Albérletben laksz? Így “újítsd fel” a fürdőt anélkül, hogy annak maradandó nyoma lenne

Albérletben laksz? Így “újítsd fel” a fürdőt anélkül, hogy annak maradandó nyoma lenne

Ha az ember nem a saját lakásában él, örök kérdés, mit kell és mit szabad megtennie az enteriőrrel. A cél nyilvánvalóan a minél otthonosabb lakásbelső, miközben valaki más tulajdonát nem szabhatjuk teljesen a magunk ízlésére. Ahogy – szintén nyilvánvaló módon – nem is szeretnénk nagyobb összegeket fektetni ebbe.

Ötletládához ad!

Ez nem jelenti azonban egyből azt is, hogy le kell mondanunk a kényelemről és a harmóniáról. A lényeg, hogy olyan apró megoldásokat keressünk, melyek többé-kevésbé képesek helyettesíteni egy komolyabb felújítást, fúrást-faragást. Ezúttal vegyük elő a fürdőt ehhez. Mutatjuk, hogyan hagyhatunk nyomot úgy a fürdőszobán, hogy azzal igazából nem hagyunk nyomot magunk után.

Fúrás helyett támassz!

Egy-egy fénykép vagy műalkotás a fürdő hangulatán is sokat tud javítani. Akasztót fúrni a falba azonban nem feltétlenül jó ötlet, mert nem győzzük majd leglettelni a lyukakat kiköltözéskor. Ehelyett inkább csak döntsük neki a falnak a képeket. Nem pusztán egyszerűbb, de klasszisokkal stílusosabb is.

Halmozz!

Olyan helyeken, ahol nem lesz útban – például a WC tartály tetején -, halmozz egymásra kedvenc olvasnivalókat és illatos gyertyákat. Személyessé teszik a teret, miközben színt is csempésznek bele.

Tükrözz!

Ha már van tükör a falon (azaz nem kell lyukat fúrnod hozzá), cseréld le a feltételezhetően unalmas és minden karakterjegyet nélkülöző darabot valami dizájnosabbra. Vagy akár két kisebbre. Amikor pedig költözöl tovább, ezt/ ezeket viheted magaddal.

Függönyt fel!

Különösen a sötét vagy egyszínű fürdőkben jelent nagy segítséget egy vidám és dekoratív zuhanyfüggöny.

Rendezd át!

Az albérletek gazdái rendre elfeledkeznek attól, hogy a fürdőben kellő mennyiségű tárolóhelyet biztosítsanak bérlőik számára. Ezt is könnyen orvosolhatod azonban, ha szerzel be kosarakat és ládákat, melyek akár a földön, egymásra tornyozva is elférnek.

Ragaszkodj hozzá!

A lehúzható tapéta hatalmas találmány. Élj vele bátran te is, ha a kölcsönbe kapott fürdő hangulatjavításáról van szó. Adj új hátteret, teremts kontrasztot, keverd a színeket és a mintákat. Valamennyi sokat tesz majd azért, hogy fürdődet egészen újnak érezd.

Cseréld le a részleteket!

Például a régi és unalmas WC papírtartót valami egészen dizájnosra. Kicsi befektetés, óriási megtérülés.

Zöldet neki!

Végül: mi frissíthetne fel leginkább egy fürdőt, mint maga a frissesség? Néhány cserép szobanövény!

 

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat! Válaszd a Fundamentát, az otthonteremtés szakértőjét
Megnézem
Bezárom
Promóció 4 hasznos kiegészítő, ami egy sportos otthonban nélkülözhetetlen

Az ízig-vérig sportos emberek élete ízig-vérig sportos otthont kíván. Kezdjük ott, hogy a felszerelésnek kell tároló, a bemelegítéshez és a nyújtáshoz pedig elegendő hely. No, meg persze néhány hasznos kiegészítő is jól jön, hogy a lelkesedés és a lendület töretlen maradhasson. Ez utóbbiakat gyűjtöttük össze alább.

Stílus Barbiecore – Tudj meg többet a legújabb lakberendezési trendről

Az ősz elérkeztével ismét a barna és annak árnyalatai kerültek az érdeklődés középpontjába. Van azonban egy jó hírünk azok számára, akik nem rajonganak annyira ezekerért az árnyalatokért. Egy teljesen új trend van kibontakozóban, ez pedig a barbiecore.

Otthon Gödöllői álomotthon – Ahol a tárgyak mesélnek

Minták és színek merész párosításával alakították ki ennek a csodás családi háznak a belső tereit. Az antik bútorokhoz remekül illenek a mintás tapéták és a szőnyegek, a jó stílusérzékkel válogatott kárpitok.

Stílus Sárga a lakberendezésben – 5 meggyőző érv arra, miért éri meg ezt a színt használni

A sárga, bár természetes árnyalat, nagyon megosztó. Vagy imádják, vagy egyenesen nem kedvelik, de semmiképp sem semleges. A sárga a lakberendezésben nagyon jó választás – erről fogunk most meggyőzni.

Tipp Gyertyával fűteni – Tényleg működik ez a trükk?

Amikor előbb sötétedik és már hűvös kint a levegő, előszeretettel gyújtunk gyertyát, hiszen meghitt hangulatot teremt. De gondoltad volna, hogy ezen felül akár fűteni is lehet velük?

Tipp Kazein festék – Mi is az, és hogyan alkalmazhatjuk?

A kazein festék egy nagyon különleges alapanyag, ugyanis a fő összetevője, a tejfehérje. Ezt a festéket leginkább a művészek szokták használni festményekhez, de kiválóan alkalmas falak, esetleg bútorok festésére is. Cikkünkben eláruljuk a legfontosabb tudnivalókat erről a nem mindennapi megoldásról.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin