4 gondolat, amit ne mondj ki hangosan, amikor ingatlant nézel meg

4 gondolat, amit ne mondj ki hangosan, amikor ingatlant nézel meg

Ingatlanvadászatnál nem érvényes a szabály: “Ami a szíveden, az a szádon!”

Ötletládához ad!

Bizony! Ugyanis van, amit érdemes inkább megtartani magunknak akkor, ha lakásnézőben vagyunk. Főleg “taktikai” azaz üzleti szempontból kell ilyenkor lakatot tenni a szánkra, mert ha ez sikerül, akkor könnyebben miénk lehet az álomotthon!

1.) “Nagyon jó műszaki állapotban van a lakás, egyszerűen fantasztikus! Nem sok ilyennel találkoztam mostanság!”

Ezzel magunk ellen beszélünk, hiszen az ilyen dicsérő szavak csak felfelé hajtják a lakás/ház árát, és így az eladó is azt a vevőt fogja választani, aki a maximális összeget hajlandó kifizetni az ingatlanért. Ne lelkesedj túlzottan, nézd inkább kritikus szemmel a helyet és az első alkalommal ezt is mutasd a külvilág felé!

2.) “Csodás a környék, és milyen világos ez a lakás!”

Szintén az előbbi megfontolásból ne mondd ki hangosan ezt a mondatot, hiszen a lokáció és a lakás fekvése pont két olyan dolog, ami meghatározza egy ingatlan árát. A mostani lakáspiaci helyzet egyébként is olyan, hogy a vevők állnak sorba a jobb lakásokért, a tulajoknak pedig csak válogatni kell köztük – épp ezért ne nehezítsd meg a saját dolgodat még jobban!

lakáskeresés

3.)” Nem tudok készpénzzel fizetni és fel kell vennem valamennyi hitelt, hogy megvehessem az ingatlant!” 

Ha nagyon tetszik a lakás, akkor ne ezzel kezdd, mert az eladó hátrébb fog sorolni a képzeletbeli listán! Addig is, míg eldől, hogy biztosan a tiétek lesz-e az ingatlan, gondold át a lehetőségeidet (pl. hitel helyett családi vagy baráti kölcsönnel ki tudod-e egészíteni a pénzedet?) és csak azután teregesd ki a lapjaid az eladó előtt!

4.) “Még gondolkodom rajta és majd jelentkezem…”

Ha nem tetszik a hely, akkor ne áltasd az eladót, mondd ki inkább az igazat! Ha pedig nagyon tetszik, akkor ne habozz és tegyél ajánlatot, vagy tedd le a foglalót, mivel a mostani ingatlanpiaci helyzetben nem érdemes semmire várni! Azonnal elviszik ugyanis az orrod elől az álomlakásodat, ha nem vagy elég határozott!

Fundatipp
Valósítsd meg terveidet Fundamentával!
Kérj most visszahívást a részletekért!
Visszahívást kérek!

Köszönjük szépen érdeklődésedet!

Köszönjük érdeklődésedet! A megadott elérhetőségen kollégánk hamarosan felkeres téged!

Valami hiba történt.

Munkatársaink már dolgoznak a problémán, kérünk gyere vissza pár perc múlva.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Valentin-napi hangulat a lakásban – Így kap főszerepet a romantika az otthonunkban

Így lehet egyszerűen Valentin napi hangulat a lakásban. Tuti tippjeink a szerelmesek ünnepére, melyek idén egy egész hétvégére szólnak.

Stílus Elképesztő! Ilyen az, amikor egy művész által életre kelnek kedvenc mesefiguráink

Egy japán művész a Tom és Jerry mese megszállottja, így nem csoda, hogy alkotásait ez a klasszikus, mindannyiunk által ismert mesefilm inspirálta. Az eredmény zseniális lett.

Tipp Az 5 legjobb Valentin napi illat – Ezektől tuti romantikus hangulatba kerülsz

A Valentin-nap megosztó jelenség, de akik szeretik, azoknak ez a cikk biztosan romantikus hangulatot varázsol majd a lakásba.

Tipp Így lesz menő egy tinédzser szobája – 13 dolog, ami nem hiányozhat belőle

A tinédzserek ízlését nehéz eltalálni, de alábbi tippek között biztosan akad kedvükre való.

!Kispromo1 Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra

„Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin