Fehér foltos a virágföld? Azonnal cselekedj!

Fehér foltos a virágföld? Azonnal cselekedj!

Számos jele van annak, hogy tönkre fog menni a növényünk. Az egyik legtipikusabb tünetei ennek a fehér foltok a virágföldben, így ezek megjelenésekor fontos a gyors cselekvés.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

A fehér foltok sok esetben arra utalnak, hogy a földnek rossz a komposzttartalma. Amennyiben nem jó a virágföld összetétele, és kevés benne a szerves anyag, akkor a víz nem tud rendesen elfolyni. Ilyenkor a növény áll a vízben, amit a legtöbb fajta nem visel jól, így idővel tönkremegy. Ez akár órákon belül bekövetkezhet, főleg abban az esetben, ha az adott virág a száraz földet részesíti előnyben, mint például a muskátli és a kaktusz. Amennyiben nem tud elfolyni a víz, akkor a föld elkezd penészedni, és sok esetben fehér foltok jelennek meg rajta. Ez további jele lehet annak, hogy nem jutnak elegendő levegőhöz a gyökerek, ha dohos szag keletkezik.

Hasznos tipp a fehér foltok ellen

Az első, amit mindenféleképp tegyünk meg, hogy szedjük ki a növényt a kaspóból, és alaposan vizsgáljuk meg a gyökereket. Amennyiben azok feketék vagy sötétszürkék, akkor már betegek a virágok. A friss és egészséges gyökerek ugyanis fehér színűek, de idővel világosbarnává színeződnek.

Annak érdekében, hogy jól érezze magát a növényünk és sokáig gyönyörködhessünk benne, elegendő levegőhöz kell jutniuk a gyökereinek, hiszen azok az oxigén hatására tudnak nőni, illetve az támogatja a tápanyagok felvételét és a növény anyagcseréjét.

A nedves gyökérbojtnak épp ezért először meg kell száradniuk, ami akár több napot is igénybe vehet. Amikor kiszáradt, ismét visszatehetjük a növényt a kaspóba, továbbá adhatunk hozzá némi friss virágföldet. Ha ezek után nem locsoljuk túl, akkor egy kis szerencsével hamarosan új és egészséges gyökereket fog hozni.

A fehér foltok másik oka: vízkő

Amennyiben a fehér foltok száraz föld esetén is megjelennek, akkor valószínűleg túl kemény a locsolóvíz, így nem jó a föld pH-értéke. Ennek következtében sárga foltok jelenhetnek meg a leveleken. Ilyenkor váltsunk lágyabb vízre, továbbá cseréljük le a virágföldet.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin