetesen itt is sokat segít, hiszen a különböző élelmiszerek csoportosításával átláthatóbbá és gördülékenyebbé tehetjük saját életünket.

4. Fürdő nagytakarítás – Elérkeztünk a ház egyik legérzékenyebb pontjához, a fürdőszobához. Mindannyian tudjuk, mennyi apróság tud itt felhalmozódni. Annyiban speciális a helyzet, hogy a kozmetikai termékek és gyógyszerek esetében, melyek hajlamosak felhalmozódni a fürdőben, lejárati idejük különösen érzékeny kérdés. Kezdjük tehát egy alapos átválogatással, egyben pedig fogadjuk meg, hogy addig nem veszünk újat semmiből, míg az előző el nem fogyott. Célszerű olyan rendszert kialakítani, hogy legfeljebb fél évente viszonylag gyorsan újra ellenőrizni tudjuk az érvényességüket. Ha van elég hely a fürdőszobában, akkor mindenképpen szerezzünk be egy kisebb vagy nagyobb szekrényt, így tehermentesíteni tudjuk a kád és a mosdó szélét.

5. A zoknis fiók titka – A hálószoba egyik legrakoncátlanabb része a fehérneműs fiók. Akárhogy is szeretnénk rendet tartani benne, a káosz újra és újra eluralkodik. Az egyetlen esélyünk, ha beszerzünk egy fillérekért kapható fiókrendezőt, ami jó időre helyre teszi az összekeveredni hajlamos zoknikat.

6. Szekrénybe zárva – A gyermekszobák érzékeny kérdése a játékok megfelelő tárolása. A megoldás itt az elrejtés. Nyitott kosarak helyett inkább zárt szekrényekbe keressünk helyet a kedvenceknek. Egyrészt sokkal inkább kelti rendezett helyiség hatását, másrészt pedig míg a kosárba csak beleszórnánk mindent, a szekrényben kénytelenek vagyunk elrendezni a babákat és kisautókat, hogy be is tudjuk zárni a szekrényajtót.

7. Letisztult nappali – A lakás központi helyiségének számító nappaliban leginkább a könyvek, CD- illetve DVD-gyűjtemények tehetők felelőssé a rendetlenségért. Előbbiek esetében sokat javíthatsz az összképen, ha alapos átválogatás után a szebb példányokat szem előtt tartva méretük szerint növekvő sorrendbe rendezzük őket a polcon. A CD-k és DVD-k között pedig selejtezzünk, selejtezzünk, selejtezzünk – mindig van mit.

8. Kint is legyen rend – A külső helyiségek esetében – mint a garázs vagy a fészer – kevésbé vagyunk érzékenyek a rendre. Itt se hagyjuk azonban el magunkat, mert idővel könnyen átláthatatlan káosz alakul ki. Ahelyett például, hogy egymás mellé pakoljuk a szerszámokat, eszközöket, rendszerezzük ezeket tevékenység vagy évszak szerint. Itt is csak ismételni tudjuk önmagunkat: különösen hasznos lehet pár címkével ellátott tárolódoboz. Ha ezek áttetszők, még könnyebben tudjuk azonosítani, hogy mi található bennük.

9. Akasszunk fel, amit csak lehet – A falra szerelhető akasztók sokat segítenek a rendszerezésben és a rend megtartásában. Különösen a konyhában, a fürdőben a törölközők és konyharuhák számára. Célszerű olyan helyekre felszerelni őket, ahol nincsenek szem előtt (pl. ajtók mögé vagy a szekrény mellé), így pedig bátran akaszthatjuk rájuk akár a seprűt vagy a felmosót is.

10. Tartsuk fent a rendet – Aranyszabály, hogy ha már egyszer megküzdöttünk érte, óvjuk is a rendet. Ehhez elsősorban önfegyelemre van szükség, valamint saját magunk diktálta – és betartotta – szabályokra. Az még ugyanis csak az első lépés, ha mindennek megkeressük a helyét a lakásban, fontos, hogy használat után oda is kerüljön vissza. Ne halmozzuk a mosatlan edényt vagy ruhát, ne menjünk el otthonról úgy, hogy rendetlenséget hagyunk magunk után. Ha megszokjuk és megszeretjük a rendet, könnyebb lesz fenntartani.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.