Forrás: Getty

A kisebb néha jobb! 8 érv a kicsi lakások mellett a nagy házakkal szemben

Ráadásul ebben a nyolcban a szűken értelmezett fenntartási költségek még nincsenek is benne. Most kizárólag a lakberendezési megoldásokra koncentrálunk. De így is akad egy csokorra való érvünk, ami annak köszönhető, hogy a kisebb terekből egy kicsit több kreativitással egészen jó dolgokat lehet kihozni.

1. érv: jobban megválogatott bútorok

Sokan ezt inkább hátránynak tartják, pedig ha alaposabban megtervezzük, milyen bútorokkal öltöztetjük fel otthonunkat, nagyobb valószínűséggel teremthetjük meg magunk körül azt a lakásbelsőt, amit igazán szeretnénk. Így például ha csak egy fotelnek van hely a nappaliban, valószínűleg addig keressük azt az egyet, míg meg nem találjuk a legjobban odaillőt. Hasonlóképpen: ha kevés hely van a falon, nem fogjuk teletömni különböző stílusú és hangulatú képekkel, csak azokkal, amelyeket valóban szívesen nézegetünk nap, mint nap.

2. érv: kevesebb takarítás

Nagy igazság: kisebb térben a por is kevesebb. Egy kicsi lakást jóval könnyebb tisztán tartani, mint egy sokszobás családi házat, ami az időmenedzsment szempontjából egy rendkívül fontos tényező.

3. érv: egyszerűbb stílusváltás

Mivel egy kis lakásban kevesebb a stíluselem is, ha úgy érezzük, egy kicsit áthangolnánk azt, a kevesebb elemet kell újra cserélnünk. Legyen szó akár szezonális dekorációról, akár az egészében vett irányvonalról, gyorsabban, egyszerűbben, olcsóbban tudunk váltani. Egy új párnahuzat itt, egy másik futószőnyeg ott, és már érezhető is a változás.

4. érv: kreatívabb tárolás

A kényszer nagy úr. Márpedig az okos tárolás kis lakásban nagy kényszer. De hogy mi ebben a jó? Ha nagyon meg kell oldania valamit az embernek, akkor abból gyakran sül ki váratlanul jó dolog. A kicsi térben élők pontosan tudják, hogyan kell okosan gazdálkodni azzal. Például ha horizontálisan nincs már több hely, elkezdik kihasználni a helyiségeket vertikálisan. Ilyenkor könnyeben észrevesszük az apró, de hasznos helyeket a TV állvány vagy az ágy mellett, amit szépen fel lehet tölteni polcokkal.

5. érv: semmi sem vész kárba

Mert egy kicsi térben minden négyzetmétert megbecsülünk, így minden négyzetmétert ki is használunk. Nincsenek bántóan üresen álló sarkok vagy funkció nélküli darabok. Mindenből kihozzuk a legtöbbet.

6. érv: kevesebb felesleges holmi

Bármennyire is furán hangzik elsőre, a kicsi lakás nagyobb tudatosságra neveli lakóit. Ha szűkösen állsz a tárolóhelyekkel, előbb-utóbb arra kényszerülsz, hogy hátralépj egyet, és megvizsgáld, mi is az, amire valóban szükséged van. Ha már nincs hely a cipősszekrényben (ami önmagában is beszédes lehet), kétszer is meggondoljuk, vásároljunk-e egy újabb pár lábbelit. Ha pedig amúgy nehezen válunk meg a már rég nem használt tárgyaktól vagy leviselt ruhadaraboktól, a zsúfolt szekrény majd rábír minket az elszakadásra. Egy kicsi lakás tehát megtanít priorizálni.

7. érv: nagyobb egység

Lehet, hogy tisztában vagyunk azzal, milyen stílust is szeretnénk kialakítani otthonunkban, és a lakás helyiségei külön-külön magukon is viselik ezt, nagy alapterületen és sok szobára osztva azonban nehéz mindezt egységesíteni. Kis helyen élve viszont ez is könnyebb. Átláthatóbb és befogadhatóbb a tér, így egyszerűbb egymáshoz igazítani a lakás különböző pontjainak stílusát.

8. érv: határtalan kreativitás

Le kell választani a hálóból egy részt, ahol dolgozni tudunk? Valahogyan meg kellene nyitni a teret, hogy tágasabbnak tűnjön? Kicsi lakóterekben ezek valós kihívások, melyekre választ kell találnunk. Szerencsére azonban ezer meg egy tipp és trükk létezik, melyekkel optikailag formálhatjuk és nyújthatjuk a teret, de akár mi magunk is találhatunk ki újabbnál újabb megoldásokat. A kis lakások embere éppen ezért kreatív. Ebből pedig az élet más területein is csak profitálhat.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.