Forrás: Europress

Így számolj le a dohos, nyirkos, penészes otthonnal!



Mitől alakul ki a pára a lakásban?

Ahogy a hőmérséklet esni kezd odakint, a levegő páratartalma kicsapódik a házfalakon belül, aminek minden reggel látható nyomai vannak az ablaküvegen vízcseppek formájában. Ebből a vízből táplálkoznak idővel a dohos, nyirkos felületek. De nem ez a pára egyetlen forrása. A szivárgó csapok és törött vezetékek a földben ugyanúgy lehetnek bűnösök ebben. Ahogy a sérült tetőszerkezet, a korhadó ablaktáblák vagy az eltömődött ereszcsatorna is okozhat beázást, amivel a probléma gyökerét jelentő víz megintcsak bejut a lakásba.

Milyen fajtáit ismerjük a dohosságnak?

Öröm az ürömben, hogy a dohos felületeket könnyű felfedeznünk. Ez a sikeresen megvívott küzdelem első és legfontosabb feltétele. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a következő lépés: azonosítanunk kell, mi okozza a problémát. A baj három fő okra vezethető vissza.

#1 Lecsapódás – a dohosság leggyakoribb okozója, amit pedig a gyenge fűtés és a rossz szellőzés kettőse idézhet elő. Például sütés-főzés után többnyire megemelkedik a lakás levegőjének páratartalma. Ha ez a nehéz levegő beszorul a falak közé, az abban lévő víz az olyan hideg felületeken, mint a falak és ablaküvegek, le fog csapódni.

#2 Szivárgás – ez a talajból támadja otthonunkat. A legbiztosabb jele annak, hogy a probléma ezen típusával állunk szemben, hogy rothad a parketta, esetleg pörög le a festék vagy a tapéta a falakról.

#3 Beázás – azaz amikor a víz cseppfolyós formájában támadja meg otthonunkat a falakon keresztül foltokat és penészt képezve a behatolási pont körül. Az áruló ez esetben leggyakrabban a vacak külső vakolat, az eltömődött vízelvezető-rendszer vagy a hibás fugázás.

Hogy szabaduljunk meg a lecsapódástól?

Csupán az, hogy feltekerjük a fűtést, itt nem lesz elég. A dohos bútorok dohos levegőt is jelentenek, és ha feljebb kapcsoljuk a termosztátot, az csak a vizes molekulákat hevíti fel a lvevegőben ahelyett, hogy melegítené a szobát. Inkább…

minden reggel törölgessük át az ablaküveget, ha vizesnek látjuk. Ehhez használjunk szappanos vizet és egyszer használatos száraz rongyot.

figyeljünk a gőzre főzéskor! Ha vizet forralunk, fedjük le az edényt. Ez nem csupán a helyén tartja a gőzt, de energiát is spórolunk vele magunknak. Arra is figyeljünk oda, hogy ilyenkor a konyhaajtó zárva legyen, hogy a ház többi helyiségét megvédjük a felesleges gőztől. Ha pedig van páraelszívónk, használjuk minél többet.

szellőztessünk! Minden reggel legalább 15 percre tárjuk szélesre az ablakokat. De ha olyan ablakaink vannak, melyek bukóra nyithatók, akkor akár tovább is. A nyitott ablakon beáramló friss levegő jó hatással lesz a szobára, miközben éppen próbáljuk felfűteni azt. A hőmérséklet emelésével egyidejűleg ugyanis csökkentjük a levegő relatív páratartalmát. A dohosságra hajlamos szobákban célszerű továbbá speciális téglát építenünk a belső falakba, mely tele van lyukakkal, így javítja a helyiség szellőzését. Ezek hagyományosan agyagból készülnek, de mar már kaphatók műanyag változatban is, aminek nagy előnye, hogy kevésbé törékeny.

szigeteljünk! Ez legalább olyan fontos, mint a jó szellőzés, főleg ha vannak olyan hideg pontok a házfalon, melyeken pillanatok alatt lecsapódik a pára. A szigetelőanyagok viszont nem csupán megelőzhetik a dohosodást, de elő is idézhetik azt, ezért minden esetben érdemes előzetesen szakemberrel konzultálni.

szerezzünk be páramentesítő készüléket! Az ötödik opció a lecsapódások megszüntetésére egy páramentesítő készülék, ami a szoba egész levegőjét átforgatja, miközben csökkenti annak nedvességtartalmát, egyben pedig melegíti is azt.

Hogy szabaduljunk meg a szivárgástól?

Valószínűleg javításra vagy cserére szorul az ereszcsatorna, de az is lehet, hogy az ablakkeretek vetemedtek el és repedeztek meg annyira, hogy a víz észrevétlenül beszivárog rajtuk. Ezeket érdemes ellenőrizni a ház körül, és ha hibát találunk, azonnal orvosoljuk.

Hogy szabaduljunk meg a beázástól?

Ha a lakás alulról ázik fel, szakember segítségét kell kérnünk a probléma megoldásában. Ő alaposan tanulmányozza majd a helyzetet, azonosítja a nem kívánt nedvesség forrását, és azt is megmondja , hogyan tudunk megálljt parancsolni neki.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.