Kicsi a lakásod? – Akkor ilyen helytakarékos bútorokra van szükséged

Kicsi a lakásod? – Akkor ilyen helytakarékos bútorokra van szükséged

Akinek kis térben kell megoldania az életét, annak az otthona berendezése során muszáj kreatívnak lennie, továbbá olyan bútorokat választania, melyek nem foglalnak sok helyet, mégis funkcionálisak. Lássuk, milyen típusú elemek passzolnak ehhez.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

Ágy

A tökéletes ágy kiválasztása során a kényelem a legfontosabb szempont, hiszen fontos, hogy pihentető legyen az alvás. Kis lakás esetén azonban arra is érdemes figyelni, hogy tárolási lehetőségeket is biztosítson a fekhely, például fiókokat.

Nagy belmagasság esetén jó választás lehet egy galériaágy, hiszen míg a magasban alszunk, addig a földön rengeteg más bútornak is tudunk helyet szorítani – például egy íróasztalnak, komódnak, de akár egy kanapé is elférhet.

Ruhásszekrény

Az ágyon kívül a ruhásszekrény szokta a hálószobában a legtöbb helyet elfoglalni. Lehet, hogy egy nagy szekrénysor épphogy befér, de már az ajtókat nem igen tudnánk kinyitni? Ebben az esetben válasszuk a tolóajtós megoldást, vagy egyszerűen hagyjuk el az ajtókat.

Amennyiben nincs helyünk egy nagy szekrényre, akkor válasszunk egy szép ruhaállványt és egy kis komódot, amibe be tudjuk hajtogatni a pólókat, pulóvereket, farmereket, zoknikat és még sok minden mást. A kiegészítőinknek és kalapjainknak vegyünk szép akasztókat, így azokat a falon tudjuk tárolni, így helyet spórolunk, de még szuper dekorációs elemként is szolgálnak.

Kanapé

Nincs otthon kanapé nélkül! Kicsi lakás esetén válasszunk egy kinyithatót, melyen nappal kényelmesen elüldögélhetünk, este pedig jót alhatunk. Egy olyan darabot próbáljunk találni, ami nem túl nagy és ormótlan, nehogy tovább kicsinyítse a teret.

Ülőalkalmatosság

Lehet, hogy a lakásunk pici, de a baráti körünk annál nagyobb, így szükségünk van plusz ülőhelyre. Ebben az esetben is a multifunkcionális bútorok lesznek segítségünkre. Például egy kárpitozott dohányzóasztal, amit nyugodtan használhatunk puffként, így senkinek sem kell a földön ücsörögnie.

Asztal

Teljesen mindegy, hogy a konyhában vagy a nappaliban, de valamelyik szobában helyet kell szorítanunk egy asztalnak, hiszen valahol ennünk és dolgoznunk is kell. Szűk terek esetén a lehajtható asztalok jelentik a megoldást, hiszen ezek csak akkor foglalnak helyet, amikor használatban vannak.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Szülinapi kívánságunk: oszd meg velünk, Te miről olvasnál szívesen?

Ismered az Otthonok&Megoldások magazint? Forgattad már nagy örömmel? Esetleg hónapról hónapra átlapozod? Sőt, már használtál is fel egy-két ötletet belőle? Ha valamelyik kérdésre "igen" a válaszod, akkor pont téged keresünk!

Tipp 10 tipp egyetemistáknak, hogy túléld az otthonlétet

Nem tudsz bejárni az egyetemre és mellette a munkahelyedre se a vírushelyzet miatt? Szeretnél produktív maradni otthoni környezetben is? A következőkben megosztunk veled 10 tippet, hogy a legtöbbet hozd ki a bezártságból és ne kelljen lemondani a céljaidról!

Stílus Fürdőszoba ötletek képekkel – Ezeket az egyedi megoldásokat látnod KELL!

Inspirációra van szükséged, mielőtt belevágnál a fürdő felújításába? Akkor nézd végig a cikkünket, melynek központ témája: fürdőszoba ötletek képekkel.

Stílus 4 pénztárcabarát trükk, amivel stílusosabbá varázsolhatod az otthonod

Egy lakásban mindig át lehet alakítani valamit. Ám ehhez nem minden esetben kell pénzt költenünk, hiszen pár apró trükkel is nagy hatást érhetünk el. Az alábbiakban pont ilyen trükköket mutatunk be, így anélkül is felfrissíthetjük az otthonunk megjelenését, hogy mélyen a zsebünkbe kellene nyúlnunk.

Tipp Hogyan intézzük pénzügyeinket biztonságosan, kényelmesen akár a pandémia idején is?

Nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna meg az elmúlt időszakban, hogy életünk egy jelentős része a digitális térbe költözött. A munkánk, a gyermekeink iskolája, a délutáni jógaóránk, a kedvenc főző kurzusunk – ha csak átmentileg is, de – az online térben zajlik. Természetesen pénzügyeink sem jelentenek kivételt, a pandémia pedig még inkább felgyorsította az amúgy is hipergyors fejlődést. Szerencsére a lakáscélú megtakarításaink online ügyintézéséről sem kell lemondanunk.

Stílus Valentin-napi dekoráció – Hamarosan itt a vörös rózsa és szívecskék nagy napja

A tavasz beköszönte előtt van még egy nagyon fontos nap a naptárban, ez pedig a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe. Ha te is szeretnéd meglepni a párod ezen a napon, akkor itt van néhány Valentin-napi dekoráció ötlet, ami tuti sikert arat.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin