Gyorstalpaló hétköznapi és formális terítéshez – Galériával

Gyorstalpaló hétköznapi és formális terítéshez – Galériával

Teríteni már az oviban megtanulunk, naposként a mi felelősségünk az asztal előkészítése étkezéshez. De ez azért nem biztos, hogy elég, amikor egy nagyobb ünnep alkalmával vendégeket várunk. Lássuk, hogyan kell hétköznapi, formális, illetve különleges, alkalmi terítéket összeállítani.

Ötletládához ad!

Hétköznapi teríték – desszerttel

A háromfogásos vasárnapi ebédhezkanálra, villára, késre, desszert kanálra és szalvétára van szükségünk, no megegy lapos és egy mély tányérra. A tányér bal oldalán van mindenképp a villa, ésopcionálisan a szalvéta. De utóbbit tehetjük összehajtva a tányérra is, ha ízlésünknekaz jobban megfelel. A tányér jobb oldalán belül van a kés, mellette kívül akanál. A tányér felső részére kerül a desszertes kanál vagy villa. A kés és akanál oldalára tehetünk poharat, méghozzá a következő sorrendben: a tányérközepe felől van a vizespohár, tőle jobbra pedig a borospohár.

Gyorstalpaló hétköznapi és formális terítéshez – Galériával
Forrás: Getty

Formális teríték

A formális vagy többfogásos teríték márjóval több komponensből áll. Ebben az esetben már nem csak egy darab van egyesevőeszközfajtákból, és mindegyik más célt szolgál. A szalvétát általában atányérra tesszük, szükség esetén az ültetőkártya is ide kerül. A tányér jobboldalán, belülről kifelé haladva van a saláta kés, a hús vagy steak kés, végüla halkés, de jobb oldalra kerül a leveses kanál is. A tányér bal oldalán belülremegy a desszert villa, majd a főfogás villája, mellette bal oldalt a salátavilla, míg a torta villa helye a tányér fölött van. Ettől jobbra kerül a vizespohár, mellé pezsgőspohár, végül pedig a boros pohár. A villák föléopcionálisan tehetünk kávéscsészét vagy vajkést.  

Gyorstalpaló hétköznapi és formális terítéshez – Galériával
Forrás: Getty

Lapozd végig galériánkat, hogy ízléses teríték megoldásokból meríthess ötleteket:

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Tipp Mi a teendő, ha megjelennek a ruhamolyok a lakásban?

Ha az utóbbi időben ruhamolyokat fedeztél fel a ruháid között? Tény, hogy kellemetlenséget okozhatnak, de szerencsére vannak hatékony módszerek a kiirtásukra és elriasztásukra. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes a molyokról, és arról, hogyan is lehet őket elűzni a szekrényből – és a lakásból.

Kert Ezeket a zöldségeket termesztheted az erkélyen magaságyásban

Nincs kerted, de nem szeretnél lemondani a saját termesztésű zöldségekről? Jó hír: a magaságyásoknak hála akár az erkélyen is tudsz zöldséget nevelni. Nézzük, mit.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin