Egy csipetnyi luxus a fürdőszobába

Így wellnessezhetsz otthonodban!

Az első a tervezés, a stílus megtalálása, a burkolóanyagok, kád, mosdó, zuhany kiválasztása. Ez hosszadalmas munka, de talán nem is ez a legnehezebb részfolyamat, hanem a szakemberek megtalálása. Rutin nélkül nem könnyű jó tervezőt, burkolót, asztalost találni. Feladataikat ráadásul össze kell hangolni, hogy ne álljon hetekig a munka.

GONDOLKODJ GENERÁLISAN

Érdemes rögtön generálkivitelezőt keresned, aki leszállítja a komplett stábot és ütemezi a munkákat. Ilyenből egyre kevesebb van, a legjobb szakemberek külföldön dolgoznak. Azoknak a brigádoknak pedig, amelyek itthon maradtak, nem éri meg elvállalni kis volumenű megrendeléseket. A felvonulás, az erőforrások egy helyre koncentrálása ugyanis nagy munka. Amíg tehát van több pénzzel kecsegtető, nagyobb kihívás, arra csapnak le a kivitelezők. Egy szó mint száz: kezdj el időben brigádot keresni, mert lehet, hogy idén nyárra már nem is találsz. Fontos ugyanakkor, hogy csak olyanokkal dolgoztass, akik írásos szerződés ellenében, számlaadással dolgoznak, mert kizárólag ekkor tudsz élni a reklamáció lehetőségével és a garanciával.

Zuhanykabint a kis fürdőbe

Zuhanykabint a kis fürdőbe

KIS FÜRDŐBE TRÓPUSI ZUHANY

Mekkora a fürdőszoba? Egyáltalán nem mellékes. Ha kicsi, – mondjuk egy panel – meg kell elégedned egy zuhanykabinnal. De ne keseredj el, a zuhany is adhat extra wellness élményt.

Léteznek kellemes kabinok, amibe hidromasszázst építettek, hát- és lábmasszírozóval. Ezeket 60 000–900 000 Ft-ért kínálják a szaküzletek. Vagy keresd azokat a zuhanypaneleket, melyek extra trópusi esőt imitáló fejzuhannyal, 4 fúvókával ellátottak, ezek 130 ezer Ft körüli áron érhetőek el. Tudd, hogy a zuhanytálca akkor divatos, ha a padlóba van süllyesztve, a zuhanyfülke keret nélküli, négyzet alakú és tágas, ugyanakkor minimalista benyomást kelt. Az ilyen kialakítású, akadálymentesített, üvegfalú zuhanykabin előnye, hogy a kis fürdőket még tágasabbnak mutatja.

KÖZEPES FÜRDŐBE MASSZÁZSKÁD

Ha nagyobb a fürdőd, befér egy kényelmes fürdőkád, ami legyen a ma divatos hidromasszázs kád. A masszázskádak fúvókái a víz és a levegő befújásával a hagyományos masszázstechnikát utánozzák. A masszázsnak azonban ára van, az ilyen berendezések ára 100 000 és 1 000 0000 Ft között mozog. Ha rászánod magad a vásárlásra, ne légy rest belefeküdni a bemutató teremben. Hossza mindenképp legyen azonos a magasságoddal, de ne legyen nagyobb, mert lazulás közben hasizommal ellen kell tartanod. Ha megvan a méretvétel, ne feltétlen a fúvókák mennyiségét vedd számba, sokkal inkább a fúvókák teljesítményét, illetve, hogy azok zárhatók, forgathatók, állíthatók-e. A masszázskád használatakor nem csak a magasság, de a testalkat is számít. A megfelelő hatás kifejtése érdekében egyénileg kell beállítanod a fúvókából érkező víz erősségét.

Kényeztető fürdőkád

Kényeztető fürdőkád

ALAGSORBA HÁZI WELLNESS

A házadban van egy kihasználatlan helyiség mondjuk egy pince vagy alagsor? Érdemes kialakítanod benne egy otthoni wellness részt. Mi szól egy beltéri rekreációs egység mellett? Nincs évszakhoz kötve, a nap bármely szakaszában használhatod, igazi pihenőhely a családnak. Mi legyen benne? Hidromasszázs kád, pezsgőfürdő, zuhanykabin, kád, szauna, pihenő. Utóbbiból két típus létezik, a hagyományos (finn) és az infraszauna. A hagyományos szauna hatása a magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom alatt jön létre. Szaunázáskor a véredények tágulnak-szűkülnek, ez elősegíti a méregtelenítést és a szervezet ellenállóképességét. Az infraszauna másként fejti ki hatását, az infrasugár egy cm-re jut be a bőröd alá, fellazítja a méreg- és salakanyagokat, ami a verejtékkel távozik. Utóbbi előnye, hogy sokkal kisebb helyen elfér, lakásokban is el lehet helyezni. A tervezéshez jó, ha tudod, hogy a finn szaunák ára: 270 000–800 000 Ft, az egy-kétszemélyes infraszaunák ára 270-500 000 Ft között mozog. Az árat befolyásolja a választott faanyag és a fűtőbetét milyensége is. n

Szauna, kád, zuhankabin, TV, minden egy helyen

Szauna, kád, zuhankabin, TV, minden egy helyen

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.