Örökség – Egy tökéletes felújított 26 nm-es budapesti otthon

Kicsi a bors, de akkor legyen erős – látványban legalábbis mindenképp –, gondolta az új tulajdonos, majd lakberendezőre bízta a VII. kerület szívében található, mindössze 26 m2-es lakás átalakítását, amelyben nem sokkal korábban egy idős rokon élt. A kis négyzetméterszám kihívás elé állította Perge Ágnes lakberendezőt, aki azt a megbízást kapta, hogy az ingatlant hozza olyan állapotba, hogy az a mai igényeknek megfeleljen. Kérés volt a szakember felé, hogy a konyha, az étkező, a háló és a nappali karakteresen különüljön el egymástól és legyen okosan megoldva a tárolás. Mindezt úgy kellett tető alá hoznia, hogy aki ide belép, annak ne legyen zsúfoltságérzete. Fontos kérés volt az is, hogy a lakás jól kiadható legyen.

A jól kiadhatóság titka

Itt persze egyből adja magát a dilemma, milyen a jól kiadható lakás? Perge Ágnes szerint a környék és az otthon mérete eleve körvonalazta az irányokat. A belvárosban, közel a Dob utca vigalmi negyedéhez, de már egy csendesebb, sétálóutcára nyíló ház földszintjén vagyunk. Tudható, hogy fiatalok keresgélnek errefelé, így a lakberendező az első önálló otthonnal kapcsolatos igényekhez alakította a lakást. Tudta, hogy az önálló életüket megkezdő fiatalok szeretik a minőségi anyagokat, amelyek beépülésébe a tulajdonos szerencsére belement. „Nem volt kérdés a teljes megújítás sem, beleértve, hogy az idős hölgy bútorainak mennie kellett. Erre azért volt szükség, hogy ne legyen a lakásban semmi ódivatú, robusztus vagy levetett holmi, mert akkor a szellősségnek búcsút inthettünk volna” – mondja a lakberendező.

Gépészet és belmagasság

A szellősségérzethez nagymértékben hozzájárult, hogy a 26 m2-es lakás 3,3 méteres belmagassággal rendelkezik. „Ez ugyan nem tette lehetővé állógaléria beépítését – nem is szeretem az ilyesmit, mert a galériákon mindig nagyon fülledt a levegő –, de arra lehetőséget adott, hogy egy álmennyezettel 25 cm-rel megkurtítsuk a belmagasságot. Ennek eredményeképpen oda rejtettük a megújult gépészetet, a gipszkarton fölött futnak a kicserélt vezetékek, így a vakolat bontása is megspórolható volt” – ecseteli Perge Ágnes. Hozzáteszi, hogy a méretcsökkentés a fűtésszámlát is kedvezően befolyásolja, igaz, a beépített elektromos fűtésről még nincs sok tapasztalat. Ami biztos, hogy a számla 2017/18 téli hónapjaiban 15 000 forint körül alakult, ami nem kevés egy 26 m2-es lakás esetén.

Kompakt megoldások

Az ingatlan érdekességét a hálóval kombinált nappali adja, ahol az alvás helye egy megemelt ágy. A fekvőhely alatti részen rengeteg a tárolóhely, a mellette lévő polc a dekorációs tárgyak és a könyvek kihelyezésére ad lehetőséget. A hálófülke a nappalitól elszeparált, mégis szerves része annak, a megoldást egy Pinteresten látott fotó ihlette. A ruhatárolás az ágy végénél kialakított gardróbban lehetséges. A nappali egyszerű, abba jelzésértékkel egy kanapé került, az ablakok a fehérre festett falú helyiséget napfényben fürdetik. A konyha egy légtérben van az előszobával, pengefallal elválasztva a fogadótértől. Itt jutott hely a mosógépnek, ezzel is tehermentesítve az apró fürdőszobát. És hogy mire jó egy régi spájz? Például arra, hogy étkezőt alakítsunk ki benne. A földszinti lakásból egy szép belső udvarra lépünk, ahol a lakás apró méretét hamarosan egy kis kerttel toldja meg a tulajdonos, hogy még szerethetőbb legyen az ingatlan, melyet jelenleg egy a színházi szakmában dolgozó lány bérel.

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2018/02-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.