4 kerti trend 2021-re – Már most láss neki a tervezésnek!

4 kerti trend 2021-re – Már most láss neki a tervezésnek!

Tény, hogy még mínuszok repkednek kint, ennek ellenére érdemes már most elgondolkoznunk azon, hogy tavasszal mit szeretnénk újítani, változtatni a kertünkben. Ehhez elhoztunk a 2021-es év trendjeit, bízva abban, hogy inspirálóan hatnak ránk.

Ötletládához ad!

#1 Trend – Vad kerti burjánzás

Ebben az évben nem csak a négy fal közt trendik a természetes anyagok és formák, hanem a kertben is. Ez azt jelenti, hogy olyan növényeket ajánlott idén ültetni, melyek rovarbarátok, azaz odavonzzák a bogarakat. Az ilyen típusú kertek egyik nagy előnye, hogy nem kell mindig mindent rendben tartani, hiszen hagynunk kell a növényeket és virágokat vadul nőni, aminek köszönhetően a kertünk sokkal izgalmasabb hatást fog kelteni. Tehát idén fogjuk vissza magunkat a metszéssel és a fűnyírással, így irtó trendi lesz a kertünk.

#2 Trend – Medence vagy tó

2021-ben egy trendi kertből sem hiányozhat egy olyan hely, ahol felfrissíthetjük magunkat. Ehhez szükségünk lesz egy medencére, vagy egy tóra. Ezeknél azonban szintén a természetes formákat és anyagokat részesítsük előnyben.

#3 Trend – A kert, mint pihenő övezet

Mivel idén a természetesség áll a középpontban, a hobbi kertészeknek sokkal kevesebb munkájuk adódik, azaz többet pihenhetnek. Ez nagyon jó hír, hiszen ez egyben a harmadik trend, a relaxálás. 2021-ben sokkal fontosabb az, hogy pihenő övezetként tekintsünk a kertünkre, mint egy olyan helyre, ahol állandóan dolgoznunk kell.

#4 Trend – Önellátás

Az önellátás és ezzel együtt a veteményes is ismét trendi, hiszen mindenki tudja, hogy az általunk nevelt élelmiszerek sokkal egészségesebbek és finomabbak. A kiskertünkbe ültessünk salátákat, különféle zöldségeket és gyümölcsöket, de a fűszerekről se feledkezzünk meg. Ha tartunk az állandó hajolgatástól, akkor pedig válasszunk magaságyásokat, így a jövőben ez sem fog problémát okozni.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin