Fotó: Unsplash/Aaron Huber

Tudtad róluk? Sztárok, akik lakberendezéssel (is) foglalkoznak

Lenny Kravitz
Énekes, dalszerző, színész. Legutóbb például az Éhezők viadalában láthattuk, ahol stylist volt – és annyira nem is áll ez távol a valóságtól. Csak a való életben nem embereket, hanem lakásokat “öltöztet” fel. Lenny Kravitznek ugyanis saját márkája van, a Kravitz Design. A cég például a Swarovski belsőépítésze, de Amerikában több nagyobb vállalat külső kialakításáért is ők felelnek. Hamarosan pedig bútorokat is fognak tervezni, illetve gyártani.

Ellen DeGeneres
Nem csak nagyszerű humorista és műsorvezető, Ellen DeGeneres imádja a házakat és a lakásokat, nem csak megvenni, de berendezni, sőt, lakberendezési tárgyakat tervezni is. Ez mostanra szinte a másodállása lett.

Kate Moss
A topmodell egyelőre csak kacsingat a lakberendezés felé, nemrég egy nyaraló tervezésébe segített be. De ki tudja, hamarosan lehet, hogy neki is saját márkája/cége lesz.

Justin Timberlake
Az énekes-színész is volt már minden, csak akasztott ember nem. De például lakberendezéssel már ő is foglalkozott. Ám ő nemrég rengeteg munkája és gyermeke születése miatt is felhagyott ezzel a szenvedélyével.

Gwyneth Paltrow
Életmód honlapjához kapcsolódóan a színésznő egy üzletet is nyitott Los Angelesben, ahol lakásdekorációs termékek is kaphatóak. Így ha a weboldalon kapott lakberendezős tippeket megfogadja az olvasó, néhány tárgyat a boltban be is szerezhet. Okos!

Kourtney Kardashian
A legidősebb Kardashiant nem csak a szép ruhák és a sminkcuccok érdeklik, hanem a lakberendezés és a dekorációs tárgyak is. Saját otthonát is ő maga rendezte be, sőt, testvéreinek is szokott segíteni, tanácsokat adni.

Jessica Alba
A színésznőből üzletasszonnyá lett Jessica saját cége, a The Honest Co. már bútorokat is árul, amit Alba és a csapata terveznek. Egyelőre azonban gyerekszobába való bútorokat, kiságyakat, szekrényeket, pelenkázókat terveznek. De azok meseszépek!

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok&Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!
<< Ezt ITT tudod megtenni! >>

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.