Forrás: Getty

Előzd meg a fagyokat! – Így készítsd fel a télre a kerti tavat

Tél előtti takarítás

Télen, a mínuszok nyomán, természetesen a tó vízfelülete is befagy. Ez nem is okoz problémákat, legalábbis abban az esetben, ha ősszel eltávolítunk mindennemű szennyeződést a vízfelszínről. Tudni kell, hogy a szerves anyagok a jégréteg alatt felbomlanak, a keletkező gázok nem tudnak eltávozni, ami következtében elpusztulnak a tóban élő, átmenetileg a „jég alá szorult” állatok és növények. Azoknak ugyanis oxigénre van szükségük, ami ilyenkor csak korlátozottan áll rendelkezésükre. Ezért olyan fontos, hogy még a fagyok előtt kitakarítsuk a tavat, azaz eltávolítsunk belőle minden növénymaradványt és falevelet.

A tó kiporszívózása

A barkácsáruházakban már lehet kapni iszapporszívókat, melyek nagyban megkönnyítik a tó kitakarítását. Egy ilyen géppel könnyedén össze tudjuk porszívózni az iszapot és az elrohadt növényeket, azonban arra figyeljünk, hogy ne tegyünk kárt a gyökerekben.

Nem télálló növények

Az egzotikus vízinövények értelemszerűen nem bírják a hideg időt, így azokat egy meleg helyen kell átteleltetni, például egy vízzel teli lavórban, amit a télikertbe vagy az üvegházba tegyünk be. A vízi jácintot, a lótuszvirágot és a papiruszsást is át kell teleltetnünk, méghozzá egy világos helyen, ahol legalább 10-15 Celsius-fok van.

Az olyan növényeket, mint a vízi hídőr, a vízi liliom és a tavirózsa, nyugodtan kint hagyhatjuk a tóban, viszont győződjünk meg arról, hogy a gyökerük elég mélyen vannak, és nem tudnak elfagyni. A nád szintén jól bírja a mínuszokat, továbbá oxigénnel látja el a jégréteg alatt található vizet.

Halak a tóban

A halak télen pihennek, így nem kell attól tartanunk, hogy éhen halnak. Ilyenkor annyira lelassul az anyagcseréjük és a vérkeringésük, hogy nincs szükségük élelemre, illetve annyi bőven elegendő nekik, amit a vízben találnak. Ennek ellenére arra figyeljünk, hogy a tó ne fagyjon be teljesen, ugyanis akkor nem jutnak elegendő oxigénhez, illetve a keletkező gázok is veszélyesek rájuk. Ennek elkerülése érdekében tegyünk például szalmát a jégre, így azon a részen nem fog befagyni a víz. Továbbá az is nagyon fontos, hogy a víz legalább 1 méter mély legyen.

Szivattyú

A vízszivattyút és a szűrőberendezést vegyük ki, mielőtt megérkeznének a fagyok. Ezek átteleltetésére a legjobb módszer, ha egy vízzel teli vödörben várják a tavasz eljövetelét.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.