Őzekre várva – Így lesz egy elhagyott Kádár-kockából autentikus otthon az Őrségben

Őzekre várva – Így lesz egy elhagyott Kádár-kockából autentikus otthon az Őrségben

Az egyik pillanatban még egy elhagyott Kádár-kocka, a következőben pedig már új esélyt kap. Esélyt egy olyan életre, amelyben szauna, csodálatos cserépkályha és páratlan kilátás is szerepet kap. Fontos szerepet! Adrienn és családja meséli most el nekünk ezt a történetet.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

„Az Őrségben, lakóhelyünkhöz közel szerettünk volna venni egy parasztházat, ami természetközeli, “szomszédoktól mentes”. Végig jártuk az összes őrségi falut, de úgy tűnt, ilyet már esélytelen találni. Ez a ház az elsők között volt, amit megnéztünk. Minden kritériumnak megfelelt, egyetlen kivétellel: nem parasztház volt.” Az első fotók ráadásul a lehető legrosszabb időszakban készültek az épületről, ködös, nyirkos hideg februári napon, amikor még semmi szépséget nem láttak benne Adriennék. „De minden újabb ház megnézése után újra és újra visszatértünk ehhez, és egyre jobban úgy gondoltuk, hogy ehhez az elhelyezkedéshez, környezethez hozzá tudjuk igazítani a házat. Az első határozott elképzelés, hogy zöld ablakos házat szeretnénk zsalugáterrel vagy spalettával. A terv egy olyan szálláshely kialakítása volt, ahol párokat, illetve kisebb családokat tudunk fogadni nyugodt, egyedi környezetben.”

A ház 82 nm alapterületű, ehhez tartozik egy 26 nm-es pince és az udvaron egy különálló istálló, ami 43 nm. Az átalakítás előtt két nagy szoba, egy előszoba, egy fürdőszoba és egy kamra volt a házban. A két nagy szobából 2 kisebbet alakítottak ki Adriennék, mindkettőhöz tartozik egy fürdőszoba.

A ház eredeti állapotában

Őzekre várva – Így lesz egy elhagyott Kádár-kockából autentikus otthon az Őrségben

Szerelem sokadik látásra

A ház eredetileg tipikus Kádár-kocka volt, nagy utcafronti ablakokkal, palatetővel, csupasz bepucolatlan kis méretű téglafalakkal. Évek óta üresen álló utolsó ház volt egy olyan utcában, ahova nem vezet aszfaltos út, és nincsenek szomszédok sem. Az udvaron az összedőlés határán álló fészer és nagyon sok gyümölcsfa – köztük körte, alma, szila, dió, szeder és birs. Ezeket próbálják is mind megmenteni az új tulajdonosok.

Galéria / 14 kép

Megnézem a galériát

A házba megérkezve egy kis előtérből jutunk, onnan egyből az egy légtérben lévő konyha-étkező-nappalit találjuk. Innen egy nagy teraszajtón keresztül közelíthető meg a részben fedett terasz és a kert. Az istállót is szerették volna a házhoz csatolni Adriennék, de sajnos az időjárás miatt egyelőre nem tudták folytatni a kerti utak, tipegő, bográcsozó és szalonnasütő építését.

Az istálló egyébként eredetileg két részből állt. Az elsőben térdig ért a szalma, a másodikban disznóólak sorakoztak. „Én már akkor is szépnek láttam a fa gerenda mennyezettel és a régi meszelt falakkal. Elkezdődött ennek a felújítása is. Az új nyílászárók már bekerültek, illetve itt is kialakításra került egy fürdőszoba. Az első istálló részből leválasztottunk egy kicsit, ami az udvar felől megközelíthető. Itt kapott helyet egy kombi (finn és infra) szauna zuhanyzóval és természetre néző hatalmas ablakkal” – meséli Adrienn.

A szauna

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

A ház legkülönlegesebb pontja

A nappali-konyha-étkező részre beépítettek egy csodaszép cserépkályhát, abból a megfontolásból, hogy az egész házat is fel tudják fűteni vele (kényelmi szempontból kiépítésre került a padlófűtés is). A nappali résznél a kályhához egy nagy fekvőfelület lett építve, ami mellett egy panoráma ablak található. Télen öröm lesz ide bekuckózni, és figyelni, ahogy az őzikék elsétálnak pár méterre tőlünk. Ha egy kis hóesés is csatlakozik hozzá, az már csak hab a tortán. Az étkező felé egy leülős padka rész került, ami a konyhában egy sparhelttel végződik.

A cserépkályha

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

„Igyekszünk megmenteni dolgokat, felújítani, átalakítani, újra felhasználni. A házból a kibontott jó minőségű kis méretű téglát felszeleteltettük, és visszakerült a konyha falára, valamint jut belőle a külső homlokzatra is. Régi felújított ajtólap kerül fel majd az étkező mennyezetére világítással. Felhasználunk egy régi gerendát is, ami függőlegesen lesz a falra erősítve, mögötte LED-világítással. Az istállóból kibontott disznóól ajtók is újra lesznek gondolva, ezek még mind megvalósításra várnak. A dézsafürdő helye viszont már megvan: a terasz mellett lesz lesüllyesztve” – szólnak az ígéretes tervek. Közben persze vannak apróbb dolgok, amik már elkészültek: például egy bádogkád kapott egy antikolt fatetőt, így lesz új funkciója a nappaliban, mint dohányzóasztal.

Megváltoztatni, mégis megtartani

Megváltoztatni, hogy elveszítse a Kádár-kocka jellegét, de közben illeszkedjen is a környezetébe – nem könnyű feladat. A ház alapterületén nem szerettek volna változtatni Adriennék, így azzal gazdálkodtak, amijük volt. Az istállóban a régi gerendás mennyezetet megtartják, felújítják, valamint itt a falfelületek egyenetlensége is megmarad, csak egy kis csiszolással és meszeléssel javítanak rajta. Utólag vették csak észre, hogy a két szoba közötti kémény, amit megszüntettek, a pincében folytatódik. Ezt egy kicsit bánják, hiszen találtak ott egy szép régi vaskályhát, amit használhattak volna a pince fűtésére.

„Még nem végeztünk teljesen, de úgy érzem, szerencsések vagyunk, hogy olyan szakemberekkel dolgozunk, akiket régóta ismerünk, ismerjük a munkájukat, valamint olyan emberekhez irányítottak bennünket, akik érzi, hogy mit szeretnénk ebből a házból kialakítani. Van még előttünk sok feladat, de ígérem, megmutatjuk majd a házat teljes pompájában is.”

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Stílus Tapétatrend 2023 – Stílusok, színek és minták

Az idei évben nyugodtan legyél bátrabb, ami a színeket és a mintákat illeti. 2023-ban minden falról az energia sugárzik, és ez rád is jó hatással lesz. Valami nagyon mást hoz ez az esztendő. Mutatjuk is, mit.

Felújítás Szerelem második látásra – Bámulatos farmhouse stílus egy 54 nm-es panellakásban

Egy panellakás farmhouse stílusban – nem, ez nem csak a mesében létezik. Ha az ember nagyon akar valamit, azt bizony valóra lehet váltani. Éppen erről szól Gabi története, aki szándékosan egy nagyon reménytelen állapotban lévő panellakást keresett, hogy abban aztán hódolhasson nagy szerelmének, a lakberendezésnek. Nézzétek, milyen csodát alkotott.

Tipp A ragyogóan tiszta sütő titka – Egy influencer szuper trükkje

Ha azt hiszed, már minden takarítós trükköt láttál, akkor bizony tévedsz, ugyanis a TikTokon és az Instagramon szinte naponta bukkannak fel új megoldásokat. Most egy olyan trükköt hoztunk Neked, ami a sütőt segít újszerűen tisztává varázsolni, ráadásul papírtörlőn vagy alufólián kívül nincs is másra szükséged hozzá.

Tipp 5 zseniális ötlet, hogyan használd fel a megmaradt buborékfóliát

A pandémia óta egyre többet rendelsz webshopokból, és nem tudod, hogy mit kezdj a rengeteg buborékfóliával? Nekünk van pár zseniális ötletünk.

Tipp 5 lépés, amivel tisztán tarthatod a szárítógépet

A szárítógép tisztítása nem tűnik fontos feladatnak, hiszen tiszta ruhák kerülnek bele, így a gép sem lehet piszkos – vagy mégis? Bizony, a szárítógépben rengeteg kosz tud felhalmozódni a szöszöktől kezdve azoktól a szennyeződésekig, amelyek nem jöttek ki a mosás során a ruhákból. Ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen és alaposan tisztítsd a szárítógépet (is).

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin