A kisebb terekben, mint amilyen általában a fürdőszoba vagy a mellékhelyiség, óvatosabban kell használni a feketét, mivel könnyen elnyeli az összes fényt, és tovább szűkíti az amúgy is keskeny teret. A túl sok fekete gótikus katedrálissá is teheti a fürdőszobát, de ennek nem kell feltétlenül így lennie. Gondoljunk csak például az autókra vagy a divatra: a fekete ott is az elegancia megtestesítője. Márpedig ez a szín reneszánszát éli. Vessetek egy pillantást az alábbi ötletekre és technikákra, annak bizonyítékaként, hogy miként lehet ezt a merész, gyönyörű színt a lakberendezésben is használni.
Kontraszt
Az egyik módja a fekete használatának, ha nem fő színként, hanem egy másik kiegészítőjeként használjuk. Ennek a fürdőszobának a trükkje a fekete és fehér szín harmóniájában keresendő, és abban, hogy egyik szín sem akar a másik fölé kerekedni. Hiába képezi a színkavalkád szélső értékeit ez a két árnyalat, az erős kontraszt nem zavaró, mivel ez a két szín régóta összetartozik (gondolhatunk itt akár a jing és jang egyensúlyára is). Nézzük csak meg, ahogy a tapétán és a fal-padló kettősén is teljes harmóniában vannak egymással. A fény és a meleg árnyalat egy kis sárgaréznek köszönhető, ez egészíti ki az alapkompozíciót. Ez egy igazán remek példa a fekete és fehér használatára.

Minimalizmus
Ha a lenti képre nézünk, mi az első, ami eszünkbe jut? Ez a fürdőszoba pont úgy néz ki, mint a 007-es ügynök szmokingja. Ez nem véletlen, a fekete mindig is az elegancia és a hivatalos rendezvények színe volt. És ha egyszer már felvesszük a legszebb ruhánkat a bálba igyekezve, mi az, ami nem maradhat el a megjelenésünkből? Az ékszer. Látjátok ezt a csodás minimalista tusolót? Egyszerűen nagyszerű!

Csak bátran
Nem könnyű a fekete mellett dönteni, de néha egy bevállalós lépéssel érjük el a leghatásosabb eredményt. Hiába fekete a fal, a különleges padló, a természetes fény, a gyönyörű fürdőkád és a virág feloldja mindezt, és tökéletes harmóniát biztosít ennek a fürdőszobának. Ha még a fürdéshez használt sárga gumikacsát is ide képzeljük… Tökéletes!
