Élet a város felett – Páratlan budaörsi panoráma

„Még csak tervezgettük, hogy hol kellene élnünk, amikor a környéken sétáltunk, és nézegettük az itt épült házakat. A hegytetőre érve vettük észre az »építési engedéllyel eladó« táblát, és nem hittünk a szemünknek. Akkor éreztük, hogy ezt a helyet nekünk tartogatták”– meséli vendéglátónk, Krisztina.

Szakértő szemmel

Abban mindketten egyetértettek, hogy minimalista stílusú otthonra vágynak. Mivel sokat utaznak a munkájuk miatt és elég pörgős életet élnek, szerették volna, ha a házuk pihenésre, feltöltődésre szolgál és biztonságos lesz majd születendő gyermekeik számára is. A belső tér kialakításában Pallaghy Kata, a Geppetto Belsőépítész Iroda tervezője volt a segítségükre, a végleges tervmódosításokat így profi szakértővel együtt valósították meg. „A férjemmel szeretjük a rendet magunk körül, és az volt az elképzelésünk, hogy ne legyenek felesleges tárgyak az otthonunkban. Gyorsan el lehessen pakolni és a bútoraink legyenek funkcionálisak, egyszerű vonalúak, letisztultak. Ennek az épületnek óriási luxusa a páratlan kilátás, ezt szerettük volna kihangsúlyozni. Ebben nagyon sokat segített Kata, aki racionálisan látta a ház adottságait, és javaslataival a legtöbbet tudtuk kihozni a tervekből.”

Lenyűgöző panoráma

160 nm-en, két szinten minden adott egy kényelmes élethez, a szobákat úgy alakították ki, hogy a családtagoknak lehetősége legyen az elvonulásra, de a legtöbb időt mégis együtt, a tágas nappaliban tudják tölteni. A térérzetet növelik a hatalmas üvegfelületek és a magasfényű fehér bútorok. Nincsenek felesleges kiegészítők, egyértelműen a házat körülölelő, állandóan változó táj a legmeghatározóbb dekoráció.

Kisbabával és kutyával is fenntartható a rend. Egy évvel ezelőtt megszületett Adél, aki alaposan „belakta” a házat, de a napközben előkerülő játékait pillanatok alatt elnyelik az okosan tervezett beépített bútorok. Mivel a házaspár előrelátó volt a tárolók kiválasztásánál is, a különböző formájú és méretű színes játékokat a használatuk után gyorsan el lehet rejteni a hatalmas fiókokban. Az alsó szintre szürke kőburkolat került, ami egyszerűen tisztán tartható, így az sem zavaró, ha a család kutyusa ki-be járkál a kert és a nappali között.

A ház minden szegletéből lenyűgöző a panoráma. A hatalmas üvegfelületek a végtelenség érzetét keltik, még tágasabbá téve a belső tereket.

Adél birodalma

„Amikor megtudtuk, hogy kislányunk születik, szerettük volna mi csinosítgatni a szobáját. Amíg vártuk az érkezését, a férjemmel együtt festettük és matricáztuk a falakat. A neten találtam egy környezettudatos, léghajó formájú lámpát, aminek a megvásárlásával a veszélyeztetett nagyvadakat segítő szervezetet támogattuk. Elküldték a linket, ahonnan a sablonokat nekünk kellett kinyomtatnunk és összeállítanunk, így a postázás kihagyásával is a környezet megóvására törekedett a forgalmazó. Jó érzés, hogy egy ilyen nagy odafigyeléssel készített darab is helyet kapott Adél szobájában.”

Kerti iroda

„A pandémia alatt mindketten sokat dolgoztunk itthonról. A kertben építettünk egy faházat, ahová felváltva tudtunk elvonulni, ha a munkánk úgy hozta. Eredetileg egy játékszobát szerettem volna tervezni, ahol a kislányunk nyugalmának zavarása nélkül tudunk a barátokkal lazítani, de az élet úgy hozta, hogy kerti munkaállomásként egyelőre többször használtuk. Itt nyugodt körülmények között bonyolíthatjuk a telefonos tárgyalásokat, anélkül, hogy történne valami zajos dolog a háttérben.”

Galéria / 11 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2021/03-as számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.