TILOS! Ezeket a növényeket nem vághatod vissza ősszel

TILOS! Ezeket a növényeket nem vághatod vissza ősszel

Az egyik legfontosabb teendő a fák és bokrok gondozása során azok helyes metszése. Míg a juharfát és az almafát ajánlott visszavágni, addig azonban vannak olyan növények, melyeket nem szabad ősszel megmetszeni.

Ötletládához ad!

Annak ellenére, hogy egyre hűvösebb van odakint, a kerti munka nem lesz kevesebb ősszel, hiszen a növényeket, a kültéri bútorokat és sok minden mást fel kell készíteni a közeledő télre. A fák és bokrok visszavágása is egy fontos teendő az év ezen időszakában. De fontos kiemelni, hogy nem minden növényt szabad ilyenkor megmetszeni, ugyanis csak kárt tennél bennük. Nézzük, melyek ezek.

Csonthéjasok

A magvas gyümölcsfákkal ellentétben a csonthéjasok sokkal lassabban gyógyulnak, ami kifejezetten igaz ősszel, ugyanis ekkor kezdődik náluk a pihenőfázis. Ha ezt figyelmen kívül hagyod, akkor a metszés helyén maradó nyílt „seben” át baktériumok és gombák jutnak a növényekbe, melyek aztán megbetegítik azokat. Ez rohadó ágakhoz vagy fertőzésekhez vezethet. Ezeket a típusú fákat sokkal jobb azok szüretelése után, azaz késő nyáron megmetszeni. Ebbe a csoportba tartoznak többek között a következő fafajták: meggy, szilva, ringló, sárgabarack, nektarin.

Örökzöldek

Alapvetően akkor szükséges az örökzöld lombhullatókat megmetszeni, amikor azok túl nagyra nőttek vagy egy ág útban van. Az ilyen típusú visszavágásokat azonban ne őszre időzítsd, ugyanis akkor a napsütés, illetve a fagyok következtében sérülések keletkeznek a kéregben és a belső levelekben. Ennek oka, hogy a vágás következtében a külső levelek már nem védik a lombkorona belsejében találhatókat a napsugaraktól. Az ilyen típusú növényeket inkább tavasszal vagy késő nyáron ajánlott megmetszeni. Ebben a csoportba többek között a következő növények tartoznak: magyal, buxus, balkáni babérmeggy, kúszó kecskerágó.

Szeder

Egy harmadik növény, amit tilos ősszel megmetszeni, a szeder. Annyira vékony ugyanis a fa kérge, hogy apró sérülések keletkeznek rajta, melyek következtében komoly károkat tehet benne a fagy, illetve a különféle kórokozók is könnyebben megtámadják. Ezek elkerülése érdekében inkább tavasszal vágd vissza az ágait, mert akkor biztosan nem teszel kárt a növényben.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin