A rózsáink egyetlen hét alatt kivirágoztak!

Ültess rózsát a kertbe vagy balkonra!

Rózsát leginkább arra szakosodott kertészetekből vagy díszfaiskolákból érdemes beszerezni, ahol szakértő tanácsokkal is ellátnak. Mi is így tettünk, amikor három Don Juan névre hallgató futórózsa-tövet vásároltunk.

Gondozást igényel

A kertészetekben tavasztól késő őszig árusítanak rózsákat. Többnyire mini konténerben kaphatók, amelyeket a földlabdával együtt kell elültetni. Ültetheted kertbe, de jól érzi magát nagyobb cserépben, dézsában is. Mi az utóbbit választottuk, rózsáinkat 47 centi átmérőjű cserépbe ültettük, cserepenként másfél, 20 literes zsák virágföldet használtunk fel. A frissen ültetett tövek jóval vízigényesebbek, mint a már megkapaszkodott, nagyobb növények. És ugyanez igaz a dézsában vagy cserépben pompázó virágokra is. A kifejezetten a rózsák számára összeállított, vízben oldható tápanyaggal a nyári hónapokban heti rendszerességgel öntözd a növényeket. Ha futórózsa mellett döntenél, akkor tartsd szem előtt, hogy növényednek támasztékra (pergolára, kerítésre, virágrácsra) lesz szüksége, megkapaszkodni segítség nélkül nem tud. A körültekintő gondozást gyors növekedéssel, méregzöld levelekkel és színpompás virágokkal hálálja meg.

A leggyakoribb rózsabetegségek

Rózsáidat többféle kártevő is megtámadhatja, ezért folyamatosan figyelni kell a leveleket. A leggyakoribb gombabetegség a lisztharmat, amelyet onnan ismerhetsz föl, hogy a levélzeten, a friss hajtásokon és a bimbókon apró, fehér liszthez hasonló spórák jelennek meg. A beteg részeket minél előbb távolítsd el a növényről, majd a rózsákat gombaölő szerrel, spray-vel is kezelni le. A kertészetben a szükséges a szereket be tudod szerezni. A meleg, csapadékos idő különösen kedvez a gombaspórák szaporodásának.

Csapadékos időben terjed egy másik gombabetegség, a rózsarozsda is. A növény levelein sárgás-vöröses foltokban jelentkezik, a gombától a levelek egy idő után elszáradnak és leesnek. A lehullott leveket is össze kell szedni, hogy ne fertőzzék meg a növény egészséges részét.

Óvd meg a kártevőktől!

A növény leggyakoribb kártevője a levéltetű, amely szintén a fiatal hajtásokat, a bimbókat és a leveleket támadja meg. Az áttelelt tojásokból kikelő lárvák kora tavasztól kezdődően okozhatnak komoly fejfájást a tulajdonosoknak. A rózsatetvek a száraz, meleg időjárást kedvelik a leginkább, elszaporodásukra ezekben az időszakban lehet számítani. Speciálisan, erre a célra gyártott szerekkel védekezhetsz a levéltetvek ellen. A katicák és a fátyolkák kedvenc csemegéje a levéltetű, külön öröm, ha ezekből a hasznos rovarokból minél több repdes a kertedben.

Ugyancsak a száraz meleg időjárás kedvelői az atkák, amelyek ráadásul szabad szemmel nem is láthatóak, ezért jelenlétükre inkább csak a növény viselkedéséből következtethetsz. Amikor a rózsa levelein szabálytalan alakú barnás-sárgás pontokat fedezel föl, érdemes nagyítóval is alaposan szemügyre venni a növényeket. Ha megtámadták rózsádat a narancsszínű atkák, haladéktalanul szerezz be atka elleni szert a kertészetből.

Igényli a rendszeres metszést

A rózsa kedveli a napfényt, a tápanyagtól és az öntözéstől pedig igen látványosan nő. A növény nem bánja, ha metszőollóval levágod a virágot, így lakásodban is gyönyörködhetsz benne. A rózsa metszését leginkább kora tavasszal javasolják a szakemberek, amikor a téli kemény fagyok már elmúltak, de a rügyezés még éppen csak megindult. Mindig a rügyek felett néhány milliméterrel, lehetőség szerint ferdén kell lemetszeni a szükségtelen hajtásokat. A vadhajtásokat, amelyek bimbót nem hoznak, egész nyáron el kell távolítani a növényről, e nélkül ugyanis csupán nőni fog, virágozni viszont nem. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Ültess rózsát a kertbe vagy balkonra!
Így hoztuk haza őket
Ültess rózsát a kertbe vagy balkonra!
A bimbók bizakodásra adtak okot
Ültess rózsát a kertbe vagy balkonra!
A végleges helyük
Ültess rózsát a kertbe vagy balkonra!
Vérvörös szépség
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.