Forrás: Getty

Így készítsd fel a nappalit az ünnepekre – Teendők a meghitt karácsonyi hangulat érdekében

1. Szelektálás

A nappaliban túlságosan is könnyen felhalmozódnak a limlomok, ezért a szelektálás az első lépés a rendezett karácsonyhoz. Fogjunk két zsákot: az egyikbe azokat a dolgokat gyűjtsük amiknek új, végleges tárolóhelyt kell keresni, a másikba pedig azt aminek a kukában a helye.

2. Alapos takarítás

Az alapos nappali takarítását nagyjából 2-4 héttel az ünnepek előtt érdemes beiktatni, hiszen ennyi idő alatt a heti nagytakarítással szinten lehet tartani a tisztaságot, ám nem kell a karácsony előtti utolsó napokat házimunkával tölteni. Pucoljunk ablakot, porszívózzunk fel a bútorok alatt és mögött, takarítsuk ki a szőnyeget, illetve tisztítsuk meg a kanapét és fotelokat is.

3. Átalakítás a fa miatt

A legtöbb háztartásban a karácsonyfa elhelyezése némi Tetris tudást igényel, hiszen nagy luxus lenne egy fányi helyet szabadon hagyni egész évben. Tervezzük meg, hogy mekkora fát szeretnénk, annak hol lenne a legideálisabb helye, majd azt is találjuk ki, hogy ez alapján hogyan lehet majd a nappali bútorait átrendezni.

Így készítsd fel a nappalit az ünnepekre – Teendők a meghitt karácsonyi hangulat érdekében
Forrás: Getty

4. Plusz ülőhelyek kialakítása

Sok fejfájást megspórolhatunk magunknak, ha időben elkezdjük beszerezni a plusz ülőhelyeket az ünnepekre. Leltározzunk be a plusz székeket a padláson, vagy ne hagyjuk az utolsó pillanatra az új ülőkék megrendelését sem. 

5. Dekorálás

Végre elérkeztünk az izgalmas részhez, a dekoráláshoz. A nappalit egyszerűen karácsonyi köntösbe öltöztethetjük, ha lecseréljük az év közben használt plédeket és párnahuzatokat ünnepire, illetve feldíszítjük az ablakot fényekkel, és kiteszünk a karácsonyi figurákat a polcokra.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.