Okosvilágítás a lakberendezésben

Okosvilágítás a lakberendezésben

Így töltsd meg a stílusodhoz illő fényekkel az otthonodat! Most megtudhatod, hogy mit is jelent pontosan az okosvilágítás fogalma!

Ötletládához ad!

A LED-ek megjelenése óta egyre inkább alapvetés, hogy otthonunk kialakításakor a fények tervezésére is kiemelt figyelmet fordítunk. Az okosvilágítások pár évvel ezelőtti debütálásával pedig még szélesebbre nyílt a lehetőségek tárháza, így a trend is töretlenül erősödik. Ma már akár 16 millió színárnyalat segítségével alkothatjuk meg a saját terünket, és automatizálhatjuk otthonunkat az okostelefonunkkal vezérelhető intelligens világítási rendszerek segítségével.

Az otthonunkkal együtt is tervezhetjük, de utóbb is kialakíthatjuk

Ideálisan már a lakás tervezésekor érdemes kialakítani otthonunk világítását, de a mai modern eszközökkel az utólagos kialakítás is könnyen megoldható, ha a lakásunk alapgépészeti és elektromos kialakítása funkcionálisan megfelelő” – vélekedik Bárdóczky Andrea lakberendező. „Az intelligens világítás kiépítése ugyanis nem igényel átalakítást vagy plusz villanyszerelési munkát, a legtöbb rendszer akár egy-egy izzó cseréjével is bővíthető, módosítható, mert az okosizzók is hagyományos E27-es foglalatba csatlakoztathatóak. Egy igazán komplex világítási rendszer akár 50 fényforrást – egy teljes lakás világítását – is képes vezérelni egy közvetlenül a routerhez csatlakozó központi egységgel, úgynevezett bridge-el” – teszi hozzá a szakértő.

Ha betartunk néhány alapszabályt, szakember sem feltétlenül szükséges

Az intelligens világítási rendszerek telepítése és kezelése rendkívül egyszerű, a rengeteg gyári illetve egyéb szabad fejlesztésű, nyitott elérésű applikációnak köszönhetően pedig mi magunk is könnyedén megtervezhetjük és kialakíthatjuk otthonunk fényeit. Határt csak a saját képzeletünk szabhat. Azért persze nem árt, ha betartunk néhány alapszabályt. „A megfelelő lámpatestek, valamint fényforrások kiválasztásakor és színeinek beállításakor érdemes figyelembe venni az otthonunk alap stílusjegyeit és a helyiségek funkcióját” – tanácsolja Bárdóczky Andrea.

Míg egy nappaliban fontos, hogy legyen egy központi lámpa, ami az egész teret bevilágítja, mellé pedig több kiegészítő fényforrás, addig a hálószobában egyáltalán nincs szükség plafonról érkező direkt fényre, itt inkább az ágy szélein lévő világításra, a gardrób megvilágítására kell figyelni. A gyerekszobában és az étkezőben is nagyon fontos az erős, lefelé mutató központi fény. E tekintetben klasszikus, de kerülendő megoldásnak számítanak az étkező gyertya ágú csillárjai, mert az asztal helyett a mennyezetet világítják meg, illetve a gyerekszobák repülős mennyezetvilágításai, mert ezek sem a funkciót helyezik előtérbe. A gyerekszobának és a közlekedőknek is fontos eleme lehet viszont a kísérőfény, például a Philips HUE beépíthető lámpa falra szerelve halványkék vagy zöld fénybeállításban. A konyhában a pult, a fürdőszobában a mosdótükör megfelelő megvilágítása a legfontosabb, például LED szalagokkal, és persze minden helyiségben a megfelelő kiegészítő bújtatott, illetve hangulatfények kialakítása.

Minden lakberendezési stílussal kompatibilis lehet

A minimál, a loft és a high tech stílushoz a fehér színű alap-fénybeállítások, a vintage, illetve a mediterrán stílushoz pedig a sárga fények illenek, a retro stílusnál nyugodtan nyúlhatunk merészebb – vörös, kék, zöld –színekhez is, de okosvilágításokkal a fehér és a sárga színtartományán belül is számtalan árnyalat közül választhatunk. „Az intelligens világítások előnye még, hogy az alapkaraktert meghatározó fénybeállítások mellett rengeteg különböző, tevékenységhez, alkalomhoz, hangulathoz illő fénybeállítást is elmenthetünk és bátran kikísérletezhetjük, melyik az a fény és színkompozíció, ami a leginkább feltölt vagy épp kikapcsol bennünket” – emeli ki Bárdóczky Andrea.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat! Válaszd a Fundamentát, az otthonteremtés szakértőjét
Megnézem
Bezárom
Promóció 5+1 tanács, ha fenntartható otthont szeretnél

Környezettudatos, zöld, fenntartható – rokon értelmű szavak ezek, melyek egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. Ezért is fontos, hogy otthonainkban is minél inkább érvényre jussanak. De mit is tehetsz azért, hogy élettered valóban fenntartható legyen? Alábbi tippjeink segítenek ebben.

Promóció Egyszerre szépít és varázsol köréd különleges illatot – Tudod mi az?

Manapság már nem elég, ha valami egy dologban jó. Többet akarunk! Legyen hasznunkra duplán. Például legyen szép és hasznos egyszerre.

Gyerek Rajzpályázat! Rajzold le álmaid gyerekszobáját, a legjobbakat könyvutalvánnyal jutalmazzuk

Kedves Gyerekek! Most ti jöttök! Mi, felnőttek folyton csak tervezünk és álmodozunk, hogyan alakítsuk ki vagy éppen át otthonunkat, hogy az minél inkább kényelmes, különleges és tökéletes legyen. Ez alkalommal azonban a ti kezetekbe adjuk a ceruzát. Mutassátok meg nekünk, mire képes a határtalan képzelőerő! Tervezzétek meg álmaitok gyerekszobáját – már csak azért is, mert most értékes ajándékot kaphattok érte.

Tipp Erre a helyre SOHA ne tegyük a virágokkal teli vázát

Kaptunk egy gyönyörű csokor virágot, amit sietve teszünk egy vízzel teli vázába, hogy minél tovább gyönyörködhessünk benne? De ezzel még nem vagyunk ám meg. A vázának ugyanis helyet kell találni. Méghozzá jó helyet.

Felújítás Retróból modern minimál – Egy 20 éves konyha újjászületése

Egy konyhafelújítás sokkal több, mint puszta renoválás. A főzőtér ugyanis minden otthon lelke. Ha szép és praktikus, kényelmes és jól használható, az egy háziasszony mindennapjait szépítheti meg. Egy ilyen konyha következik most olvasónk, Mónika jóvoltából.

Tipp Ezeket NE kövesd el – 4 hiba, amit parkettafelújítás során elkövethetsz

A karcok és a foltok már többségben vannak a parkettádon az ép részekhez képest? Akkor nem lehet tovább halogatni a parkettafelújítást.

Kert 4+1 ötlet, mire használhatod fel a lehullott faleveleket

Az őszi színekben pompázó lombkoronáknál kevés szemet gyönyörködtetőbb dolog van, ám a kerttulajdonosoknak munkát is adnak bőven. A lehullott levelek gereblyézése az őszi hidegben nem mindig kellemes feladat, ráadásul igazi szélmalom harc, hiszen nagyon lassan fogynak le a levelek az ágakról. De a száraz levél nem ellenség, hanem hasznos alapanyag! Hoztunk 5 ötletet arra, hogyan hasznosíthatod a kertben, így nem okoz majd akkora bosszúságot a színkavalkád a gyepen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin