Forrás: Getty

II. Erzsébet királynő megnyitotta gyönyörű rózsakertjét – 40 évig kellett várni rá

Károly herceg édesanyja úgy döntött, hogy 4 évtized után ismét beengedi a nagyközönséget imádott kertjébe, amelyben 3500 rózsa található, így bőven akad látnivaló! A látogatóknak azonban be kell tartaniuk bizonyos szabályokat: a jegyeket előre meg kell vásárolniuk, a helyszínen pedig távolságot kell tartaniuk, illetve más higiéniai előírásoknak is meg kell felelniük.

Mindezek ellenére nagy élmény a kert látogatása, hiszen a rózsákon kívül a kastélyt is meg lehet nézni. Minden hobbikertésznek látnia kellene ezt a különleges helyet, amit 1971-ben Fülöp herceg alakíttatott át, így neki köszönhető jelenlegi pompája. Ő kérte a virágágyások újratelepítését, illetve még egy bronzból készült szobrot is csináltatott. II. Erzsébet királynő a 2. világháború alatt sok időt töltött a kertben, ahol rengeteget játszott a testvérével, sőt mi több, még egy veteményest is telepített.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.