Forrás: Europress
Az ötlet a brit Between You&Me blog szerzőjének fejéből pattant ki: egy olyan kalendáriumot készített a családjának, amelynek 25 kis “ablaka” alatt nem a szokásos csokoládé rejtőzik, hanem valami sokkal jobb! 25 kedvességet, 25 kis feladatot talált ki az édesanya, amelyet annak kell végrehajtania, aki aznap a soros az ablakocska kinyitásában. És hogy mik lapultak többek közt a papírokon? Nos, például ilyenek: vigyázni a szomszéd kislányra egyik este, ételt vinni a közeli hajléktalanszállóra, vacsorát főzni a családnak, extra borravalót adni a kedves pincérnek, sütit sütni a szomszédoknak.
Az mind csak rajtad áll, hogy milyen figyelmességet találsz ki, és az is, hogy csak a családot vonod be a játékba, vagy – mint ahogy ez az anyuka is – kiterjeszted a közvetlen környezetetekre is ezt a kis akciót.
A kalendáriumot is egyszerű elkészíteni! Nem kell más hozzá csak egy tábla (amelyre krétával vagy alkoholos filccel tudsz írni), 25 kis papírzacskó, 25 csipesz és spárga. A díszítés pedig rád van bízva.