Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház

Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház

Szentendrére vezet az utunk. Pismány-hegy egyik zsákutcája, Bereznay Tamás otthona a végállomás. Az 50 nm-es alapterületű belső kétszintes épület két felnőtt és négy gyerek élettere.

Ötletládához ad!

Bereznay Tamás a Nők Lapjából mindenképp ismerős. Ő volt a lap egyik szakácsa, aki emellett éveken át a Sándor-palota séfjeként gondoskodott Sólyom László és vendégeinek élelmezéséről. Újabban saját receptjeiből több szakácskönyve jelent meg, köztük egy gyerekszakácskönyv is. Márpedig, ha valakinek, neki elhihetjük, hogy ért a gyerekek nyelvén. Tamás és felesége ugyanis négy gyermeket nevel a család 2×50 négyzetméteres sátortetős családi házában, a Pismány-hegyen.

YI5M5746

A család fő élettere a “négy az egyben” funkciójú alsó szint

Középpontban az étkezés

Az alsó szint gyakorlatilag egy „négy az egyben” tér. A konyha, az étkező, a nappali és a hálószoba azonos légtér, ami felett egy hatalmas étkezőasztal dominál. Az asztal az egész család által körülülhető, főzések idején pedig munkapultként szolgál. Egyértelműen látszik, hogy a nappali szerepe alárendelt, nincs központi helyen sem a kanapé, sem a tévé, a hangsúly a közös étkezéseken van. Laura remekül főz, hétköznap ő viszi a konyhát, naponta legalább 2 fajta süteményt süt.

Praktikus konyha

A hétvégéken Tamás készíti az ételt, akinek a nyitott polcos rendszerben kialakított konyhában minden kézre esik. A tárolóhelyek javát a 10x10cm-es gerendák adják, amelyek Laura ötlete alapján vállmagasságban vannak a falba vésve. Noha ezek archaikusnak tűnnek, eredetileg sosem voltak az 1969-ben épült és sokáig nyaralóként működő ház részei. A gerendák előnye, hogy sok kis apróság rájuk pakolható. Az apróságok eklektikussá és élővé teszik a tereket és arról üzennek, hogy intenzív élet zajlik a falak között”– mondja Tamás.

Padló saját kezűleg

Érdekes, hogya a tárológerendák színben és anyagban össze vannak hangolva a hajópadlóval, ráadásul mindkettő antikolt. Laura a térde alatt párnával négyzetméterről négyzetméterre haladva vitte föl a paliszander barna festéket a falécekre, hogy azok legalább 100 évesnek tűnjenek. A régies hangulathoz hozzájárul, hogy a festésben látszanak az ecset sörtéi és a fa erezete. Mikor a kívánt hatást elérte, a padlót lenolajjal kezelte, hogy szebb fényt kapjon a felület. A fürdőbe a sikerre való tekintettel ugyanez a hajópadló épült be.

Panoráma

A nappali irigylésre méltó eleme a faltól-falig ablak, ami nyitható, a kert és a panoráma így be tud kéredzkedni a nappaliba. Ennél több térnövelő trükköt nem is alkalmaznak Bereznayék, sőt inkább minden tekintetben a térnövelés ellen mennek. A falakat telezsúfolták képekkel, amelyek mindegyike egyedileg kereteztetett fotó vagy családi emlék. „Nem azért élünk itt, hogy tágítsuk a teret” – mondja Tamás a kanapén ülve, ami esténként ágyként funkcionál az óriás ablak mellett, ahonnan remek a kilátás, de a gyerekek panorámája a szülőkénél is jobb, ám ehhez az extrához nem jár nagy szoba. Laura sakkozott is eleget, míg a 4 gyereknek 3 szeparált szobát alakított ki a tetőtérben. A vállalkozás olyan jól sikerült, hogy a korábban két szobás tetőtérből egy 8, egy 11 és egy 14 négyzetméteres szobát alakított ki úgy, hogy mellettük közlekedőnek, gardróbnak és mellékhelyiségnek is jutott hely.

Irány a kert!

A belterek méretének tavasztól őszig nincs nagy jelentőségük. Az élet a kertben és a beépített verandán zajlik, a családi beruházások nagy része az utóbbi időben ide összpontosult. Ennek eredménye a szaletli, azaz a fagerendákból álló szerkezet és a ház vonalát követő előtető. Amit lehetett, e beruházásokból – költségcsökkentés címen – Bereznayék maguk oldottak meg. Jó példa erre a szaletli padlózata. Ez, akárcsak a bejáratnál lévő virágágyás oldalfala, vasúti talpfából készült, amik egy használaton kívüli MÁV telepről érkeztek ide. A szaletli támgerendáin erős szörfköteleken lóg alá egy hinta, aminek érdekessége, hogy egy erős, dupla fonású vesszőkosár, ez 70 kg-ot is elbír, és olyan népszerű, hogy a gyerekek között állandó a küzdelem, ki üljön benne. A kert más tekintetben is gyerekbarát. Van fedett homokozó, a három lánynak egy-egy ribizlibokra, de Tamás sem marad ki a jóból. Már ássa a földet a konyhakertnek, ahová paprika, paradicsom, főszernövények, újhagyma és többféle saláta kerül majd.

Nyolcféle zöldség

A család környezettudatos cselekedetei nyolc pontban:

  1. Energiatakarékos izzókat használnak.
  2. Szelektíven gyűjtik a hulladékot.
  3. Tisztítószereik bio alapanyagból készülnek.
  4. A kertből érkező hangyákat nem vegyszerekkel irtják, hétköznapi hintőporral veszik fel a küzdelmet ellenük.
  5. Vásárlásaikat textilszatyrokkal bonyolítják, a nejlont elutasítják.
  6. A vízfogyasztást úgy csökkentik, hogy a vécétartályba két darab fél literes teli palackot helyeznek. A vízkiszorítás minden lehúzáskor 1 liter, amivel a 6 fős család rengeteg vizet spórol.
  7. Télen éjszaka megelégszenek a 18 Celsius fokkal.
  8. Hidegben a benti hőmérséklet emeléséhez a sütés-főzések után nyitva hagyják a sütő ajtaját, hogy az onnan kiáramló meleg a lakást fűtse. n
    thumbnail
    thumbnail
    thumbnail
    thumbnail
    thumbnail
    Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház
    Látható, hogy itt intenzív élet zajlik!
    Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház
    A gyerekszobán érezhető tulajának ízlése
    Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház
    Divatfotók a gardrób falán
    Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház
    A virágládák vasúti talpfákból készültek
    Zsúfoltságból jeles szentendrei kétszintes ház
    A teraszt alaposan kihasználják Bereznayék

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin