Forrás: Getty

Ezért tegyél mindig törölközőt a szárítóba

Nagyon sok olyan háztartási trükk létezik, melyek ténylegesen a segítségünkre vannak, és a most bemutatásra kerülő praktika is ezek közé tartozik. Jelen esetben a szárító használatához hoztunk egy szuper trükköt, melyhez mindössze egy törölközőre lesz szükségünk.

Törölközőt a szárítóba!

Egy száraz törölköző a nedves ruhák és ágyneműk közt csodákra képes, ugyanis magába szívja a frissen mosott textíliák nedvességét, aminek köszönhetően azok előbb száradnak meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szárító rövidebb idő alatt végez, így kevesebb áramot használunk, amivel nem csak a pénztárcánknak, hanem a természetnek is kedvezünk.

Hogyan működik a trükk?

A szokott módon tegyük a gépbe a nedves ruhákat, majd ezekhez tegyünk még be egy nagy vagy két kisebb száraz törölközőt. Ezután indítsuk el a megfelelő programot. Most már csak meg kell várnunk, hogy végezzen a szárító. Jó hír, hogy erre kevesebbet kell várnunk, a tiszta ruhák ennek ellenére teljesen szárazak lesznek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.