Mit csináljunk a gyerekkel, ha esik?

Mit csináljunk a gyerekkel, ha esik?

Ha esik az eső, az sokszor nagy kihívás lehet a kisgyerekes szülőknek. Tévén és számítógépen túl is van megoldás a sokadik esős délutánra. Íme 13 tipp, hogy mivel üssük el az időt.

Ötletládához ad!

Persze könnyebb a helyzet, ha anya ráér olvasni, rajzolni, színezni, társasozni, de ez ritkán adódik így. Szabad percek akadnak az együttes játékra, mégis érdemes kitalálni valami olyasmit, amihez a szülő jelenléte nem feltétlenül szükséges. Ha esténként van kedvünk, előkészülhetünk az esős, vagy házimunkával teli időszakokra.

  1. Játsszunk irodásat! A kiszelektált csekkekből, hivatalos papírokból, és a játéknyomdákból igazi hivatalt lehet kialakítani. Közben gyakorolhatjuk a családtagok neveit, a lakcímeket, a születési adatokat.
  2. A sütőpapír kopírpapírnak is megteszi. Kezdetben egyszerűbb képeket ajánljunk a kisgyereknek, és csipesszel rögzítsük egymáshoz a papírokat, hogy a sikerélmény után kedve legyen folytatni a másolást.
  3. Ha elérhetőek az elmúlt időszak prospektusai, olló és ragasztó segítségével saját reklámújságot készíthet a gyerek, aminek a végeredménye még hasznos is: a meglepetésnek szánt csemegéket ebből választhatja ki a szülő.
  4. Színes papírokból vagdossunk apró mozaikdarabokat. Minél több és minél színesebb a készlet, annál jobb. Kisebbeknek előrajzolhatunk egyszerű képeket, amelyekre aztán ragasztóstifttel rátapaszthatják a kis lapocskákat. A nagyobbak maguk alkothatnak fantáziaműveket.
  5. Játsszunk pakolósat! Ha van nagy dömper, talicska, vagy kosárka a gyerekszobában, az éppen jó lesz áruszállítónak. Anyának csak meg kell mondania, melyik szoba a célállomás, a kis szállítóemberek készséggel elviszik az árut a kívánt helyre.
  6. Hasznos dolog a nedves törlőkendő, mert látványosan lehet vele port törölni – így még a gyerekek is élvezik a takarítást. Ha az otthonlévők együtt tisztogatnak, egy-kettőre csillogni fog a lakás.
  7. Töltsünk le izgalmas színezőket! Az aktuális játék- vagy filmkedvenc biztos siker lesz, kisebbeknek az évszaknak megfelelő, kedves kép, vagy mesefigura fog tetszeni.
  8. Süssünk valamit közösen! A linzertészta vagy a bögrés sütemények kiváló gyerekreceptek lehetnek, persze a művelet végén kis póttakarítás szükséges a konyhában. Ha sütni nincs elég idő, a gyümölcssaláta is remek alternatíva: az aprítást még a legkisebbek is élvezni fogják, persze csak ha gyerekkéssel dolgoznak.

    A sütikészítés örömteli feladat

    A sütikészítés örömteli feladat

  9. A legózás, kirakózás, rajzolás sokkal érdekesebb egy mese hallgatása közben. Hangoskönyv, CD, vagy régi hangkazetta izgalmas mesetérré változtatja a szobát, még a magában játszó gyerek sem fogja érezni az egyedüllétet.
  10. Adjunk pár gombot, nagylyukú tűt és cérnát a gyereknek, ő pedig válasszon egy anyagdarabot az elfekvő varrnivalók közül. Babapárnát, tömött kisegeret, rátétes képecskét anya villanásnyi segítségével meg tud varrni már egy ügyesebb ötéves is.
  11. Építsünk bunkert székekből, vagy az asztal alá! A pokrócok, párnák bevetése egy-két órára vidám játékot teremt.
  12. Ha van pár karton- vagy pizzásdobozunk, akár közösen is készíthetünk parkolóházat, alagutat, garázst. Maga a készítés, ragasztás is remek móka, pláne a színezés, festés, díszítés.
  13. A jelmezes játék nemcsak farsang idején érdekes. Nyissuk ki a szekrényünket, és adjunk egy szabad órát a gyerekeknek, hadd öltözködjenek a felnőtt ruhákból. Lányok, fiúk egyaránt élvezni fogják a királylányos szoknyának, vitézes övnek kinéző felnőtt gúnyákat. n
Felnőttruhákat próbálgatni? A legjobb móka!

Felnőttruhákat próbálgatni? A legjobb móka!

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin