Rajtuk a ferde falak sem fogtak ki! – Egy mustársárgába öltözött lakás sikertörténete

Rajtuk a ferde falak sem fogtak ki! – Egy mustársárgába öltözött lakás sikertörténete

Szeretjük (és rendületlenül keressük is) azokat a történeteket, amelyek azt mutatják meg, hogy egy jó adag szépérzékkel és kellő kitartással a hétköznapokban is lehet csodát művelni egy-egy élettérrel. Egy ilyen sztori következik most olvasónk, Erzsébet tolmácsolásában.

Ötletládához ad!

„2019 októberében vásároltuk meg otthonunkat Balatonfüreden. Előtte 5 évig volt egy kis lakásunk Csopakon, aztán született egy kislányunk, így a csopaki 42 nm-es lakás kicsinek bizonyult. Egyazon napon adtuk el a korábbi kislakásunkat, és vásároltuk meg az újat. Decemberben kézhez kaptuk a kulcsokat, januárban aztán neki is láttunk a felújításnak.

Ilyen volt a ház a felújítás előtt

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

A megvásárolt lakás egy négylakásos társasház legfelső szintjén helyezkedik el. Kívülről egy ikerházhoz hasonlít. Belső kétszintes, 80 nm-es lakótérrel, tartozik hozzá egy 12 nm-es melléképület, amelyből végül nyári konyhát alakítottunk ki. A földszinten 2 hálószoba, egy fürdőszoba, egy zuhanyzó mosdóval és a nappali-étkező-konyha hármasa helyezkedik el, illetve innen nyílik az erkély is. Az emeleten pedig a harmadik szoba található, ami nálunk vendégszobaként funkcionál.  

Az ingatlan nem volt rossz állapotban, de azért volt mit javítani rajta. Gipszkartonoztunk, festettünk és akadt bőven asztalos munka is. A szakmunkát többnyire szakemberekre bíztuk, a belső teret azonban én álmodtam meg, a férjem rám bízott mindent, és támogatott is a megvalósításban.

A fürdőszoba

Galéria / 3 kép

Megnézem a galériát

A lakást teljesen üresen, bútorok nélkül vettük át, csak konyhabútor volt benne. Ezt egy asztalossal megvizsgáltattuk, aki azt mondta, érdemes megmenteni, így új szekrényajtókat, mosogatót és munkapultot kapott.

A ferde falak azonban feladták a leckét. Azon túl, hogy mindent ki kellett centiznünk, a bútorokat az erkélyen keresztül kellett feljuttatnunk az emeletre, mert a lépcsőfordulóban nem fértek el.

Ahogy már említettem, az enteriőrt én álmodtam meg. A bútorok nagy része az IKEA-ból származik, de vannak olyan dekorációs elemek, amelyeket például külföldről rendeltem meg. A lakótérben a mustársárga, fehér és szürke színek dominálnak, ez alól csak a kislányom szobája kivétel, ahol a sárga helyett a rózsaszín kapott szerepet. A falak pedig mindenhol fehérek.

A nappali-konyha-étkező

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

Hiszek az értékmegőrzésben, így ha valami szép, inkább meghagyom. Csak azért, mert éppen más a divat, nem cserélem le, inkább úgy igazítom az összképet, hogy minden elemnek meglegyen benne a helye, a végeredmény pedig modern és mutatós legyen. A szülői hálóban például meghagytuk a régi típusú parkettát, mert jó állapotban volt.

A hálószobák

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

Tavaly márciusban költöztünk be, de a felújítás egészen a közelmúltig eltartott, és a garázs renoválásával zárult. Összességében nagyon szeretjük az új otthonunkat. Azt gondolom, hogy hangulatos életteret teremtettünk magunknak. Kisebb újítások persze mindig lesznek, de az, hogy igazán otthonos legyen, már rajtunk, lakókon múlik.”

A kert és a nyári konyha

Galéria / 13 kép

Megnézem a galériát

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Bezárom
Te is szívesen bemutatnád az otthonodat?
Akkor küldj nekünk e-mailt az otthonokesmegoldasok@marquardmedia.hu e-mail címre, amelyben pár mondat és sok szép kép kíséretében bemutatod, hol élsz. A legszebb lakásokat és házakat pedig mi is megmutatjuk weboldalunkon olvasóinknak!
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan óvintézkedéseket megtenni ilyenkor, ami nem csak a kéretlen betolakodókat tartja távol, de a baleseteket is. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb tennivalót a gondtalan nyaralás jegyében:

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin