Gondold végig, melyik helyiségbe kerül az adott árnyalat!

Milyen színt válassz az otthonodba? Segítünk dönteni!

Tippek

  • Óvatosan a színválasztással, mert más a szín hatása egy kártyaméretű lapon, mint több négyzetméteren.
  • Ne használjunk túl sok színt a lakásban, érdemes inkább egy pár színnel és azok árnyalataival játszani.
  • Ha két szín között nem tudunk dönteni, érdemes a világosabbra voksolni. Több fény hatását kelti és barátságosabb.
  • Pasztellszíneket javasolt választani azokban a helyiségekben, ahol gyakran tartózkodunk. Minél kevesebbet tartózkodunk egy adott helyiségben, annál bátrabban bánhatunk a sötétebb, merészebb árnyalatokkal.
  • A romantika kedvelői válasszák otthonukba a bordó, a barack, a korall vagy a rózsaszín krémes árnyalatait.

A színek kiválasztását falfestés esetén nagyban befolyásolja, hogy mit végzünk majd az adott térben. Más-más szín kívánkozik ugyanis az étkezés, az alvás, a munka, a pihenés helyiségébe. A hálószobába célszerűbb nyugodt, halvány, semleges színt választani. Ellenben a dolgozószoba, a konyha esetén az élettel teli színek mozgalmasságot visznek a térbe. A fürdőszobában a világos árnyalatok tisztaságérzetet sugallnak. Falszínválasztásnál fontos mérlegelni a fényforrások mennyiségét, milyenségét, a szoba tájolását, hiszen a különböző égtájak felől különböző tónusú színek érkeznek. Ha kevés fény jut a szobába, mindenképpen világos színt célszerű választanunk. Ellenben a napsütötte helyiség tökéletesen kiadja a sötétebb színek intenzitását is. Viszont sötét szobában szinte minden gondosan kiválasztott sötét szín feketének hat, ez márpedig összezsugorítja a teret. Hasznos tudni, hogy a színekkel optikailag nagyíthatunk és kicsinyíthetünk. A világos színek tágítják, a sötétebb árnyalatok optikailag zsugorítják teret. A hideg és világos színek, a kék, a zöld, a liláskék passzívak és távolító hatásúak – ezekkel lehet érzetre tágítani a teret. A meleg színek aktívak és közeledők. Így a sárga, a vörös, a barna, a rózsaszín ha a falakon vagy kisebb tárgyakon vesz körül bennünket, barátságos, meleg kuckó érzetét kelti, még ha az a tér tágas is.

A fal színe a lakás kerete

Ha két színt kombinálunk egy helyiségben, olyanokat válasszunk, amelyek közel állnak egymáshoz (például kék-kékeslila vagy narancs-piros), majd ezek különböző tónusait alkalmazzuk a szoba berendezésében. Sose feledjük el: a fal színe az egész lakás kerete. Háttere mindannak, ami a térben helyezkedik el. Ha a fal erős, telített színű, előtte minden tárgy tompává válik, vibrál a tárgyak kontúrja, nem mellesleg pedig árasztja a szemet. A szem kifáradása ellen lehet hasznos a tört színek használata. Ez esetben a szakemberek a tiszta alapszínt keverik szürkével (sok fehér, kevés fekete), vagy barnával, okkerrel. Jól modellezhető mindez a fehéren. Hófehérre vagy kórházfehérre csak azokat a helyiségeket fessük, ahol nagy tisztaságot, higiéniát akarunk hangsúlyozni (vécé, mosókonyha, fürdőszoba). Más helyiségeket, ha fehérre festünk, akkor kevés barna vagy sárga hozzákeverésével törjük meg, hogy a falszín meleg hatású legyen.

cw_warm_color

A fal színe az egész lakás kerete

Csokorba szedve

Világos színek: Fehér, sárga, narancssárga, piros, sárgászöld, világoszöld. Hatásuk: Könnyűek, tértágító hatásuk van, kellemesen hatnak az érzelmeinkre.

Sötét színek: Sötétzöld, kék, lila, barna, sötétvörös, bordó, fekete. Hatásuk: Nehezek, szűkítik a teret. Rossz hatással vannak az érzelmeinkre, depresszívek.

Meleg színek: Sárga, narancssárga, piros, vörös, bordó és árnyalataik. Hatásuk: A hőérzetet érzetet 2-3 Celsius-fokkal növelik. Hűvös helyiségekbe ideális választás.

Hideg színek: Zöld, kék, lila és árnyalataik. Hatásuk: Csökkentik a hőérzetet 2-3 Celsius-fokkal. Meleg helyiségeknél ajánlott az alkalmazásuk.

Nyugtató színek: Pasztellszínek, sárgászöld, türkizkék, zöldeskék. Hatásuk: Semlegesítik a zavaró zajhatásokat, elviselhetőbbé teszik az éles, idegesítő hangokat. Zajos, forgalmas utakra nyíló szobákba lehet megfelelő választás.

Ha két szín közül nem tudsz választani, válaszd a világosabb árnyalatot!

Ha két szín között nem tudsz dönteni, válaszd a világosabb árnyalatot!

Színek önmagukban

Piros: Magabiztos, energikus, szenvedélyes, vérpezsdítő és pulzusszámfokozó szín, amely vibrációt, feszültséget, mozgalmasságot kelt a lakásban. Nagy felületen érdemes kerülni.

Zöld: Nyugtat, frissít, üdítő, vitális hangulatot áraszt. A hideg és meleg színek határszíne, hiszen a kékből és a sárgából kikeverhető. Sárgás árnyalattal melenget, ha kékesebb, hűsítő lesz a hatása.

Kék: Hideg, tiszta, nyugtató szín. Frissít, az eget, a vizek, a tenger kékjét idézi. Tágítja a teret, elsősorban a fürdőbe, hálóba ajánlott. Étvágycsökkentő hatása a mániás fogyókúrásoknak lehet jó hír.

Fehér: Az ártatlanság és tisztaság jelképe, a túl sok fehér szín azonban hideget áraszt. A fehér önmagában egyhangú, de jó hír, hogy mindennel harmonizál. Visszafogja az erőteljes, elnyomó színeket. Beltéren a tiszta fehéret általában csak mennyezetre használják, a többi fehér árnyalat tört fehér színű.

Szürke: Semleges szín, a bútorok előtte érvényesülnek a legjobban.

Barna: A túl sötét barna komorságot okoz. Szűkíti a teret, de meleg színekkel, lámpafénnyel lágyítható, így lehet kellemes is. A sárga, narancs, arany színekkel jól harmonizál a lakásban.

Fekete: Falszínként ne alkalmazzuk, apró mintákban azonban megjelenhet, hatása depresszív, asszociációs tartalma negatív, ugyanakkor szűkíti a teret. Ha nem festjük az egész falat feketére, csak egyes falrészeket, azzal elegáns hatás érhető el. Gyakori megjelenési formája: vendéglátóhelyek és a klubok.

Aranysárga: Vidám és bensőséges, az otthon melegét legjobban visszatükrözni képes szín, amely a nap sugarát is pótolja, ezért északi fekvésű lakóhelyiségekbe bátran ajánlható. Meleget és energiát sugároz, tevékenységserkentő hatása van.

Terrakotta: Toszkána kedvelt színe. A barna és a vörös keveréke a mediterrán életérzés kifejezője, a nyár ragyogását közvetíti. A ma divatos kovácsoltvas bútoroknak legharmonikusabb kiegészítő színe.

Lila: Nyugtalanító, nagy tömegben már-már kellemetlen. Depresszióra hajlamos emberek e szín alkalmazását kerüljék! Inkább figyelemfelkeltő szín, más színekkel érvényesül jól, a sárgával remekül harmonizál.  n

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.