Forrás: Getty

Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

1. Rosszkor metszed

Mikor kell visszavágni a rózsabokrot? Természetesen tavasszal, amikor már biztosra vehető, hogy nem lesznek fagyok, és nőni kezdenek az új hajtások. A rózsa metszésénél alapvetően a következőket tartsd szem előtt: minden vad, gyenge vagy elszáradt hajtást vágj le, ugyanis ha ezt nem teszed meg, akkor akadályozod a növény növekedését. A folyamatos virágzást pedig azzal támogathatod, ha eltávolítod az elhervadt virágokat, ezáltal még késő ősszel is gyönyörködhetsz a rózsáidban.

2. Túl kevés vagy túl sok trágyát adsz neki

A rózsáknak nagy mennyiségű tápanyagra van szükségük, ezért olyan fontos, hogy jó minőségű és elegendő trágyával lásd el. Tavasszal (márciustól április elejéig) szerves trágyát használj, amit a talaj lazításakor alaposan dolgozz bele a földbe. A második trágyázásra az első virágzás után keríts sort, azaz júniusban.

3. Nem megfelelő helyen van

A legtöbb rózsa a napos és szellős helyeket szereti, de félárnyékban is viszonylag jól érzik magukat. A hőséget ellenben rosszul viselik, akár tönkre is mehetnek. Ha cserépben tartott rózsád van, akkor könnyen átmozgathatod ennek megfelelően. Arra is figyelj, hogy a földje ne legyen túl savas. Az agyagos nehéz talajt pedig humusszal vagy homokkal lazítsd fel, méghozzá a mélyebb rétegeket is, ugyanis a rózsák nagyon mélyre növesztik a gyökereiket.

4. Nem ültetted elég mélyre

Ha még ültetés előtt állsz, akkor ügyelj arra, hogy legalább 40 centiméter mély gödröt készíts elő, illetve a rózsatöveket állítsd vízbe kb. 3 órára. Ezután vágd vissza a gyökereket kb. 25 centiméteresre, a sérülteket pedig távolítsd el. Amikor behelyezed a tövet a gödörbe, figyelj arra, hogy a gyökerek lefelé álljanak. Ekkor semmiféleképp se adj a növénynek trágyát.

Ahhoz, hogy megvédd a rózsát a kiszáradástól és a talajmenti fagyoktól, az oltás helye legyen 5-10 centiméter mélyen a földben. Ha mindennel elkészültél, akkor már csak vissza kell temetned a gödröt, majd a végén óvatosan meg kell nyomkodnod a földet. Ezután locsold még meg kb. 2 kanna vízzel.

5. Nem véded megfelelően a fagyoktól

A virágok királynője nem szereti a fagyot, ezért védened kell a hidegtől. Erre tökéletes módszer, ha 15-20 centiméter magasságig betemeted a szárát földdel.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.