Forrás: Europress

Így néz ki Zaha Hadid egyik lélegzetelállító New York-i lakása

A New Yorki-i lakások gyakran kapják a “felszentelt cipősdoboz” nevet, hiszen apró méretük okán nehéz bennük élhető teret kialakítani. Nem így van ez ebben a Zaha Hadid által tervezett lakásban, ugyanis a több lakásból összenyitott panorámás loft szuper tágasságával hódítja meg az ingatlanpiacot.

Az épületet kívül és belül is a híres építész tervezte. A lakás méltán kerülhetne fel bárki álom listájára, ugyanis tényleg úgy néz ki, mint amilyeneket az amerikai filmekben láthatunk. Hét hálószoba és kilenc fürdőszoba talán elég is lenne nekünk, ami két penthouse összenyitásával jött létre, nem is beszélve az óriási teraszról.

A lakás középső része (már ha ezt lehet még ebbe a kategóriába sorolni) egy 1900 négyzetméretes nappaliból áll, melyet faltól falig ablakok kereteznek, rálátást adva a városra. Van itt privát terasz és kandalló, könyvtár, média szoba, tágas konyha és étkező, és négy hálószoba. A következő szinten található a fő hálószoba egy másik privát erkéllyel, gardrób szobával, két másik hálószoba és egy bár rész is. Nem rossz, ugye?

Ha ez még nem lenne elég: a lakás egy privát épületben található, amiben van egy tetőmedence, edzőterem, privát szauna, mosó-és vasalószoba, merülőmedence és masszázságyak. Ezen kívül egy IMAX moziterem és automata, robotizált parkolóház. A ház tetején lévő terasz akár 100 ember befogadására is képes, tehát ideális koktél partik szervezésére is.


Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.